2020. január 15., szerda

VONATON

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: HORN ANNA
2020.01.15.


Ülök egy vagonban, ami nem a nagyszerűen működő MÁV tartozéka. Nem, ez egy olyan vonat, amely óránként mintegy 250 km/óra sebességgel halad Madrid felé, le is fotóztam a kijelzőt, amely minden kocsiban azt is mutatja, hol járunk éppen, egy kis térképen. Azt is látom a monitoron, mi a következő megálló, és mikor érünk oda.

Az ülések kényelmesebbek, mint amelyekben a fapados repülőgépeken nyomorgunk. Mindenki előtt képernyő, ha filmet szeretne nézni az utas, az ingyen osztogatott fülhallgatók biztosítják, hogy a szomszéd nyugodtan alhat eközben. Van egy lehajtható asztalka, amelyre bőven ráfér a laptop, a szendvics vagy amit éppen oda akarnék tenni. Félóránként hófehér kabátos pincér kínál a kis kocsijáról kávét, üdítőt, harapnivalót. A majdnem 500 kilométeres út teljes hosszában használható wifi könnyíti meg azt, hogy az ember ne a szomszédjával beszélgessen, hanem hódoljon a monitor-függőségének.

Másfél órája utazom, majdnem ugyanennyi van hátra. Eddig csak az ablakon bámultam kifelé, mert lenyűgözött, amit láttam. Mint már sokszor – de ekkora sebesség mellett tényleg csak a „lényeg” észlelhető.

A szélmalmok tömkelege. A hatalmas, sokszínű megművelt földek mozaikja, az olajfa-ültetvények sokasága, az itt dimbnek-dombnak mondott és vélt hegyek varázsa. Van amelyik teljesen kopasz, van, amelyiknek majdnem a tetejéig felküzdötte magát néhány település, amelyek temploma aranyozott csúcsán ragyog a reggeli napfény.

A nyomor, a kihalóban lévő falvak, a reménytelenséggel küzdő elhanyagoltabb részei az országnak gyorsan elsuhannak – de tudom, hogy azok is ott vannak, mert jártam sokszor ilyen helyeken, lassúbb járgánnyal. De most csak a szépet, a fejlődést látom, pillanatokra – és arra kell gondolnom, hogy pont ugyanezzel a sebességgel rohan el Magyarország mellett Európának az a része, ahol jó élni.

Ahol – mint Spanyolországban – 600 euró a munkanélküli segély, és idén 900 euró lesz a minimálbér. (Tudom, mennyivel magasabbak ezek a számok akár Hollandiában, akár Ausztriában, én most „csak” az ittenieket említem.) Ahol, mint errefelé, az idős emberek a reggeli kávéjukat meg tudják fizetni egy kávéház kiülős teraszán, mert éppen ehhez támadt kedvük. Ahol, ha kérdezősködök az utcán, valamit keresve, a járókeretes idős hölgy elkísér annak a helynek a környékéig, ahova igyekszem. Közben mosolyogva vagy szomorúan elmeséli az élete történetét, és azzal válunk el egymástól, hogy szép napot kíván, és örül, hogy beszélgettünk. Ahol a harmadik olyan központot nyitották meg a napokban, ahova az éhezők elmehetnek élelmiszerért. Rizst, konzervet, háztartási kekszet, lisztet és tartós élelmiszert lehet kérni minden héten. Nem kell hozzá sem hajléktalan igazolvány, sem egyéb bizonyítéka a nyomorúságodnak. Magánszemélyek, szervezetek és az önkormányzat juttatja ezekbe a központokba, ki mit tud. Sampon, folyékony szappan, mosópor – ha kell, viheted. Hetente egyszer, mert a nevedet felírják és a telefonszámodat is, ami általában mindenkinek van. Valószínűleg vannak olyanok, akik megpróbálnak visszaélni a rendszerrel, ezt nem tudom, de el tudom képzelni, hogyan működne egy ilyen szolidaritási szolgálat Magyarországon. Az utóbbiról csak annyit tudok, hogy az adományok mekkora részét lopják el a szervezetek dolgozói a saját maguk számára. Akik fizetést kapnak a munkájukért, természetesen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése