2018. február 10., szombat

MŰLESÍKLÁS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2018.02.09.


2010-ben, amikor még volt valamiféle kormányprogramra emlékeztető műsorfüzet, Orbán Viktor ennek parlamenti vitájában azt ígérte, hogy kormányzása alatt hazánk visszaveszi egykori régiós vezető szerepét, és ismét éllovas lesz. A rendszerváltáskor Magyarország valóban a piacgazdaságra való átmenet mintaországa volt, az egy főre jutó GDP alapján pedig a kelet-közép-európai országok körében csak Szlovénia és Csehszlovákia előzte meg. Orbán Viktor bejelentésekor az ország teljesítményét kifejező adat szerint az unióban a 22. helyen álltunk. Az orbáni terv azonban nagyon nem jött be – igaz, a fővezér nem is tett semmit sem érte, sőt! –, hiszen 2016-ig három helyet csúsztunk lejjebb, elénk került Lengyelország, Litvánia és Lettország is. Így ma már csak Horvátország, Románia és Bulgária van mögöttünk, de tudjuk, hogy az utóbbi időkben különösen Románia nagyon rákapcsolt...

Hogyan történt?


A további elemzés során a V4-ekre, valamint Romániára és Bulgáriára fókuszálok, eltekintek a kilencvenes években felbomlással keletkezett (balti államok, jugoszláv utóállamok) országoktól és a Németországba beolvadt NDK-tól. Vizsgált egykori szocialista sorstársaink nagyjából egy régiót alkotnak, külgazdasági feltételeik hasonlók, bár az értékelésnél figyelemmel kell lennünk arra, hogy Bulgária és Románia csak 2007-ben csatlakozott az unióhoz, így forrásszerzési lehetőségük lényegesen elmaradt a V4-ekétől.

A rendszerváltástól 2016-ig (a tavalyi számok még nem ismeretesek) a főbb makrogazdasági mutatók alapján a következő fejlődési ívek rajzolódnak ki:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.