2017. augusztus 31., csütörtök

VÁLASZTÁSI PÉNZMOSÁS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bonta Miklós
2017.08.31.


A kormány a költségvetés terhére előre kifizeti az uniós támogatásokat, vagyis az adófizetők pénzén védi meg a „jó hírét”.

Az Európai Uniótól különböző jogcímeken érkező támogatások - belépésünk, vagyis 2004 óta - a magyar gazdaság motorját jelentik. Ha ütemtelenül érkeznek az uniós pénzek - amire számos példa akadt - azt erős hullámzással követi a beruházások alakulása, és ennek révén a gazdasági növekedés üteme is. A Policy Agenda legfrissebb jelentésében ezúttal kutatók nem az ingyenpénzek felhasználásának hasznosulását vizsgálták meg, hanem azt, hogy az Európai Uniótól kapott támogatások miképpen befolyásolják a költségvetés helyzetét, beleértve a hiány alakulását is - tudta meg a Népszava Kiss Ambrustól, a kutatóintézet vezetőjétől. Az ugyanis közismert tény, hogy ezeket az Európai Bizottság által jóváhagyott (kialkudott) forrásokat a költségvetésen keresztül osztja el a magyar kormány a pályázók, illetve a kiemelt projektek között. Az korábban sem ment ritkaságszámba - mondta az elemző -, hogy a magyar kormány élt azzal a lehetőséggel, hogy előleget adjon a támogatott félnek a költségvetés terhére. Vagyis ilyenkor azt a gyakorlatot követik, hogy amíg a támogatott projekt nem jut elszámolható fázisba, akárcsak részben is, addig az előleget csak és kizárólag a magyar adófizetők állják.

A jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások közeledtével - amolyan hangulatjavító intézkedésként - a magyar kormány presztízskérdést csinál abból, hogy a 2020-ig tartó uniós gazdasági ciklus első felében valamennyi uniós pályázatot kiírjon. Könnyű belátni, ha a magyar kormány - akár csak politikai okokból is - sok pénzt fizet ki előlegként a nyertes pályázóknak, akkor nagy a költségvetés kockázata - érvelt Kiss Ambrus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.