2018. október 30., kedd

CZEGLÉDY CSABA VISSZATÁMAD: MEGVÁDOLTA AZ ÜGYÉSZT

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: GERGELY ZSÓFIA
2018.10.30.


Küszöbön áll a vádemelés Czeglédy Csaba ellen, ő viszont pótmagánvádat terjesztett elő az ügyében eljáró csoportvezető ügyész, Szanka Ferenc ellen. Az előzetes letartóztatásban lévő baloldali politikus hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészt, amiért szerinte fontos bizonyítékok elhallgatásával érte el, hogy börtönben tartsák.

Pótmagánvádat terjesztett elő Czeglédy Csaba hivatali visszaélés bűntette miatt Szanka Ferenc ellen, aki csoportvezető ügyészként vesz részt az ellene többek közt költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárásban – derül ki a birtokunkba került vádindítványból. Ennek lényege, hogy az előzetesben ülő Czeglédy szerint Szanka szándékosan, tények elferdítésével, illetve elhallgatásával érte el, hogy szeptember elején még három hónapra meghosszabbítsák az előzetes letartóztatását, így a mai napig börtönben van.

A Csongrád Megyei Főügyészség még augusztus végén tett indítványt a Szegedi Járásbíróságnak arra, hogy az előzetes letartóztatását hosszabbítsa meg. Az indítványt Szanka jegyezte, majd a bíróság szeptember 3-i ülésén is fenntartotta ezt, amellett érvelve, hogy a baloldali politikusnak rács mögött kell maradnia.

„Arra hivatkozott, hogy arra utaló jelek vannak, hogy védencem megpróbálja meghiúsítani a nyomozás sikerét. Ezt egy olyan tanúnak az elmondására alapozta, aki szintén gyanúsított az alapügyben, és furcsán ’váratlanul’ kezdett terhelő dolgokat állítani. Így többek közt azt állította, hogy Ceglédy Csaba utasítására az egyik szombathelyi cégénél tartott házkutatást lényegében meghiúsították, nem mutattak meg mindent a nyomozóknak” – magyarázta Hankó Faragó Miklós...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése