2018. október 21., vasárnap

TÉNYLEG NE B@SZD MÁR MEG! MI A VÉRES BANÁNÉRT KERÜL 2,3 MILLIÁRD FORINTBA KÖVÉR LAKÁSFELÚJÍTÁSA?

VÁROSI KURÍR
Szerző: Városi Kurír
2018.05.21.


Olvasom az És-ben – bevallom, nem tudtam eddig erről -, hogy még az idén Kövér László beköltözik a rezidenciájába, ez közel lesz (Balassi Bálint utca) a Parlamenthez.

Még ez eddig rendben is lenne,

ne utazzon túl sokat a szolgálati sofőrös Mercedesszel a munkahelyére, azt viszont rohadtul nem értem, hogy egy lakás felújítása, mert ez a lakás egy bérház legfelső emeletén van, mi a véres bránerért kerül 2,3 milliárd forintba! 2 300 000 000 forint!

Sokunk végzett már lakásfelújítást, tudjuk, mennyi, de ez? Mi a lóf@sz lesz abban a csodalakásban? Aranykilincs, aranyszögek a falban, aranyklozet bluetoothvezérelt kloákatörlővel, az előszobában Rembrant festményekkel ?

Azt már tudjuk, hogy Európa megmentője legalább 20 milliárdért költözik a Várba, hogy onnan tekintsen le kétharmados népére. Az is botrány. Ez a két suttyó kollégiumi haver, akik úgy váltogatják elveiket, mint más a szaros gatyáját, a 80-as évek végén rácsodálkoztak a magyar fővárosra, rá harminc évre szétlopták az országot, a gyűlölettől szétpuffadt arcukkal lassan címerként fognak szerepelni a turisztikai kiadványokban.

Menjetek ti az illiberális, keresztény, csuhás, tízparancsolatos, migránsszendvicses sunyi, bús pics@ba!

Most olvasom, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint a magyar lakosság 3,3 százaléka, vagyis több mint 322 ezer ember él olyan lakásban, ahol az alapvető higiéniai helyiségek sincsenek meg, tehát nincs benti wc, sem fürdőszoba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.