2017. július 20., csütörtök

AUTORITER-E MACRON?

FRANCIA POLITIKA BLOG
Szerző: Soós Eszter Petronella
2017.07.18.


Látva a kongresszusi erődemonstrációt, illetve legújabban a vezérkari főnökkel folytatott vitáját, a vezérkari főnöknek küldött ellentmondást nem tűrő üzeneteit, megjelentek azok a kritikai hangok, amelyek autoriter hatalomgyakorlással vádolják Emmanuel Macron köztársasági elnököt.

Régen volt már Jacques Chirac “én döntök, ő végrehajt” megjegyzése, mert úgy látszik, kevesen emlékeznek rá. Pedig ezzel rakta helyre az akkori köztársasági elnök Nicolas Sarkozy akkori belügyminisztert. És a francia rendszer valóban ilyen – főleg a gyakorlatban és a hagyományok szerint. (Az elnök a gyakorlatban jóval nagyobb hatalommal bír, mint amennyit az alkotmány papíron előír.)

Persze alkotmányosan sem semmi a helyzet. Ha nagyon kifeszítjük a dolgokat, akkor még a parlament is rákényszeríthető, hogy azt tegye, amit az elnök és kormánya akar. (Baj egyedül akkor van, ha a kormányfő szembefordul az elnökkel, és mondjuk nem hajlandó felszólításra lemondani. Sosem történt ilyen, a hagyomány a lemondás.)
Autoriter vagy racionális?

Amikor Macron azt üzeni, hogy vele csak zárt körben vitatkozhatnak a munkatársai, illetve ha egy beosztottja tartósan szemben áll vele, akkor mennie kell, valójában semmi sokkolót nem mond. Ez nem autoriter, hanem profi és fegyelmezett dolog. Ráadásul ez a politikailag racionális is, a belső vitákat csak amatőr politikusok és politikai szervezetek viszik ki a nyilvánosságba. (Macron az elnöki kommunikációt is kőkeményen fogja, a Hollande-féle fecsegés és a Sarkozy-féle túlmozgás után elégedetlen is vele a korábban barátságos sajtó, de nagyon.)...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.