2018. március 2., péntek

LEPARASZTOZOTT FÉLEGYHÁZIAK ÉS SZIGORÚ SZABÁLYOK: ÍGY NÉZ KI BELÜLRŐL, AMIKOR ANDY VAJNA ÚJABB HELYI RÁDIÓT KEBELEZ BE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.03.01.


...Szigorú új szabályok kötik a helyi stáb munkáját

A Sirius egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa az Átlátszónak elmondta: az új rendszerre fél nap alatt próbálta felkészíteni őket a Rádió 1, és egyelőre küzdenek az átállással, mert nehéz a szabadabb műsorkészítésről átállni a sablonok által behatárolt megszólalásokra.

“Pénteken áltt össze a rendszer, hétfőn el kellett indulni” mondta, és tudatták velük, hogy ha nem felelnek meg a követelményeknek, a teljes műsort Budapestről sugározzák majd. A hírszerkesztők jelenleg reggel hattól este tízig dolgoznak, hogy minden elvárásnak meg tudjanak felelni.

“A lelki része az igazán nehéz, mind rosszul vagyunk” mondja és hozzáteszi, a Siriusnak az a része veszett el, amely miatt szerette csinálni: hogy szabadon beszélgethettek helyiekkel.

Most minden megszólalást 10-15 másodpercre korlátoznak, “nem beszélhetünk arról, amiről akarunk” és elvárás, hogy ezekben a megszólalásokban is promotálják a Rádió 1-et, például gyakran emlegessék, milyen jó zenéket és műsorokat sugároz az adó.

Hozzátette: továbbra is el tudják majd mondani például, milyen programok mennek Félegyházán, de “szárazon, időkorlátok közé szorítva.”

Balázsék első nap “leparasztozták” és vérig sértették a várost

A Facebook közösségi oldalon olvasható hozzászólások alapján vannak a városban sokan, akik örülnek annak, hogy Sebestyén Balázsékat hallgathatják reggelenként. Ám rengeteg olyan helyi lakos véleményét is lehet olvasni, aki fél attól, hogy propaganda-rádió lesz a Sirius helyén.

Sokan azt sajnálják, hogy a reggeli műsor immár nem a helyiekről szól: a Keltetőben minden reggel egy-egy órát szántak interjúkra helyi lakosokkal, például sportolókkal vagy a helyi művelődési ház vezetőjével.

“A Sírius helyén 3 általam nemkedvelt menő műsorvezető idétlenkedését hallgathatom a pesti béna autósokról” írta hétfő reggel, az új műsor első napján egy helyi lakos egy facebook-posztban a helyi témákat hiányolva.

Az sem segített az új rádió népszerűségén, hogy Sebestyén Balázs és kollégái egy olyan promóciós videót készítettek a félegyházi és majsai átállás napjára, amellyel vérig sértették a helyieket. Népszerűsíteni akarták magukat a két városban, ám mindezt sikerült eltúlzott, gúnyos tájszólással előadniuk, ráadásul azt üzenték a helyieknek: csavargassák kicsit a traktorban a rádió gombját, és akkor biztosan megtalálják a műsort.

Hiába írták oda a műsor készítői a videóhoz, hogy mindenki “vegye poénra”, az öt középiskolájára, illetve Petőfi és Móra örökségére büszke harmincötezres város lakóinak többsége úgy értelmezte, hogy Sebestyén Balázsék “leparasztozták” őket.

A videót egyébként időközben le is vették Sebestyén Balázs Facebook-oldaláról: szerda délután, cikkünk írásakor még meg tudtuk nézni, ám estére eltűnt.

Vajna előre tudta, hogy a Médiatanács jóvá hagyja az összeolvadást?


A Sirius eladása körül volt néhány furcsaság is: a 24.hu írta meg, hogy Andy Vajna mintha előre tudta volna, hogy a Médiatanács engedélyezni fogja a vásárlást. A Rádió 1 ugyanis már akkor elkezdte promózni, hogy két új városban jelenik meg, amikor a Médiatanács még csak a napirendjére sem tűzte a kérdést.

Szintén a 24.hu által ismertetett hallgatottsági adatokból tűnik ki, hogy jelentős számú hallgatót vesztettek azok a helyi rádiók, amelyek az elmúlt hónapokban bekapcsolódtak a Vajna-féle hálózatba.

A Kiskunfélegyháza melletti Kecskemét rádióját, a Gongot egyébként Mészáros Lőrinc vette meg. A hallgatottsági adatok alapján úgy tűnik, a Gong elkerülte többi társa sorsát: a közönsége nem pártolt el tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése