2018. április 17., kedd

MACRON: EURÓPÁBAN POLGÁRHÁBORÚ DÚL A DEMOKRÁCIA ÉS AZ ILLIBERALIZMUS ERŐI KÖZÖTT

444
Szerző: URFI PÉTER
2018.04.17.



Szenvedélyes szónoklatot tartott az unió jövőjéről a francia elnök az Európai Parlamentben.

Arról beszélt, hogy Európa közös identitása az emberi jogokat tiszteletben tartó liberális demokrácián alapul, és nem szabad hagyni, hogy az unió más irányt vegyen, meg kell fékezni a tekintélyelvűséget, hiszen az lebontaná, gyengítené a demokráciát. Azt a demokráciát, amely megvédi az embereket, és garantálja az egyenlőséget.

Macron szerint Európa demokráciája az összes régió és minden polgár egyenlőségét és teljes elfogadását, valamint a gondolat szabadságát jelenti. Ez sérülékeny, de minden másnál erősebb modell, amelyet meg kell védeni - mondta.


Úgy tűnik, hogy egyfajta polgárháború dúl Európában: a nemzeti önzőség és pesszimizmus fölénybe látszik kerülni azzal szemben, ami összeköt minket. Érezhető az illiberalizmus iránti lelkesedés, és folyton növekszik.”

Bár nem mondta ki Orbán nevét, csak a francia Nemzeti Frontot kritizálta név szerint, de az illiberalizmus mellett a migránsok démonizálását is élesen elutasította.

A két világháború közti időszakra utalva kijelentette:

Ez a halálos tendencia szakadékba vezethet minket, a nacionalizmust és a szabadság feladását hozhatja el. Visszautasítom a gondolatot, hogy az európai demokrácia gyenge. Nem akarok az alvajárók nemzedékéhez tartozni, nem akarok olyan nemzedék része lenni, amely elfelejtette a saját múltját.

Választani kell...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.