2022. november 6., vasárnap

MÉLY VÁLTOZÁS MAGYARORSZÁGON

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2022.11.04.


Magyarországon két párhuzamos változás zajlik le, amelynek látszólag semmi köze egymáshoz, de valójában a kettő összefügg.

Az egyik a parlamentarizmus, közelebbről a parlamenti ellenzék válsága, amely áthelyezi a harminchárom éves hangsúlyt a választási politikáról az adott hatalmi szerkezettől független népi mozgósításra. A tanárok és az iskolák melletti kiállás, amely nemcsak a pedagógusok és a szülők, hanem legalább annyira – megdöbbentő és megható módon – az iskolásgyerekek, főleg a gimnazisták műve (az apróbb hibák mellett az egyik legszebb és már hagyományokra támaszkodó tiltakozás). Ez a mozgalom elutasítja a parlamenti ellenzéki pártok „támogatását”, amelyet terhesnek és erkölcsileg problematikusnak érez. Ellenállás van a társadalomban, de ez az eddigi modellek – inkább ösztönös és hallgatólagos – elvetését jelenti. A parlamenti és (kisebb mértékben) a médiakonfliktust elveti a társadalmi-mozgalmi környezet (zömmel a tanulóifjúság), amely néha régi szavakkal, de újat akar: jelesül a mai kultúrát, a modernséget, a nem államelvű nemzetköziséget, a nemzedéki és identitásreformot, a mobilitást, az egyenlőséget a megújult jóléti államtól, valamint – éppen a gyerekek föltűnő szerepe mutatja ezt – a tekintélyi viszonyok átrendezését.

Miközben ez a türelmes és gyakran poétikus (nem a konfliktusban elkerülhetetlen gorombáskodásokra célzok itt persze) akció az egész országban megváltoztatja az uralkodó politikai viselkedési és beszédmódot, a másik póluson az egyetemek többségét és – részben – a Magyar Tudományos Akadémiától elválasztott kutatóintézeteket erős autoritárius (politikai jobboldali) kontroll alá helyezi a kormány (az állítólagos egyetemi alapítványokkal, amelyeket reakciós politikusok és bürokraták vezetnek az állami központ megbízásából) és szokatlan áltudományos intézményekkel egészíti ki, továbbá konvencionális művelődéspolitikát folytat például a kommersz megakiállításokkal és a Városligetben emelt, amolyan „sztárépítészeti” stílusú, zavaros funkciójú, kulturálisnak vélt, föltűnően környezetidegen és sznob, kozmopolita épületekkel, amelyek éles ellentétben állnak a látszólag domináns nemzeti diskurzussal és a közelben álló nagypolgári-monarchikus, a hajdani luxusreprezentációt még mindig képviselő épülethalmazzal, a régi Budapesttel, amelynek állítólag kultusza van (de nincs). Megdöbbentő, hogy a Néprajzi Múzeum szükségtelenül hatalmas új épületének nincsen semminő magyar vagy kelet-európai vonatkozása, épp ott, ahol ez szükséges lett volna: ezt a belátást elvárta volna az ember a jelenlegi etnokratikus kurzustól, de hiába.

A bürokratikus-állampárti egyetemi és tudománypolitika (meg kultúrapolitika) – kivételekkel – a tanár-diák tüntetések perspektívájából nézve egészen más politikai társadalom részének látszik lenni. A leigázott tudományos és fölsőoktatási intézmények egészen egyedülálló mértékben idegenek a magyarországi értelmiségtől, amelynek tevékenységi terepet és védelmet kellene biztosítaniuk a nemzeti kultúra önállósága és fejlődése érdekében. (A kormányzat egyébként sok pénzt ruházott be a kultúrába, itt-ott voltak is szerény eredmények a gazdasági válság kitörése előtt.) A magyarországi fiataloknak, a diákságnak – a fölnőtt értelmiség, a tudósok és művészek mellett – otthont kellene hogy kínáljanak a köz- és fölsőoktatási intézmények, amelyek hivatalos vezetése (az állami szférából az informális, de állami tekintélyű politikai szférába száműzésük, illetve a tankerületek megalapítása, megerősítése óta) technokrata és nem modernül, hanem régimódian konzervatív...


ÉLET ÉS IRODALOM 2022/44. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.