2019. augusztus 27., kedd

A FŐHŐST NÉZVE ELSZÉGYELLTEM MAGAM, HOGY NEM IGYEKSZEM ELÉGGÉ

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2019.08.26.


Mit gondolnak a szegénységből és kilátástalanságból való kitörésről azok a hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalok, akik megnéznek egy erről szóló, de Budapesten játszódó dokumentumfilmet, amiben egy elszánt edző a profi bokszolói karrier kapujáig visz egy fiatal roma srácot? Vannak, akik elszégyellik magukat, hogy nem dolgoznak elég keményen a sikerért, de vannak olyanok is, akik jó adag szkepszissel fogadják a sporton keresztüli felemelkedéses sztorikat. A Gettó Balboa című, új magyar dokumentumfilm kifejezetten hátrányos helyzetű fiataloknak szervezett egyik vetítésén jártunk, és a film után a saját kitörési stratégiáikról beszélgettünk a közönségben ülő srácokkal.

Száz, szegénysorból való kitörésről szóló hollywoodi filmet is levetíthetnének 25 hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalnak, akik erről álmodoznak, mégsem tudnának velük mit kezdeni.

Ellenben, ha egy magyar kitörés-történetet ismernek meg egy dokumentumfilmből, attól már könnyebben beindulhatnak a gondolataik. Ha pedig a saját környezetükben is be tudják azonosítani azokat az embereket, akik segítőik lehetnek abban, hogy egyről a kettőre jussanak, az a legideálisabb helyzet.

Ez motiválta a Gettó Balboa című, tavaly bemutatott dokumentumfilm alkotóit, hogy filmjüket hátrányos helyzetű fiatalokhoz is elvigyék, akik ugyanúgy keresik a kiutat kilátástalanságból, mint a filmben szereplő központi karakter. A Gettó Balboa egy budapesti bokszedző, Sipos Mihály történetét dolgozza fel, aki 15 éve egy fegyveres támadás túlélése után megtért, úgy döntött, felhagy alvilági életével, és kallódó fiatalokat kezdett a küzdősporton keresztül felkarolni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.