2022. október 30., vasárnap

TÉNYLEG AMERIKA HARCOL OROSZORSZÁGGAL UKRAJNÁBAN?

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2022.10.30.


Orbán Viktor magyar miniszterelnök októberi berlini látogatásán arról beszélt, hogy az ukrajnai háború valójában nem Ukrajna és az Ukrajnát megtámadó Oroszország között zajlik, hanem Oroszország és az Egyesült Államok között. Orbán sajtóbeszámolók szerint Berlinben azt mondta, hogy egy háború lényegét az erőforrások adják, amely téren Ukrajna saját erőből nem tud felérni Oroszországhoz. Ugyanakkor „gazdasági-pénzügyi téren korlátlanul kapnak (erőforrásokat) Amerikától, a fegyvereken, kiképzésen és az információn túl is azt is megmondják, hova kell lőni”. Emellett „az egész világ politikai szimpátiáját Ukrajna irányában az amerikai média tartja fenn, az a lokomotívja ennek.”


Ebből következik Orbán Viktor szerint, hogy az ukrán-orosz háború ma azért nyitott, mert az amerikaiak azt akarják, hogy nyitott legyen, ezért bezárni is ők tudják. Emiatt a háború is csak akkor érhet véget, ha az amerikaiak megegyeznek az oroszokkal. A miniszterelnök korábban a Direkt36 forrásai szerint egy zárt ajtók mögött tartott parlamenti megbeszélésen ennél is nyíltabban arról beszélt, hogy a konfliktus az amerikai külpolitika következménye.

Orbán nincs egyedül ezzel a véleménnyel. Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is azt hangoztatta, hogy a NATO Ukrajna felfegyverzésével közvetett háborút folytat Oroszország ellen, de az európai politikai paletta jobb- és balszélének populista képviselői is szeretnek arról beszélni, hogy a konfliktus az Egyesült Államok felelőssége. Valamelyest enyhébb formában, de az orbáni kottából játszik az amerikai Demokrata Párt balszárnyának 30 képviselője is, akik nemrég közvetlen amerikai–orosz tárgyalásokra szólította fel Joe Biden elnököt, és a háború mielőbbi befejezését sürgette.

A politikusok mellett ugyanakkor akadémiai körökben is vita tárgya, hogy egy, az Egyesült Államok és Oroszország közötti közvetett háború folyik-e Ukrajnában. A válasz nagyrészt attól függ, mit tekintünk közvetett háborúnak, a klasszikus hidegháborús analógiák mindenesetre Ukrajnában nem igazán állják meg a helyüket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.