2018. szeptember 23., vasárnap

TE CSAK KOPOGTASS ISTEN ORSZÁGÁNAK AJTAJÁN, TALÁN VALAKI BEENGED

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.09.23.


Csizmadia László, a CÖF közpénzből magyarkodó elnöke csodálatos cikkel jelent meg a Magyar Időkben ma reggel. Úgy tűnik, a kormánynak és szolgáinak a mai napig fáj a Sargentini-jelentés, illetve az, hogy valós kétharmados többséggel elfogadták azt az Európa Parlamentben. Csizmadia László odáig megy, hogy hazaárulóknak tekinti mindazokat, akik ezt a jelentést elfogadták:

Vannak olyan emberek, akik saját akaratukból hazátlanná válnak. Ők azok, akik Brüsszelben magyar testvéreik és szülőföldjük ellen szavaztak. Joggal gondolhatjuk, hogy Isten országa kapuján mindaddig hiába kopogtatnak, míg bűnbocsánatot nem kérnek és nyernek. A hősök ruháját kívánták magukra ölteni, azt azonban nem rájuk szabták, hanem olyan igaz magyarokra, mint a Hunyadiak, Zrínyi, Rákóczi és Kossuth.

Vagyis azok a magyarok, akik a Sargentini-jelentés mellett tették le voksukat, mind hazaárulók. Bűnük nem bocsánatos, ugyanis egy teljes nemzetet árultak el azzal, hogy egy, a magyar kormányt –pontosabban a Fideszt – elítélő jelentést elfogadtak. Bűnbocsánatot csakis akkor nyerhetnek, ha azt kérik azoktól, akiket megbántottak. Hogy mégis kik ezek az emberek, azt nehéz lenne megfejteni, ugyanis számos felmérés szerint is többen fogadták volna el a Sargentini-jelentést, mint amennyien elutasították. Hogy is van ez akkor? Lássuk először a kormánymédia általi felmérést:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.