SORTŰZ A RITZ ELŐTT - NYILASTERROR BUDAPESTEN, 1944–1945

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BORHI LÁSZLÓ
2021.03.05.

Budapest 1944–1945 fordulóján a rettegés tere volt. Az elkeseredett harcok és a szövetséges légierő bombázása miatt fokozatosan pincékbe szorult a főváros lakossága. Ám a budapesti bérházakra oly jellemző fás- vagy szenespince, amely sokaknak oltalmat adott, mások számára a kínzás és a halál gyötrelmes színtere volt. A harcokkal párhuzamosan a Budapesten rekedt, felfegyverzett kerületi nyilas pártszolgálatosok saját és nem felső kezdeményezésre terrorhadjáratot indítottak a fővárosi zsidók és a lakosság egyéb rétegei ellen. Elsősorban nem rablásról volt szó, bár ez sem állt távol a nyilas pártszolgálatba állt fegyveresektől, hanem megtorlásról, sőt egyes nyilasok szerint a zsidó ellenség és „kollaboránsaik” végső megsemmisítéséről. A félelem terévé váltak a létezés mikrokörnyezetei is. Egy bérházat Bumford Ottó és nyilas édesanyja tartott félelemben, ők esténként véresen, zsákmánnyal megrakodva tértek haza. Másutt egy házmesterné fennen hangoztatta, hogy zsidó vért akar inni. Kéménczy Istvántól és nyilas családjától az egész környék rettegett.

Volt-e választás?

A budapesti terror számos kérdést vet fel. Kik vettek részt benne és miért? Mit akartak elérni? Mi hajtotta a nyilas egyenruhás, felfegyverzett pártszolgálatosokat gyilkos missziójukban, miközben a szovjet csapatok sokszor már csak néhány száz méterre voltak tőlük? Egyáltalán hogyan tarthatott rettegésben ilyen kevés, bár elszánt ember egy egész várost és benne a rendfenntartó erőket? Megrögzött nyilasok voltak, vagy kalandorok, akik csak a zsákmányszerzés érdekében és szadista hajlamaik kiélése kedvéért csatlakoztak a párthoz, ahogy azt több régi párttag állította? És kik voltak a célpontjaik? Mi motiválta őket, amikor embereket kínoztak halálra? Fontos szempont ez, hiszen ebből érthető meg, hogy volt-e az áldozatoknak reális esélyük a túlélésre. Ez elvezet a következő kérdéskörig. Bruno Bettelheim vetette fel, hogy zsidók úgy vonultak a halálba, „mint a lemmingek”, és ezért maguk is felelősek voltak saját halálukért. Tételét azóta sokan támadták, cáfolták, de máig akad követője. Újabban Konrad Jarausch részben annak tulajdonította a „végső megoldás” politikájának sikerét, hogy az áldozatok nem fejtettek ki ellenállást. Egy szörnyű kor áldozatai voltak a tettesek is, ahogyan a hazai és nemzetközi igazságszolgáltatás hangoztatta? Egy nyugat-német bíróság egy Paul Thomanek nevű SS-tizedes esetében kimondta, hogy Thomanek, akit háborús bűnökért állítottak bíróság elé, „annak a kornak az áldozata, amelyben élt”. Egy magyar bíró „az őrjöngő hitlerizmus magyar kiszolgálói”-ról beszélt.

Szoros összefüggésben áll az áldozatokkal és szerepükkel az embermentés kérdése. Vajon a külföldi diplomaták, egyházi szervezetek akciói mellett volt-e nagyobb, társadalmi léptékű ellenállás a hatalommal nem rendelkező „átlagemberek” részéről? Az átlagemberek: ez az írás róluk és nem a nagypolitikáról szól. Kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e a nyilasterror történetét minden részletében hitelesen rekonstruálni, annak fényében, hogy a források jelentős része súlyos ellentmondásokkal terhelt.

A meggyilkolt áldozatok, zömében zsidók, kisebb részben katonaszökevények, továbbá embermentők és mások száma jóval meghaladja a háromezret, a megkínzottak, megerőszakoltak, kiraboltak számát még megbecsülni sem lehet. A nyilasokéhoz hasonló, nem a németek, hanem a helyi lakosság által elkövetett gyilkosságok – igaz, ennél nagyságrendekkel több áldozatot követelve – a kontinens keleti felének gazdaságilag elmaradott, régi keletű etnikai feszültségek által terhelt részein történtek, általában Isten háta mögötti falvakban, erdőségekben, nem pedig városi környezetben, főleg nem olyan politikai, gazdasági és kulturális központokban, mint Magyarország fővárosa. Jó néhány kivégzés a luxust, a polgári jólétet jelképező Ritz szálloda előtt történt. A civilek által elkövetett, Omer Bartov szavaival „közösségi” gyilkosságok egy jó ideje a kutatások fontos területét képezik.

Az egyik legjelentősebb nyilas csoport, a zuglói mintegy 100 főből állt, ezeknek csak egy része vett részt az atrocitásokban. A gyilkosságok nagy számára utal, hogy például 1945 januárjában 450 embert vittek el egyetlen védett házból, akiket 70 fős csoportokban lőttek a Dunába. Egy 1946-os rendőrségi jelentés szerint a XII. kerületiek 100 fősre becsült csoportja 1000–1200 embert gyilkolt meg...

ITT OLVASHATÓ 

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/9. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/9. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)