2018. október 16., kedd

EURÓPA LEGTITOKZATOSABB FŐVÁROSA


HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Jani haverja
2018.10.16.


Nagyon régen jelentkezett írással a Határátkelőn Jani haverja (aki hat éve írt először a blogra, szóval ős-szerzőnek számít), ám most szerencsére megtörte a csendet azért, hogy bemutathassa a városát, ami nem más, mint Tirana. Az albán főváros még mindig Európa egyik legkevésbé ismert nagyvárosának számít, pedig az elmúlt években nem akármilyen fejlődésen ment keresztül, legalábbis mai szerzőnk szerint, aki a bemutatóhoz fényképeket is küldött.

Melyik az a hely, ahová először elviszed a városodba látogató ismerősöket?

Természetesen a városközpontba. A Szkander bég tér, amely idén az európai városi közterületek versenyén 279 nevező közül első díjat kapott a város szíve.

Onnan kényelmes sétával bejárhatók a központi látnivalók: a Hunyadi János emléktábla, a Blloku - amely a kommunizmus alatt lezárt terület volt, ma pedig szórakozónegyed - Enver Hoxha egykori házával, az Emlékpark, ahol bunkert és a Berlini-fal egy darabját is láthatjuk, a Piramis, valamint a Teréz anya tér, ahol Ferenc pápa 2014-ben első európai útján celebrált szentmisét.

Mi a három legjobb ingyenes dolog a városban?


Nem az ingyenes dolgokat emelném ki, hanem úgy általában szerintem a legjobbakat (amik egyúttal ingyenesek is). Nagyon sok a zöldterület. Ez már Edi Rama jelenlegi miniszterelnöknek (akkori polgármesternek) is szívügye volt a 2000-es évek elején, akkor kezdte megnövelni a zöldterületek számát, többek között ezért lett 2005-ben egy internetes szavazáson a világ legjobb polgármestere, de a jelenlegi városvezetés is nagyon fontosnak tartja ezt.

Tirana kis területen fekszik, viszont 800.000-en lakják, és rengeteg a jármű, ezért is fontos a sok zöld. A másik, hogy mediterrán a klímája. Ez azért jó, mert enyhék és rövidek a telek, és a növényzet is mediterrán. Sok a pálma, leander, citrusféle.

És ebből következik, hogy közel van a tengerhez. Durres-be, Albánia egyik legnagyobb üdülővárosába eljutni kb. háromnegyed óra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése