2020. augusztus 24., hétfő

KICSORDULT A POHÁR - FEKETÉK EGYENJOGÚSÁGA AMERIKÁBAN?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BEREND T. IVÁN
2020.08.19. 


Toni Morrison Nobel-díjas afroamerikai írónő 1997-ben megjelent Paradise című regényében negyed évszázaddal az amerikai rabszolgák felszabadítása után, 1890-ben a kirekesztő és elnyomó társadalomból egy csoport fekete család kivonul, és „Mennyország” néven megalapítja saját fekete városát. A több évtizedig működő, majd sikertelenné vált kísérletet után a II. világháborús katonai szolgálatból hazatért fekete Morgan testvérpár, látva, hogy semmi sem változott, egy csoport fekete családdal 1949-ben ismét kivonul az amerikai világból, és újraalapítja független fekete városát.
*
A feketék azonban nem vonulhatnak ki az amerikai társadalomból, amelynek szerves részét képezik. Nem meglepő tehát, hogy ma sajátos polgárháború dúl Amerikában: 2020 májusa óta, amikor egy rendőr valódi ok nélkül meggyilkolta a fekete George Floydot, mintegy kétezer városban, mind az 50 államban, a megyék 40 százalékában, a becslések szerint 20–26 millió ember tüntetett és csapott össze a rendőrséggel, valamint a kivezényelt hadsereggel az amerikai történelem legnagyobb tüntetéssorozatában. A lázadás lassan harmadik hónapja tart. Rendőrségi épületeket gyújtottak fel, 14 000 embert letartóztattak, és a halálos áldozatok száma több tucatra rúg. Vajon miért vezetett egy – sokadik – fekete férfi meggyilkolása éppen most valóságos polgárháborúhoz? Kicsordult a pohár?

A rabszolgaság és szegregáció évszázadai.Erre a kérdésre az afroamerikaiak története nélkül aligha lehet válaszolni. Ez a história hosszabb, mint az Egyesült Államok nem egészen 250 éves története, hiszen 1619-ben kezdődött, amikor egy portugál hajóval Angolából elrabolt, rabszolgának eladott emberek érkeztek láncokban az akkori észak-amerikai angol gyarmat Virginiába. Ezt a szállítmányt számtalan újabb követte, s a behurcolt fekete rabszolgák, a 12-13 millió „nigger” 1790-ben az ország lakosságának 18 százalékát tette ki. Észak-Amerika (és Anglia) gazdasági felemelkedését a gazdaságtörténeti irodalom az úgynevezett „háromszög-kereskedelemmel” magyarázza: angol (és más) rabszolga-kereskedők szállították az afrikai gyarmatokról a rabszolga-munkaerőt Amerikába, hogy azután azok termeljék meg a déli pamut- és dohányültetvényeken Amerika legfőbb exportcikkeit, és szállítsák a nyersanyagot a XVIII. század végétől kibontakozó angol ipari forradalom vezető textiliparának.

2019-ben a fekete lakosság az amerikai népesség 13,4 százalékát teszi ki, s ezzel a gyorsan növekvő számú latin-amerikai bevándorlók, a „latinók” (18,5 százalék) után a második legnagyobb kisebbséget képviselik az erősen kevert lakosságú Egyesült Államokban, ahol a különböző nem fehér etnikumok végül is a lakosság 42 százalékát alkotják. A fekete rabszolgaság, majd szegregáció és éles egyenlőtlenség története tehát 400 évre tekint vissza, és a lakosság jelentős kisebbségét sújtotta. A kisebbségek kirekesztése és elnyomása természetesen jól ismert az emberiség történelmében az ókori Egyiptomtól a mai közép-európai cigánykérdésig, a törökországi kurdok vagy európai bevándorlók elleni akciókig. Ugyanúgy jól ismertek a kirekesztettek és elnyomottak lázadásai is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.