2021. november 19., péntek

ORBÁN TÜSKEKÉNT FOGJA SZÚRNI BRÜSSZELT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2021.11.19.


Paul Nuttal (Russia Today) szerint Magyarország - számos más tagállammal együtt - egy napon majd távozik az EU-ból. – Kárpáti János lapszemléje.


Politico című amerikai portál európai kiadása ismerteti a Verisk Maplecroft kockázatelemző cég friss emberi jogi jelentését, amely szerint az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően az elmúlt négy év során Lengyelországban romlott a világon a legnagyobb mértékben a helyzet. Az áttekintés összesen 45 ország esetében mutat ki romlást 2017-tel összevetve. Ezekben az országokban - Lengyelország mellett például Kínában, a Cseh Köztársaságban, Oroszországban, vagy éppenséggel Svájcban - a kormányok a korábbinál erőteljesebb befolyást gyakorolnak a bíróságokra, ami aláássa a polgári jogokat, valamint a vállalkozások szemszögéből nézve rontja az igazságszolgáltatás előtti esélyegyenlőséget.

A jelentés szerint a törékeny és visszaszoruló lengyel demokrácia mutatta a viszonyok legmeredekebb romlását, és Lengyelország a bírói függetlenség szempontjából átvette Magyarországtól az EU-n belül a legrosszabbul teljesítő ország szerepét. A Jog és Igazságosság elnevezésű kormányzó párt reformjai növelik a politikai beavatkozás kockázatát a bírák kiválasztása során, a lengyel alkotmánybíróság minapi ítélete pedig, amely elvetette az EU-jog elsőbbségét, súlyos és közvetlen fenyegetést jelent az unión belüli jogrend uralmára nézve - olvasható a Verisk Maplecroft megállapításai között.

A helyzet romlását mutató országok közt két további európai állam, Svájc és a Cseh Köztársaság esetében a dokumentum alacsony fokú kockázatról tesz említést. Csehországnál azt rója fel, hogy lecserélték az igazságügyi minisztert, miután a rendőrség csalás miatt vizsgálatot indított az akkori miniszterelnök, Andrej Babiš ellen.

A Politico cikke ugyan nem részletezi, de Svájcot illetően azt teszi szóvá a jelentés, hogy 2019-ben a Svájci Néppárt nem volt hajlandó újraválasztani tisztségében Yves Donzallaz legfelső bírósági bírót, mert az a párt álláspontja ellen szavazott az UBS bankház adatainak adóelkerülés miatt nyomozó francia hatóságok számára történő átadásával kapcsolatban. Donzallazt aztán 2020-ban mégis újraválasztották, de ezt a megingást ennek ellenére jogállamisági kockázatként értékelték a Verisk Maplecroft elemzői.

Ezt a svájci vonatkozást azért idéztem magából a jelentésből, mert erős ellenérvet szolgáltat azokkal szemben, akik folyamatosan kettős mércéről, a kelet-közép-európai országok hátrányos elbírálásáról beszélnek a különböző elmarasztaló értékelésekkel kapcsolatban.

Most pedig koronavírus-téma, röviden. Markus Söder bajor miniszterelnök kormánya tegnap este gyakorlatilag lezárással felérő intézkedésekről döntött a be nem oltottakat illetően - írja a Der Spiegel. Söder úgy fogalmazott, hogy hullámtörőre van szükség a járvány által nagyon súlyosan érintett Bajorországban. Az intézkedéseket a jövő hét elején viszik a tartományi parlament elé, és legkésőbb a jövő hét közepén már életbe is akarják léptetni.

Végül arról, hogy az RT - Russia Today - című angol nyelvű orosz állami hírportál egyik friss véleménycikke szerint ha Magyarország benn marad az Európai Unióban, az több problémával jár, mint ha kilép. A szerző Paul Nuttal brit történész, aki 2009 és 2019 között európai parlamenti képviselő volt, de idővel a Brexit, az EU-ból való brit távozás egyik vezető propagandistája lett.

Nuttal azt írja, ő maga nem biztos abban, hogy az EU-t meg lehet menteni hosszú távon, mert a problémák sokasodnak, és Brüsszel a jelek szerint állandóan tűzoltással próbálkozik, legyen szó akár a COVID-járványról, akár a lengyel-belarusz határnál keletkezett migránsügyről, akár az Egyesült Királysággal a Brexit ügyében vívott szüntelen csatákról. Miként is akarja Orbán Viktor megreformálni az EU-t? - teszi fel a kérdést a Russia Today vendégszerzője , és kifejti, hogy a magyar miniszterelnök meg akarja őrizni a nemzetállamok szuverenitását, be akarja szüntetni a további integrációt, egyszóval arra törekszik, hogy az EU kevésbé avatkozzon bele országa ügyeibe. Ez azonban az EU-val való közvetlen ütközési pálya - állapítja meg, hiszen az uniónak eredendő célja a tagállamok integrációja.

Paul Nuttal szerint Magyarország - számos más tagállammal együtt - egy napon majd távozik az EU-ból, rövid- és középtávon azonban Orbán tüskeként fogja szúrni Brüsszelt, és tovább dühíti a nyugat-európai tagállamok liberális vezetőit.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.