2018. március 7., szerda

AZ AUTÓSOK 2012 ÓTA NEM FIZETTEK BE ANNYI ÚTDÍJAT, MINT MOSTANÁBAN

ZOOM
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2018.03.07.


A magyar államnak 55 milliárd forint bevétele volt e-matrica-eladásokból 2017-ben (nem beleszámolva a 2017 decemberében eladott 2018-as matricákat). Ez 6 milliárddal több, mint a 2016-os bevétel volt, és majdnem 20 milliárddal haladja meg a 2014-est.

Az útdíjbevétel nagyot ugrott 2014-ről 2015-re, ugyanis ekkor vezették be a megyei matricákat, valamint ekkor tettek fizetőssé több, korábban ingyenes útszakaszt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elsősorban két oknak tulajdonítja a 2017-re elkönyvelt bevételnövekedést:
  • A forgalom erősödése,
  • „Az autósok egyre erősödő jogkövető magatartása”.
A 2017-es eredményeket bemutató közleményben a NÚSZ külön hangsúlyozta, hogy az árak 2012 óta nem emelkedtek, vagyis a bevétel nem azért nő, mert drágulnak a matricák. Ez egyrészt igaz, másrészt azért csináltak olyan változtatásokat, amik miatt az autósoknak azonos árak mellett is többet kell fizetniük.

Az egyik ilyen, hogy több útszakaszon kell fizetni, a másik a D2 kategória bevezetése (pontosabban feltámasztása, 2013-ig volt ilyen nevű kategória, aztán megszűnt, és 2015-ben lett újra). A D2-be azok a járművek tartoznak, amik nem tartoznak más kategóriába (ez a hivatalos definíció a díjszabásban). Gyakorlatilag a 3,5 tonnánál nehezebb és/vagy 7 férőhelyesnél nagyobb kisbuszokat, kisteherautókat sorolják ide.

A D2-esek heti, havi és megyei matricái duplájába kerülnek a D1-eseknek,

ráadásul a D2-esek pótkocsijaira külön matrica kell. 2014-ben D2-es járművek a D1-be tartoztak.

Majdnem 1,3 millió D2-es matrica kelt el 2017-ben, összesen 10,5 milliárd forintért, szóval elég nagy tételről van szó.

Az államnak 2018-ban még több útdíjbevétele lesz

Ami 2018-at illeti, minden arra mutat, hogy az állam útdíjbevételei tovább fognak nőni (ami a másik oldalról azt jelenti, hogy az autóstársadalom több pénz fog befizetni). A forgalom erősödése ugyanis nem csökken, az autó- és üzemanyageladások folyamatosan nőnek. Az éves országos matricafogyasztás nagy része januárra esik, a 2018 januári számok az országos matrica-eladások számának növekedését mutatják (2016 decembere óta már lehet a következő évre előre vásárolni)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.