2018. október 30., kedd

LÁTSZÓLAG ÖSSZEUGROTTAK A MAGYAROK ÉS AZ OROSZOK A SZKRIPAL-MÉRGEZÉS MIATT. A HÁTTÉRBE AZONBAN VALAMI MÁS TÖRTÉNT

DIREKT36
Szerző: PANYI SZABOLCS
2018.10.29.


Orbán Viktor kormánya látványosan szoros kapcsolatot épített ki a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszországgal az elmúlt években, így meglepően keménynek tűnhetett az úgynevezett Szkripal-ügyre adott válasza.

Idén tavasszal Magyarország számos nyugati államhoz hasonlóan úgy döntött, hogy a Nagy-Britanniában élő egykori orosz kém, Szergej Szkripal megmérgezését követően szolidaritást vállal az Egyesült Királysággal, és kiutasít egy orosz diplomatát. Ez nemcsak a jó viszony miatt volt feltűnő, hanem azért is, mert volt több olyan európai uniós tagállam, amely nem utasított ki senkit. Ráadásul orosz diplomata hivatalos kitiltására 2010 óta, az Orbán-kormányok alatt még nem volt példa Magyarországon.

A Direkt36 nyomozása azonban kiderítette, hogy a Szkripal-ügyre adott magyar választ valójában szándékosan úgy vezényelték le, hogy az a két ország különleges kapcsolatát ne veszélyeztesse. Dokumentumok, valamint az ügyben folytatott háttérbeszélgetéseink azt mutatják, hogy mindkét ország nagyon is odafigyelt rá, hogy ne okozzon a másiknak valódi kárt, miközben a felszínen formálisan kölcsönösen elítélték egymást.

Egy, a Direkt36 által megszerzett diplomáciai jelentés szerint például az orosz külügyminisztérium biztosította a moszkvai magyar nagykövetet, hogy a magyar-orosz kapcsolatok nem fognak megromlani attól, hogy Magyarország kitiltott egy orosz diplomatát.

Több diplomáciai forrásból is úgy értesültünk, Magyarország egy olyan, a budapesti orosz nagykövetségen diplomatafedésben dolgozó GRU-st (katonai hírszerzőt) tiltott ki, akinek a kiküldetése legfeljebb pár hónapon belül amúgy is lejárt volna. Moszkva pedig cserébe egy olyan, nem kifejezetten fontos pozíciót betöltő magyar külgazdasági attasé hazaküldése mellett döntött, aki valójában már régóta ott akarta hagyni Oroszországot, és egy nyugati országba szeretett volna külszolgálatra menni. Végül az orosz válaszintézkedésnek köszönhetően épp ez történt, a kitiltott magyar diplomata kívánsága valóra vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése