2020. április 20., hétfő

AZ EMLÉKEZÉS ETIKÁJA - kÖNYVKRITIKA: VÁRADY TIBOR - MI TÖRTÉNT ÉCSKÁN?

ÉLET ÉS IRODALOM / KRITIKA
Szerző: MARKÓ BÉLA
2020.04.17. 


Várady Tibor: Mi történt Écskáán? Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2019, 185 oldal, 3500 Ft

Oly módon Trianon-könyv ez elejétől végéig, hogy alig beszél Trianonról, viszont annál többet azokról, akik nemhogy egy országra, de még szeretteikre sem viselnek igazán gondot. Túlzásnak tűnik? Periratok, levelek, számlák bizonyítják. A múlt az egymás mellé illesztett dokumentumokban egészen másnak mutatkozik, mint ahogy a történelemkönyvek írják. De azért szeretet is van ebben a dokumentum- (és esszé-)regényben, a szerző szeretete a soknemzetiségű Bánát iránt, ahol talán mégis úgy lehet túlélni sok mindent, hogy nem szabad tudomásul venni a történelmet. A nemcsak jogászként, hanem íróként is kiváló Várady Tibor tűhegyes iróniával mutat rá, mi a megoldás...

Bizarr történetek egy különös nevű településen. Létezik-e egyáltalán ez az Écska, ahol a világégés közepén, nem sokkal az impériumváltás előtt, 1918. július 29-én Lowieser jószágigazgató levelet ír „Pallavicini őrgróf nevében, a nagybecskereki osztrák–magyar katonai parancsnokságnak”, mivel „a katonai parancsnokság kölcsönbe vett egy halászhálót, és ezt (...) »57 napig szakszerűtlenül használta«”? A jószágigazgató „felszólítja a katonai parancsnokságot, hogy legkésőbb négy napon belül juttasson el egy használható halászhálót, mert egyébként jogi lépésekre kényszerül”. Igen, Magyarországon van Écska, pontosabban az Osztrák–Magyar Monarchiában, aztán Jugoszláviában, majd Szerbiában, nem beszélve a közbeeső államforma-változásokról. Műfaji megjelölése szerint dokumentumregény Várady Tibor trilógiájának harmadik könyve is, amely az előző kettőhöz hasonlóan (Zoknik a csilláron, életek hajszálon, 2014; Libatoll és történelem, 2017) a családi levéltárat dolgozza fel, és az ötven, száz, százötven évvel ezelőtti periratok puzzle-jéből rakja össze a történetet. Alulnézetből látjuk azt, amit ismerni véltünk felülnézetből. Kormányváltások, rendszerváltozások, összeomlások, újrakezdések viharzanak át az écskaiakon vagy inkább az écskaiak feje fölött, mert itt lent, Várady Tibor nagyapjának és édesapjának nagybecskereki ügyvédi irodájában mintha másképpen kellene szakaszolni az időt, a családok élete vagy pusztulása, a pereskedések kezdete vagy vége nem a nagypolitika fordulataihoz igazodik többnyire, hanem vagyonféltés és vagyonéhség törvényszerűségeihez. Még a szerelem is mintha a birtokszerzés lehetőségei szerint szökne szárba, majd hervadna el. Éppen olyan könyörtelen világ, mint az a másik, ahol ugyanebben az időben milliókat küldenek halálba. Persze ez a két történet időről időre egymásba fonódik. A magyar, szerb, román, német nevek kavargásából ki-kiválik egy-egy ismert történelmi név, például a Ferenc Ferdinánd trónörökösé, aki gyakran látogatja écskai barátját, Harnoncourt Félix grófot (teljes vezetéknevén: De la Fon­taine Harnoncourt Unverzagt). Végkicsengésében egy látszólag egészen másfajta műhöz, Bánffy Miklós Erdélyi történetéhez hasonlíthatnám Várady Tibor könyvét, hiszen a korabeli arisztokrácia önzését és közönyét tapasztalhatjuk itt is, hősei nem alakítják, legfeljebb kihasználják a társadalmi folyamatokat, és ezúttal még a fikció jótékony ködét sem kell az olvasónak eloszlatnia, hogy a könyörtelen tényekkel szembesüljön. Ugyanis ennek a dokumentumregénynek rejtett „kerettörténete” is van, az emlékezés, az emlékezetpolitika etikáját keresi folyamatosan a szerző. Lehetséges-e a krónikaírás? Meddig mehet el az emlékezés hézagait vagy repedéseit kitölteni hivatott képezelet? Szinte semeddig, sugallja Várady Tibor. Nincs jogunk újraképzelni a múltat, elég összerakni a puzzle-t. Ami hiányzik, azt úgy kell hagyni üresen. Megszívlelendő tanulság mifelénk, ahol történelem nincs is, csak napi szükségletekhez igazított történelmek vannak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése