2017. december 7., csütörtök

TÍZ ÉRV AUSZTRIA MELLETT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.12.07.


Ausztria mellett rengeteg érvet fel lehet hozni (miként ellene is – mindkettőre volt már példa, például itt és itt, érdemes elolvasni), ám ezek az érvek sokszor legalább annyira sokat elárulnak a lista összeállítójáról, mint az országról. Egyebek mellett ezért is tetszik nekem annyira a most futó „Tíz dolog“-sorozat, és ezért tartom nagyon jónak, hogy egy-egy országról többen is megírják a saját listájukat. Ma Ausztria és Wien74 következik – lehet vele egyetérteni vagy vitatkozni, ízlés szerint!

„Sokat gondolkodtam rajta, vajon van-e egyáltalán értelme ennek a tízes listának?

Ugyanis aki itt él, az úgyis tudja, érzi, nap mint nap tapasztalja az osztrák élet előnyeit. Aki pedig nincs itt, nem részese ennek az egésznek, annak hiába is magyarázom.

Aztán mégis csak nekiveselkedtem. Hozzáteszem, én félkomolyra vettem ezt a felsorolást, látszólag aprócska, bárhol megvalósítható dolgokat sorolok fel. De mivel az élhető élet olykor apróságokon múlik, talán mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy a lentiek mennyit tesznek hozzá a komfortérzetünkhöz.

Íme az én szubjektív Top 10-em:

Nyelv

Lehet, hogy merész kijelentés, de nekem nagy kedvencem a német nyelv. Na, persze nem pont az, amit itt karattyolnak, de mivel győzött Ausztria közelsége, itt nem sok Hochdeutsch-ra számíthatok.

Mivel valaha, a dicső múltban, a Németországban eltöltött Au-Pair Mädchen-kedésem nagyban hozzájárult a későbbi boldogulásomhoz, gondoltam, a gyermekeimnek is ezt adom “útravalóul”.

Fantasztikus, hogy ők már most milyen természetességgel és könnyedén beszélnek németül, így két és fél év után. Ha egyéb hozadéka nem is lenne az országváltásnak (de van!), már ezért is megérte.

Flott ügyintézés, barátságos arcok

Bárhová megyek, bármilyen gondom is van, itt mindenki a megoldásra koncentrál. Nem egy probléma vagyok, hanem egy ügyfél, egy vevő, akinek az elégedettsége fontos.

A kollégák között is érvényesül az “egy hajóban evezünk” elve. Nincs egymásra mutogatás, hátba támadás, furkálódás, szurka-piszka. Van viszont megbecsülés. Bárhol legyen is az a munkahely.

Elcsépelt, tudom, de még a Billa pénztáros is mosolyog (meg a postás, a recepciós, a könyvtáros, a tanárnő, a gázszerelő és még sorolhatnám)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése