Szerző: Az Én Pénzem
2019.06.20.
Évek óta még a közelében sem járt az egynapos bankközi kamatláb (Bubor) annak a szintnek, amire tegnap sikerült ugrania. Az egyhetes futamidő kamata is jócskán megemelkedett, de a volt devizahiteleseket érintő háromhavi Bubor sem volt az idén ilyen magasan. A jegybank szerint a „bűnös” a nemzeti kötvény.
Az első héten – büszkélkedett a pénzügyminiszter – közel 530 milliárd forint értékben vették az új szuper állampapírt a megtakarítók (az állampapírok jelenlegi kínálatáról itt írtunk). Az is kiderült, hogy a jegyzésben oroszlánrészt vállaltak a leggazdagabb magyarokat kiszolgáló bankárok. A siker aligha meglepő, hiszen nemcsak a piacinál magasabb kamattal, hanem a terep „lesöprésével” is segítették a szuperkötvényt.
A befektetési alapok között pedig gyakorlatilag kinyírták az elmúlt évek legnagyobb sláger termékét, az ingatlanalapokat. Az MNB ajánlása alapján ugyanis a május 15-től létrejövő új ingatlanalapok, illetve a meglévő ingatlanalapok új sorozatú befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet csak visszaváltani, a korábbi jellemzően 3 napos átfutási idővel szemben. Gyakorlatilag nincs konkurenciája a mesterségesen alacsonyan tartott pénzpiaci hozamok között ilyen magasra emelt kamatozásnak.
Elméletben az ilyen egyensúlytalanságot maga a piac is korrigálja, de ma Magyarországon talán nem véletlenül gondolják sokan, hogy a szokásos mechanizmusok valahogy nem működnek (vagy nem látszanak). A pénzpiac azonban mintha mégis reagált volna.
A bankok alaposan betankoltak állampapírokból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.