2019. október 31., csütörtök

AZ EGYETLEN KIÚT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.31.


Egészen különleges poszt a mai, pontosabban egy sorozat első része, amiben végigkövethetjük, ahogyan határátkelő lesz olyasvalakiből, akinek ez soha nem volt a vágya. Viktor története hosszú, de nagyon megéri végigolvasni, sok mindent meg lehet érteni abból, miért dönt valaki végül a határátkelés mellett, akinek pedig Magyarországon látszólag mindene megvolt.

Újra Magyarországra születni

Az ember néha elgondolkodik, hogy ha újrakezdhetné, mit csinálna másképp, esetleg hova és milyen körülmények közé születne újra. Ezzel a gondolatkísérlettel szoktam rájönni, hogy igazából nagyon szerencsés vagyok, mivel bár sok mindent másképp csinálnék, azon nem változtatnék, hogy hova, milyen körülmények közé szülessek újra.

Magyarország, hetvenes évek közepe, közepesen nagy város, diplomás szülők. Ez a kombináció szerintem veri a világtörténelemben előforduló születések legnagyobb részét. Hülye lennek bekockáztatni az esetleges 1-2 százaléknyi jobbért.

Ezek a körülmények nem biztosítottak tökéletes gyerekkort. De biztonságos és nyugodt körülményeket igen. Persze voltak dolgok, amiket nem értettem, vagy nem tetszettek, de azok apróságok voltak és könnyű volt rajtuk túllépni.

Gyerekkor a nyolcvanas években

Kisiskolás koromban nem értettem például, hogy a tanárok miért feltűnően nyájasak egyes szülőkkel. Ráadásul pont azokban a családokban volt telefon is, ami amúgy legtöbbünknek nem lehetett.

Azt sem értettem, miért kell vigyázzban, télen pedig levett sapkával állni, amíg az igazgató, akit amúgy utáltunk, elhalad. Kicsit megalázó volt, de az ilyenekkel megtanultunk együtt élni.

Nem tetszettek az olyanok, mint amikor nyolcadik felé az osztályfőnöknek valamiért elsült az agya az egyik gyerekre, és sikított vele, hogy „Úgy tönkre teszlek, hogy soha nem lesz belőled senki! Olyan jellemzést írok rólad, hogy nem fognak felvenni soha egy iskolába sem!”.

Talányos volt a „fusizni” szó jelentése. Valahogy kapcsolódott a „sunyiban” jelentéséhez, ugyanakkor az épülő családi házunkban is sok mindent fusiban oldottak meg, mert másképpen nem lehetett.

A nyolcvanas évek második felében apám is elkezdett fusizni. Alapjában középvezetőként végzett szellemi munkát egy állami vállalatnál (hol máshol abban az időben?), fusiban meg fizikai melót csinált, de néha kb. annyit keresett pluszban vele, mint a rendes munkájával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése