2020. augusztus 21., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/34. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.08.19.


F E U I L L E T O N

Balázs Imre József: Dalszövegológia

I N T E R J Ú

J. Győri László: Én magát a műfajt szeretem
Beszélgetés Dinyés Dániellel, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetőjével

Sławomir Sierakowski: „Vigyázó szemetek Belaruszra vessétek”
Beszélgetés Adam Michnikkel


K R I T I K A

Cserhalmi Luca: Emberarcú istenállat
(Gallai Judit Ágnes TriaMala. Tűz Tenger Asszony című kiállítása szeptember 6-ig látogatható a szentendrei ÚjMűhely Galériában.)...

Mélyi József: Megállított idő

Wagner István: "Más" USA-művészet


(Mapping the Collection, Museum Ludwig, Köln, meghosszabbítva október 11-ig)...

Báron György: Durci bodobácsok

(Pesti balhé. Magyar film. Rendező: Lóth Balázs.)

A jószerivel elérhetetlen nulla fok – amit a magyar film az utóbbi években már többször megközelített – most a maga vegytiszta formájában ragyog fel előttünk. A neve: Pesti balhé. Ideális demonstrációs anyag igényesebb filmiskoláknak: mit és hogyan nem szabad csinálni. Száz perc, amelyben egyetlen értékelhető pillanat sincs, még véletlenül sem. Lóth Balázs rendező-forgatókönyvíró olyan tévedhetetlen kézzel képes rontani, ami már szinte tudás. Ritka képesség ez is...

Csengery Kristóf: Halálkvartettek

(Vision String Quartet: Memento. Schubert & Mendelssohn. Warner Classics)

A hangzás sűrű és olykor határozottan nyers, de ez minden esetben illik a zene karaktervilágához. A hangsúlyok igen élénkek, nemegyszer vadak, ám ez is a tételek drámaiságának kifejezője. A tempóvételek szélsőségesek: gyakran úgy érezzük, a hallgatót valósággal elsodorja a zenélés heve – ez is összhangban áll a Schubert- és Mendelssohn-tételek sötét energiatartalmával. Különös és talán egyszeri érvényű szépségeszmény ez: dúlt, karcos muzsikálás, amely ugyanakkor érvényes záloga két vérrel írt önéletrajzi mű hitelének...

Molnár Zsófia: Tanulj, lányom!


(Tündértánc – Nővarázs, Fővárosi Nagycirkusz, augusztus 14., 15:00)

Vitatható viszont a rendezés, a műsor összeállítása – a „darabot” maga Fekete Péter jelenleg kultúráért felelős államtitkár stb. arranzsálta, akit egyszer megvédtem, de most már nem mentegetem, csak csodálom, hogy a munkája mellett a hivatására is tud nem kevés időt és energiát áldozni –, illetve az arra aggatott dramaturgia, még ha az nem egészen úgy működik is, mint a szövegalapú, drámai színházban, hanem „vannak kész és alig piszkálgatható artistaszámok”, azokhoz kell karaktereket és ívet kitalálni, betéteket, párbeszédes passzázsjeleneteket írni, ahogy azt az előadás dramaturgjától, Pál Dániel Leventétől olvashatjuk a vonatkozó újságszerű kiadványban.

Fáy Miklós: És ha tényleg vége?

Az egész egyébként arról jutott eszembe, hogy sehogy sem sikerül egy normális felvételt találnom a Vivaldi csellóversenyekből. Azt hinné az ember, hogy a csellisták egymást gyilkolják, ki a jobb, mert amúgy sincs sok lehetőségük, hogy híres szerző versenyműveit játsszák. Ehhez képest mindenki elég bágyadt, és ha ő nem bágyadt, akkor bágyadt a zenekar körülötte. Vannak jó tételek, vannak szép csellóhangok, de hogy valaki azt mondaná, hogy tessék, ez ilyen, így kell játszani, erről szól, ez az értelme, olyan egyáltalán nincs...

Grecsó Krisztián: Sorstalan férfiak

(Álomház, 14. évad, Spektrum Home)

Az Álomház nem jó műsor, álproblémákkal, ostoba és mesterséges dramaturgiai feszültségekkel. Az első évadokban mindig azbesztet találtak a falban, de aztán ezt megunták. Nem értem, hogy egy olyan élethelyzetben, amely valóban tele van fordulatokkal és drámákkal, miért kell ennyire átlátszó és lehetetlen gondokat kreálni; de ez nem is fontos...

Károlyi Csaba: Fél óra felfedezés
(Felfedező. Nyelvről, irodalomról, zenéről. Házi Hunor műsora, Kossuth rádió, szerdánként 14.34–15.00)

Ugyanakkor a pártállami médiában sok tisztességes, szakmailag magas színvonalú próbálkozás van még ma is. A számomra hallgathatatlan politikai ámokfutások között található számos érdekes kulturális, tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató műsor. Ezek előtt és után sajnos olyan híreket mondanak, amelyek demokrata hazafiak számára több mint kínosak. Nagy dilemma, ilyenkor a becsületes műsorkészítő mit tegyen. Álljon föl, és legyen munkanélküli? Hódoljon be, és legyen megalkuvó?...

Hermann Veronika: Szélmalomharcosok

Salman Rushdie: Quichotte. Fordította Greskovits Endre. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 525 oldal, 3999 Ft

Már a szöveg elején megjelennek a Don Quijotén kívüli legfontosabb előképek, például a virtuális valóság egyfajta korai allegóriájaként értelmezhető Óz, a nagy varázsló, vagy a magának ugyancsak fiút képzelő és faragó Dzsepettó mester, Pinokkió nevelőapja. Ha van mágikus realizmus, úgy ez szürreális realizmus, amelyben jelentő és jelentett viszonyának teljes felbomlását látjuk: „Szótári szó vagyok, aminek eltörölték a jelentését.” (62.) A kortárs irodalomnak muszáj az eddig ismert világ széthullására reflektálnia, és ebben az irodalomtudománynak is követni kell, ha nem akarja, hogy elefántcsonttoronyban üldögélő széplelkek költséges hobbija legyen. Fogalmam sincs, hogy a Quichotte alkalmas-e arra, hogy valódi társadalomelméleti polémiákat fogalmazzon meg: ironikus módon az elbeszélő által írt Sam DuChamp pont ezzel a problémával szembesül Quichotte kalandjainak leírásakor, hogy ugyanis hiába a több évszázados irodalmi hagyomány, hiába a keleti és nyugati kulturális mintázat és a szellemes popkulturális parafrázisok, ha senkit nem érdekel az, amit állít...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Hahner Péter: Ex libris

Bagi Zoltán Péter: Türkenlouis

Oross András: EUrópaGÉNiusza

David Grann: Megfojtott virágok

Egy magyar republikánus életútja

Benedek Szabolcs: Lyuksógorok

Fehér Béla: Banánliget. Kortárs Kiadó, Budapest, 2020, 218 oldal, 3500 Ft

A rendszerváltás kudarcát sokan, sok helyütt fölemlegették már, mégis, amikor a Banánliget elolvasása után az embernek az az érzése támad, hogy ez a regény ugyanezt a tanulságot hordozza magában, egyben szöget üthet a fejünkbe az a gondolat is, miszerint a tapasztalatok levonásának és meghaladásának egyik lehetséges útja lehet az a dacosan ironikus megközelítés, amellyel Fehér Béla új könyve operál. A groteszk és a szatíra persze eleve nem áll távol az ő írói alkatától és eszközrendszerétől, sőt egyik meghatározó pillére, ezzel együtt a mostani abszurd attól válik különösen élessé és hatásossá, hogy az elmúlt harminc évre visszatekintve magától értetődőnek tűnhet, hogy a regényben leírtak megtörténhetnek, megtörténtek...

Gervai András: Alkotás és szolgálat

Sára Sándor (1933-2019). Szerkesztette Pintér Judit, képszerkesztő Kincses Károly, MMA Kiadó, Budapest, 2020, 400 oldal, 7800 Ft

Sokszínű pályáján tulajdonképpen a kezdetektől tudatosan építkezett. Ez lehet a magyarázata, hogy operatőrként meglepően kevés rendezővel dolgozott együtt. Igaza van Benke Attilának, amikor azt írja Arcokra írt történelem című tanulmányában, hogy Sára rendezői, de még inkább operatőri munkássága révén formálta is a magyar filmtörténet legfontosabb irányzatait. Sárát a legintenzívebb alkotói kapcsolat Kósa Ferenchez fűzte, három kisfilmjét és öt játékfilmjét (köztük a Tízezer napot, az Ítéletet, A mérkőzést) fényképezte. Szabó Istvánnak három filmjében alkotótárs (Apa, Tűzoltó utca 25, Budapesti mesék), Gaál István három kisfilmjében és két játékfilmjében operatőr, utóbbiak közül a Sodrásban a magyar új hullám emblematikus nyitódarabja. De az alkotótársak között ott van Gyöngyössy, Huszárik (Szindbád), Kardos, Ranódy, Radványi, Rózsa és Szőts is...

Gajdó Tamás: A családregény vége

Czeiner-Szücs Anita: Na, pupák! A Karinthy – aki színházat csinált. Flaccus Kiadó, Budapest, 2020, 223 oldal, 3480 Ft

Bár Czeiner-Szücs Anita a nagyközönséget érdeklő témákat részesítette előnyben, s elfogadta riportalanyának gondolatmenetét – ami megakadályozta, hogy egy-egy kérdésről elmélyültebben beszéljenek –, azért akadnak olyan apróságok, melyek nem ismert adalékokkal gazdagítják a magyar színháztörténetet. Ugyan a szerző és a kiadó nem mondja ki, emlékkönyvet tart kezében az olvasó. Az alcím – Karinthy, aki színházat csinált – viszont azt sejteti, hogy Karinthy Márton színházvezetői, rendezői életművéről megbízható összefoglalás született...

Visy Beatrix: Gyülekező a Trevi-kútnál

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 192 oldal, 3299 Ft

Nádasdy Ádám kötete – a Vastagbőrű mimóza műfajából adódóan szubjektív esszéinél is erőteljesebben – nézőpontváltásra késztet. Bizonyára ez lehet a meghatározott fókusz által – női, bántalmazott, roma, holokausztot túlélő stb. – mégiscsak a szegregációra figyelmet irányító tematikus kötetek létjogosultsága. Nádasdy ugyanis nem csinál mást, mint ábrázol: nem kommentál, nem érvel a saját nevében. Szereplői ezáltal egészen közelről szerethetők vagy utálhatók, saját élettörténetük, feltáruló belső világuk, dilemmáik, gyötrelmeik, vágyaik egyedivé, egyszerivé teszik őket, mint minden embert. A távolság, már ami lélek és lélek közt egyáltalán leküzdhető, zsugorodik...

Bárány Tibor: Az emberi éthosz visszanyal

Cserna-Szabó András: Extra dry. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 340 oldal, 3999 Ft

Cserna-Szabó András könyve, az Extra dry tizennégy nap történetét meséli el tizennégy fejezetben; a cselekmény kedden kezdődik, valamikor 2019 őszén, és a rákövetkező második hétfőn ér véget. (A „boldog békeidők” utolsó hónapjaiban járunk, olvashatjuk a fülszövegben. A regényben e mellett szó esik egy „kínai denevérben élő halálos vírusról” is; az ominózus mondatok minden bizonnyal a karantén idején költöztek bele a könyvbe.) Két hét alatt beláthatatlanul sok minden történik. Aladár és Erika házassága felbomlik; a nő eseményekben gazdag leánybúcsún vesz részt egy melegbárban, a férfi kuplerájba téved, majd szövetséget köt az apósával, és Ignác papa támogatásával saját kezébe veszi sorsa alakítását...

I R O D A L O M

Gazdag Ági: Fordítottan arányos

Gazdag Ági: Kart a karba

Markó Béla: Holdvilág

Markó Béla: Napforduló

Markó Béla: Menedék

Markó Béla: Szégyen

Kiss Tibor Noé: Csak a napfényglóriát látom

Lévai Júlia Míra: Ez csak egy hasonló


Még félálomban volt, amikor hirtelen Bendi kulcsának csörgését hallotta, kintről. Hanyatt fordult, és igyekezett az összes érzékszervét beélesíteni. Nem, az előszoba felől semmiféle zaj nem jött és Bendi sem jött be az ajtón. De hát érthető, hogy mégis úgy hallottam – mentegette magát az érzéki csalódása miatt –, ma lenne a születésnapja. Persze, hogy az ember olyankor azt szeretné, ha a másik itt lenne, vele. És ha nincs, akkor ideképzelgi, ennyi az egész.

Bendi haláláról nem kapott partecédulát, azt se tudja, pontosan melyik temetőben nyugszik. Nem jó, hiszen ettől a halála valahogy lógva maradt odafenn a levegőben, akár egy elvágott telefonbeszélgetés, de tudomásul vette, hogy ez végül valami olyasmivé vált, ami már nem tartozik őrá. Éltek, éldegéltek, hosszasan és meleg intimitásban (akár egy mese), amikor is egyszer csak az első felesége azzal kezdte zsarolni Bendit, hogy megöli magát, az sem érdekli, mi lesz a gyerekükkel. Mire ő összeszedte a holmiját, és visszament hozzá. A professzori státuszát is magával vitte, tanítani se járt vissza Pestre...

Géczi János: Alláh barmai

– Nem a szarvas megy át az erdőn, hanem az útja! – ez az egyik vagy talán az utolsó mondata Essadnak. Amikor mondja, tudom, hogy van saját oroszlánom. És azt is, hogy ezt már olvastam egy indiánregényben. Azonban nem merem megemlíteni neki a felfedezésemet.

Essad majd három évig él velünk. Pápká és Jerma nappal egymástól távol, éjszaka (hiába titkolják előlem) közös szobában, én (ha nem vagyok az iskolában) a saját szobáimban, a lakásból labirintusszerű házzá terebélyesedő épületben (a szomszédaink sorra elköltöznek), Essad pedig az épület előtt lebzsel, többnyire a lépcsőfeljáró alatt üldögél, vagy a szemközti lakótömbök valamelyik szeméttárolójában (ahonnan szemmel tartható minden, mármint ami Essad mindene), hol elfeküdve a betonkorláton, amely az alagsorba vezető félköríves autólejárót határolja. Szüntelen illatos magvakat rágcsál.

Essad az idők folyamán egyre növekedik, hiába leszek minden évben egy-egy arasszal nagyobb, ő nálamnál sokkal gyorsabb iramban hosszul. Egyben soványodik, talán azért, hogy kevesebb hely legyen rajta a kék foltok számára...

Kőrössi P. József: Zsákutca két irányból
„Egyik kora reggel csörgött a telefon, a konyha és a bejárat közötti előszobában, a kisasztalon. Egyszerre nyitottunk rá a telefonra, a szobáink ajtaja nyitva maradt. Őt keresték. Az ő szobájából a román Szabad Európa szólt, az enyémből a magyar. A két hangot zavaró ismert zörgések, zörejek közös előszobánkban találkoztak velünk. Híreket mondtak, az egyik szobában Kádárt, a másikban Ceauşescut szidták igazságosan. Ettől kezdve nem csak a vásznak színéről, a cérna vastagságáról, meg a gombok milyenségéről, korhűségről és modernitásról beszélgettünk. A hátra maradt estéken, továbbra is kerülve a politikai aktualitásokat, a színház büféjében borozgattunk, vacsoráztunk is együtt.

Abban az évben választások voltak Romániában, a darab témája a választási csalások. Korrupció, vesztegetés, árulás. Mi sem természetesebb, hogy miközben mindenütt Európában, de még Ázsiában is elővették a darabot, Romániában az előadása elképzelhetetlen volt. A szolnoki előadás vidámra, vaskosra, és hogy ne mondjam: fergetegesre sikeredett, a mindig aktuális balkáni ízekkel leöntve, nekünk, magyaroknak is hitelesen üzent ezerkilencszáznyolcvannégyben.

A bemutató előtti főpróbákról elengedtek bennünket. Mind a ketten Pestre utaztunk, Dudu ismerkedik a magyar fővárossal, ahol azelőtt sohasem járt, én pedig magánéletemben próbáltam elrendezgetni azt, amit nem lehet.

Előtte a színház titkársága megkért, mondanék néhány nevet, akik Magyarországon kötődnek a román színházhoz, s akiket a legnagyobb román író bemutatójára érdemes Szolnokra hívni, különös tekintettel a kerek évfordulóra. Gondolkodjak protokollban is. Hogy adtam-e tippeket, ha igen, kiket, nem emlékszem, de arra igen, hogy jól összevitatkoztunk a színház titkárságvezetőjével. Vajon a követséget, a nagykövetet, a követségi titkárokat szabad-e meghívni? Nem tekintik-e provokációnak már magát az előadást is?”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.