Szerző: ÉS
2021.03.05.
Frank Tallis: Hallgass a neved. Fordította Balla Judit. Magistra Könyvkiadó Kft., Budapest, 2020, 419 oldal, 3990 Ft
A „Liebermann-akták” tele van irodalmi-kultúrtörténeti vonatkozással, történeti megfeleltetéssel (Max és Oskar párosában a változtatandók változtatásával nem nehéz felismerni Sherlock Holmes és Dr. Watson kettősét, a város vagy a császári udvar rettegésében a Hasfelmetsző Jack-effektust stb.), az egyik osztrák katonai főreáliskolában játszódó Hallgass a neved lapjain ugyanígy könnyű azonosítani a legfőbb ihlető forrást, Robert Musil korai mesterművét, a Törless iskolaéveit (erre Tallis a köszönetnyilvánításban aztán maga is egyértelműen utal). Sajnálatos különben, hogy a magyar kiadásból elmaradt néhány oldalas kisesszéje, a Hannah Arendt a jeruzsálemi Eichmann-perről írt könyvéből származó nevezetes összetétel, „a gonosz banalitása” elemzése, amely többek között azt is az olvasó értésére adja, az egyik nevelőtiszt nem véletlenül viseli az Eichmann nevet – de ebben csak annak a jelzését látom, hogy a kiadó nem engem célzott meg a könyv megjelentetésével, hanem egy lektűrre fogékonyabb, az első két regényen már megedzett réteget...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Bedecs László: Ex libris
Háy János: A cégvezető
Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Halász Rita: Mély levegő
ÉS-KVARTETT – Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regényéről
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2021. február 24-én Zoomon. A felvételt meg lehet nézni jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb Jászberényi Sándor A varjúkirály című novelláskötetéről lesz szó...
Goodman és Rajk
Wagner István: Kancellári kollekció
(Kanzlers Kunst – Die Sammlung Helmut und Loki Schmidt, Ernst Barlach Haus Hamburg. Átmenetileg zárva, meghosszabbítva március 14-ig.)...
Széplaky Gerda: A vonal felett
(Konok Tamás: Vonalmozgások, Molnár Ani Galéria)
Stőhr Lóránt: Lépésről lépésre
(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2021. március 1–10.)
Halvány reményként vagy hamis illúzióként a nemzetközi fesztiválsikerek legjavából kiválogatott program több filmjében is megjelenik a politikai változás. Közülük a Nem vagyok egyedül igazi mese, különösen Magyarországról nézvést, pedig a történet helyszíne, Örményország sem éppen a fejlett demokráciájáról híres...
Torma Tamás: A tények makacs foltok
(Járvány, átalakuló városi terek)
A belvárosi főutcák (kereskedelmi és státusz) kiürülését általában azzal hozzák összefüggésbe, hogy a 20-30 éve Budapestre is megérkeztek a plázák. Ráadásul nemcsak a fővárost övező kereskedelmi gyűrűbe, hanem a belváros kitüntetett pontjaira: Westend, Mammut, Corvin, Allee… A kisebb boltoknak így lassan befellegzett a Kossuth Lajos utcában, majd a Kis- és Nagykörúton is, eszerint a vásárlók inkább választottak neonfényben fürdő belső korzókat (lásd például a Westend belső labirintusának sétányait)...
Molnár Zsófia: Átkeretezés
(K:ortárs 1–2., Katona József Színház/e-Színház, február 12. és február 27.)
Székely Kriszta rendezése igazi színházi munka, amelyben a berendezők látványosan, már-már teátrálisan berendeznek, a derítők derítenek, az esőhöz spriccelnek, az effektek pedig színészi technikából születnek.
És az ajtón – mármint a nappalinkén – már kopogtat a Tasnádi–Ascher és a Háy–Tárnoki páros. Jöhet a K:ortárs harmadik és negyedik epizódja!...
Fáy Miklós: Halott műfaj sétál
(Heggie: Ments meg, Uram! – közvetítés az Eiffel Műhelyházból, február 27.)
Nem érzem a zenei emelt szintet, hogy jobban, zsigeribben, mélyebben lenne átélhető a történet operaként, mint könyv, film, színdarab formájában. Ennek talán nem mond ellent az operaváltozat nagy és nemzetközi sikere. Nem arról van szó, hogy mindezt nem lehet így elmondani, csak arról, hogy nem kell. Nem feltétlenül...
Grecsó Krisztián: Az élő adás varázsa
(Vodafone TV, „élő adás”, 2021. január–február.)
Miközben az okoskártyát tisztogattam, képzeletben láttam magam a csongrádi albérletben, és nem is tudtam, mit gondoljak. Hogy ez most jó-e, vagy rossz. Hogy ugyanott vagyok. És lám, jó lett, mert megint megtörtént csoda: a helyzet nem lett rosszabb...
Csengery Kristóf: Sallangtalanul
(Johann Sebastian Bach: Solo Cello Suites. Miklós Perényi. Hungaroton)
Perényi Miklós muzsikálásában több nagy hagyomány öröksége él tovább. Tanárai, Zsámboki Miklós és Banda Ede révén a Popper Dávid nevével fémjelzett iskola leszármazottja, ugyanakkor Pablo Casalstól is éveken át tanult, mesterkurzusainak rendszeresen meghívott, visszatérő hallgatójaként, és művészetének további inspirációforrása volt negyedik mestere, az olasz Enrico Mainardi játéka. Nagyságrendjét, hangszeres tudását, elmélyültségét tekintve Perényi Casals méltó utóda, a zenésztársadalom úgy tekint rá, mint minden idők egyik legnagyobbjára. A Bach-szvitek az ő művészi imázsában legalább olyan jelentőségűek, mint a Casalséban.
I R O D A L O M
Payer Imre: Éjjeli tehervonat
Payer Imre: Idő utáni zivatar
Tolvaj Zoltán: Bambusz
Kabai Lóránt: el sem kezdett versek
Szaniszló Judit: Végre valaki megérti
Napok tudnak eltelni azzal, hogy a testével foglalkozik. Rosszul foglalkozik vele. Szidja, szégyelli, eltagadná itt és ott. A vízhajtókúrával annyit ért el, hogy az öt liter zelleres, petrezselymes, citromos szűrt víz, amit három nap alatt megivott, nem akart sehogyan sem távozni a testéből. A hasa rengett, a bokája ödémás volt, és feszült. Közben kint kitavaszodott, ő pedig ingerült lett attól, hogy nem tud nekivetkőzni. Nem akart a testével foglalkozni. Magától értetődően szerette volna viselni, mint ahogyan azt az általa csodált emberektől is elvárta. Idegesítette, hogy egy egyszerű kérdésre nem tud egyszerű választ adni. Mi van veletek a férjeddel. Napokig gondolkodott a megfelelő és pontos válaszon, mintha az élete múlna rajta. Nem tudott különbséget tenni aközött sem, mennyire őszintén és érthetően kell válaszolni erre a kérdésre egy távoli ismerősnek és egy egészen közeli barátnak. Félt a kérdéstől, és várta. Félt, mert a szavak ellenségek. Várta, mert a szavak barátok. Ha megpróbál válaszolni rá, talán ő maga is rájön, mi van most velük a férjével. Még könyvet is tervezett írni ennek az egésznek a sajátos voltáról, a megfogható és körülírható történésekről, de hogy mi van velük a férjével, erre a kérdésre nem létezett kielégítően őszinte válasz. Ez volt a mániája. Őszintének lenni...
London Katalin: Alig lehettem több
Az utca sarkára kettőnket állított ki anyánk, hogy figyeljük a mentőt, ha jön, nehogy rossz utcába kanyarodjon. Még soha nem láttam közelről mentős autót. Igazából nagyon érdekelt volna, milyen az, amikor nem máshová száguld szirénázva, hanem pont mellettem áll meg, és én beleshetek a nyitott ajtaján. Addig azt kiváltságos dolognak gondoltam, de ott az utcasarkon már féltem.
Apám a szobában feküdt, mint valami óriás baba, mozdulatlanul. Anyuka különös megfontoltsággal nyitogatta a szekrényajtókat, akkurátusan összehajtogatta a kikészített holmikat, és egy kisebb bőröndbe tett egymásra törölközőt, pizsamát, még egy pizsamát, alsónadrágokat, vasalt zsebkendőkből sokat, szappant, borotválkozódolgokat. Mielőtt lezárta volna, lekapta az asztalon levő aznapi újságot, és apám szemüvegével együtt a bőröndbe tette azt is. Aztán lezárta a bőröndöt, és kivitte az előszobába. Apámra oda se pillantott, holott cipekedés közben maga elé sziszegett.
– Pista, Pista, mit tettél!...
Kováts Judit: Se neve, se emléke
’44 őszén tele voltunk beszállásolt és átvonuló katonákkal. Németekkel, magyarokkal vegyesen. A Tisza felé igyekeztek. De a ruszkik is itt voltak a nyomukban, már hallottuk, és nem is olyan messziről hallottuk az ágyúdörgést.
Valamikor október elején Dankóékhoz behoztak egy sebesült németet. Nem tudom, hogy hívták, kicsoda, micsoda volt az az ember, azt tudom, hogy meglőtték a visszavonulásban, ráadásul az ócska kövesút hídjánál a lőszerszállító teherautó rakománya is ráborult. Dankóéktól úgy hallottam, hogy nagy fájdalmai voltak, és úgy látszik, végzetes volt a sebesülése, mert alighogy behozták, meghalt. Elmentem a temetésére. A kisebbik, a református temetőbe temettük a tiszteletes ’41-ben megfagyott, fiatal feleségének sírja mögé. Nagyon szép szertartás volt, a tiszteletes németül mondta felette a Miatyánkot. Fejfát nem kapott, de úgy volt az jó, mert akkor már az oroszokat vártuk, és egy német még halottként is bajt hozhatott volna ránk.
A német katona temetése után két héttel ideért a front, és megszűnt a normális élet. Mind a három papunk elmenekült, nem volt többé se esketés, se keresztelés, se temetés hónapokig.
Kétszer ment keresztül rajtunk a front, két orosz bejövetelt szenvedtünk meg. Amikor másodszor s immár végérvényesen a kezükre kerültünk, az orosz katonai parancsnok munkára rendelt bennünket...
Kovács Bálint: Mérgezés
Bedugta a fülét, de még éppen csak sikerült elaludnia, amikor hirtelen, mintha kilökték volna az álomból, arra riadt fel, hogy a mellkasára csöpög a víz. Percekig feküdt dermedten. Erre nem volt forgatókönyve: ha kint nem jó, be kell jönni a biztonságba, de ha bent sincs biztonság? Akkor hova kell menni? Úgy érezte magát, mint akinek elmulasztottak elmondani valami fontosat, és nem is tudja, kihez kéne fordulnia a pótlásért. Közben kihúzódott a vízcsöppek alól, de tudta, hogy ez nem megoldás. Most mit kéne csinálni, mormolta volna maga elé, ha nem ódzkodik attól, hogy magában beszéljen. Hol jön be a víz, kérdezte volna akkor. Azon a kis ablakon. És azt nem lehet bezárni? Rászánta magát – legalább az esernyőt már korábban behozta a sátorba –, és kiment, na nem mintha sok víztől megvédte volna az ernyő a viharban. Régi sátor volt, ütött-kopott ablakrésszel, amelyben egy összevissza hajlott merevítőnek kellett volna biztosítania a csukott vagy nyitott állapotot; mindenesetre böködte egy ideig, miközben a hátára patakzott a víz, felülre az esernyőről, alulra az esőből....
Székely Szabolcs: Násztánc
Tizennégy éves lehettem, amikor ezt a természetfilmet láttam, az év első napján, az újrakezdések ünnepén, amikor néhány órával éjfél után az emberiség elkezdi megszegni a fogadalmait. Nem sokkal korábban történt, hogy Kriszta moziba jött velem. Egész nap szégyentelenül hullt a hó, kiszakadtak a tollal kitömött párnák a város felett. Metróval a Keletihez, rohantunk elő a föld alól, Európa mozi, csak a többi film előzetesét késtük le végül. Aztán a Mission: Impossible közben Kriszta a télikabátjába csavarta a bal kezét, meg ne foghassam a süllyedő sötétben. Egy álló hétig semmi sem történt. Végül egy tesióra előtt a szünetben rákérdeztem: mi végül is most akkor járunk? Mintha megkönnyebbültem volna, miután válaszolt.
Bedugta a fülét, de még éppen csak sikerült elaludnia, amikor hirtelen, mintha kilökték volna az álomból, arra riadt fel, hogy a mellkasára csöpög a víz. Percekig feküdt dermedten. Erre nem volt forgatókönyve: ha kint nem jó, be kell jönni a biztonságba, de ha bent sincs biztonság? Akkor hova kell menni? Úgy érezte magát, mint akinek elmulasztottak elmondani valami fontosat, és nem is tudja, kihez kéne fordulnia a pótlásért. Közben kihúzódott a vízcsöppek alól, de tudta, hogy ez nem megoldás. Most mit kéne csinálni, mormolta volna maga elé, ha nem ódzkodik attól, hogy magában beszéljen. Hol jön be a víz, kérdezte volna akkor. Azon a kis ablakon. És azt nem lehet bezárni? Rászánta magát – legalább az esernyőt már korábban behozta a sátorba –, és kiment, na nem mintha sok víztől megvédte volna az ernyő a viharban. Régi sátor volt, ütött-kopott ablakrésszel, amelyben egy összevissza hajlott merevítőnek kellett volna biztosítania a csukott vagy nyitott állapotot; mindenesetre böködte egy ideig, miközben a hátára patakzott a víz, felülre az esernyőről, alulra az esőből....
Székely Szabolcs: Násztánc
Tizennégy éves lehettem, amikor ezt a természetfilmet láttam, az év első napján, az újrakezdések ünnepén, amikor néhány órával éjfél után az emberiség elkezdi megszegni a fogadalmait. Nem sokkal korábban történt, hogy Kriszta moziba jött velem. Egész nap szégyentelenül hullt a hó, kiszakadtak a tollal kitömött párnák a város felett. Metróval a Keletihez, rohantunk elő a föld alól, Európa mozi, csak a többi film előzetesét késtük le végül. Aztán a Mission: Impossible közben Kriszta a télikabátjába csavarta a bal kezét, meg ne foghassam a süllyedő sötétben. Egy álló hétig semmi sem történt. Végül egy tesióra előtt a szünetben rákérdeztem: mi végül is most akkor járunk? Mintha megkönnyebbültem volna, miután válaszolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.