Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2022.07.29.
Nem eseti balszerencse, ha az autósnak csak a harmadik töltőállomásnál sikerül teletankolnia az autóját. Ez még nem rendszeres, de kellemetlen, időveszteséggel járó eset olyan szolgáltatásnál, amelynél három évtizede legfeljebb műszaki zavar vagy extrém időjárás következtében fordult elő fizikai hiány. Mind több gond van, és még lehet a vízzel. Vízkorlátozás, locsolási tilalom korábban is volt, de sajnos valószínű, hogy ezen a területen is gyakoribb lesz a hiányjelenség.
Eseti hiány, szállításra várás, új termék bevezetése előtti felfokozott igény természetesen mindig része a gazdasági életnek, ám minőségi különbség, ha bizonyos cikkeknél átmeneti hiány lép fel, noha egyébként a kínálat tartósan meghaladja a fizetőképes keresletet, és másfelől ha fontos és jelentős javaknál kell számolni fizikai hiánnyal, a kínálati oldal merev korlátjaival.
A piacgazdaságban nem a pult előtti sorok hossza, hanem az árak alakulása jelzi a kínálat szűkösségét. Ám egyben elő is segíti annak feloldását: kiszorulnak az adott termékpiacról azok a potenciális vevők, akiknek így már nem éri meg a vásárlás, vagy egyszerűen nem képesek megadni a magas árat. Az észszerű fogyasztók a megdrágult terméket igyekeznek mással helyettesíteni, fogyasztási szokásaikon próbálnak változtatni, ezáltal mérséklődik a keresleti nyomás. Másfelől a magasabb piaci ár megnöveli a termék nyereségtartalmát, az pedig az adott termékpiacra vonz másokat is: idővel nő a kínálat.
Ez persze a tankönyvi eset. A hiányhelyzetek, gyors drágulások nyomán felerősödhet az igény a nem piaci, más szóval nem árjellegű szabályozásra. A jogi, politikai viszonyoktól függően ilyenkor hatósági árat vezetnek be, mennyiségi vásárlási korlátokat állítanak, vagy a kis jövedelműeket támogatásban részesítik, hogy több eséllyel vegyenek részt a szűkös javak iránti árversengésben. Háborús viszonyok között, természeti csapás idején vagy alapvető cikkek fizikai hiánya kialakulásakor – ahogy azt Európa és az Egyesült Államok megtapasztalta az 1970-es évek olajválságai idején – még szabadpiaci elveket valló országokban is élhetnek a hatóságok a mennyiségi és árszabályozások eszközeivel.
Csakhogy minden állami beavatkozásnak vannak súlyos mellékhatásai. A piaci ár alá jócskán leszorított hatósági ár nem ösztönzi a szűkös jószág helyettesítését, a vele való takarékoskodást. A hiányhelyzetben fellépő termelői többletnyereség elvonása pedig késlelteti a kínálati oldal növekedését. Nagy áringadozások esetén egyébként segíthet a folyamatok kisimításában a piacot csillapítva követő árszabályozás; a rendkívüli profitok elvonása is jól alátámasztható politikai és etikai érvekkel.
De azért rendre felmerülnek kellemetlen dilemmák: milyen mértékben és meddig szabad eltéríteni a hatósági árat a tényleges költségviszonyoktól, hogy ne gyengüljön az ösztönzés egyfelől a takarékosságra, másfelől a kínálatnövelésre? Ha pedig az árakat állami szubvenció mérsékeli, a gazdaság más ágazataira terülnek szét a költségek többlet adóterhelés formájában. Ami szintén gyakori: a szubvenció megnöveli az állam adósságát, és ezzel a következő generációra ró terheket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.