2020. augusztus 24., hétfő

GORILLA A KERÍTÉSEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.08.24.



Szijjártó külügyes bekérette a német nagykövetet, majd elhúzott Kínába. Állítólag. A jachtra mégsem hívhatta „be”, hogy leüvöltse a fejét, mert az szokatlan a diplomáciában, igaz, magunk közt szólván Szijjártó is az. Egyedi jelenség, de lassacskán egész kies hazánk is unikum lesz, amit szörnyülködve néznek a klubban, hogy kár érte, kiváló ország lehetett volna. És voltaképp ennyi az érzelmi töltés irányunkban az iszony mellett, a lenéző sajnálkozás, ahogy kedves vezetőnk zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában és ingujjban közlekedik. Bunkó nemzet leszünk vagy lettünk, ahogyan a fiúk a kollégiumból megöregedtek, olyanok lettek, mint apáik. 
Vidéki párttitkárok.

Ez, hogy Szijjártó behívta a nagykövetet, majd elszaladt, illetve úgy tett, mert voltaképp egyfolytában a csónakon volt, abból fakadt, hogy Michael Roth, német külügyi államtitkár a Magyarországon elharapózó antiszemitizmusról beszélt, megemlítve, hogy saját országában is van ilyen gond. Illetve a német még felsorolta a kies hazánkra jellemző idegengyűlöletet, a hajléktalanokkal szembeni intoleranciát és az LMBTQ közösségek és személyek elleni támadásokat. Hogy nem beszélt zöldségeket, mutatja, hogy épp a szivárványos-zászlóháború közepén ülünk, bájos magyar nácik létrával a hónuk alatt szaladgálnak, keresve, honnan lehetne letépni a rongyot.

Van helyzet tehát, nem is kicsi, s hogy ezt Roth külügyi államtitkár megemlítette, az az aggodalom hangja, Szijjártóé erre pedig az immár sajnálatosan megszokott, hogy má’ megin’ báncsák a magyar népet. Idáig ez évtizedes NER történet. Ott tartunk, hogy szóra sem volna érdemes, ha nem lenne benne egy új aktus, egy újabb nüansznyi fekália, mégpedig a hangnem. Szijjártó külügyes ugyanis megszólította ezt a Rothot, éspedig ekképp: „Fejezzed be a magyar emberek méltatlan támadását”. És nem is a magyar, meg az emberek meg a méltatlan az újság, hanem a ragozási mód, ez a „fejezzed”, ez a nyomatékosító felszólítás, amely egyáltalán nem az úri szalonok hangja...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.