2018. március 10., szombat

"AZ UTCÁN ÉLŐKNEK NINCS MÚLTJUK"

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: SOMBOR JUDIT
2018.03.10.


Mit hoztak? Jóféle borocskát? – nyúl a flakon után a fagyott kezű férfi. Pontosan tudja, hogy a kétliteres palackban forró tea van, de ezt a viccet minden találkozáskor szertartásosan elsüti. A teát hidegben akár naponta ötször kihozzák neki, ha nem alszik bent az éjjeli menedékhelyen. Márpedig ritkán alszik bent, mert a párjával akar lenni. A vaskos mínuszban utcai szociális gondozók nyomába szegődtünk Kaposváron, hogy megtudjuk, hogyan élik túl a hajléktalanok fűtetlen „vackaikban” a telet.

Évente átlagosan kétszázötvenen halnak meg kihűlés miatt. A fagyhalál elsősorban az otthonukban élő, szegény, idős embereket veszélyezteti. Ha nekik is lenne terepen működő szociális gondozószolgálatuk, mint a hajléktalanoknak, ez nem történhetne meg.

Kaposváron például hosszú évek óta egyetlen fedél nélkül élő sem fagyott meg az utcán. Az ottani hajléktalangondozási központ 2008-ban nyitotta meg kapuit a dunántúli kisvárosban. A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete egy építőipari vállalat üresen álló tanműhelyét vásárolta meg e célra, az épületet szépen felújították, átalakították, helyet kapott benne éjjeli menedékhely, átmeneti szálló, nappali melegedő, népkonyha, tévészoba és könyvtár szabadon hozzáférhető számítógépekkel. Az intézmény huszonöt munkatársának több mint a fele megváltozott munkaképességű – ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: egyrészt megemelt állami támogatást kapnak, másrészt értelmes munkához juttatnak olyanokat, akiknek nem sok esélye lenne a nyílt munkaerőpiacon.

Urbán Tamás háziorvos is a fenti kategóriába tartozik. Minden hétköznap a központ jól felszerelt rendelőjében fogadja a betegeket, ha valaki a kukában turkálva elvágja a kezét, kitisztítja, bekötözi a sebet, házipatikája ingyenes gyógyszerrel látja el azokat, akiknek nincs pénzük kiváltani a recepteket. Az ifjú doktor most szájmaszkot visel az influenza miatt. A gondozottak szeptember óta Béres-cseppet kapnak, nem is dőltek ki, csak a munkatársakat terítette le egytől egyig a járvány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése