2018. december 1., szombat

TÍZÓRÁS MUNKANAPOK JÖHETNEK A RABSZOLGATÖRVÉNY MIATT

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2018.12.01.



"Írmagja sem maradhat ennek a törvénymódosító javaslatnak"

– szögezte le Csalogány György, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnökhelyettese a csak rabszolgatörvényként emlegetett javaslatról, amelyet a Kósa Lajos–Szatmáry Kristóf duó jegyez, és jelentősen kitolná a túlórakeret határait. Az Audi-szakszervezet – egy sor ágazati érdekképviselet mellett – már jelezte, hogy kész részt venni az országos demonstráción is, amelyet december 8-ára hirdettek meg, ha addig nem vonják vissza a javaslatot.

Erre pedig egyelőre nem látszik esély az eddigi fejlemények alapján:


- Összehívták a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát keddre, de ott csak a munkavállalók és a munkáltatók véleménye hangzott el, a kormány nem foglalt állást. És részükről úgy tudni, nincs is szándék további egyeztetésre.
- Kósa Lajos egyeztetésre hívta a szakszervezeteket, de a szerdai találkozónak csak annyi „eredménye” lett, hogy esetleg bekerülhet, hogy a kollektív szerződésekben kelljen rögzíteni a maximális túlórák számát, ahogy egyébként ez most is történik.
Nagyon kiszolgáltatottá válhatnak a dolgozók

Jelenleg a Munka Törvénykönyve külön rendelkezik általában a túlóráról (ami maximum 250 óra lehet), és a kollektív szerződés szerint elrendelhető túlórák számáról (legfeljebb 300 óra lehet).

A tervezetben azt írják, a 250 óra emelkedne 400 órára, a kollektív szerződésekre vonatkozó sort pedig hatályon kívül helyeznék. Ez azt jelenti, hogy alapesetben 400 túlóra lehetne, és a 300 óra értelmét veszti, minden munkáltató elrendelheti a 400 túlórát.

Ez nagyon kiszolgáltatottá tenné a dolgozókat,

bármikor elrendelhetnék a túlórát.

Igaz, hogy a munkavállalóval új munkaszerződést kell kötni.

De ki látott olyan dolgozót, akinek ha a főnöke felkínálja, hogy vagy aláírja az új munkaszerződést, vagy holnaptól nem kell jönnie, az az utóbbit választja?


– vetette fel Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A rendkívüli kiszolgáltatottság igaz lenne azokon a munkahelyeken is, ahol van kollektív szerződés, ha nem kerül bele a Munka Törvénykönyvébe, hogy a szerződésbe be kell írni a túlóra maximumát.

Ha viszont bekerül, akkor a szakszervezeteknek lesz mozgásterük, alkupozíciójuk. Mondhatják azt a túlórakeret emelésére, hogy nem járulnak hozzá. Vagy mondhatják azt, hogy 350-ig elmehet, viszont cserébe emeljék meg mondjuk 100 százalékkal a túlórapótlékot. Ezért fontos, hogy bekerüljön a Munka Törvénykönyvébe, hogy a kollektív szerződésben rögzíteni kell a túlórák maximumát – magyarázta Kordás László. De erre egyelőre nincs ígéret...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.