2018. augusztus 16., csütörtök

TRUMPNAK NEM ESIK NEHEZÉRE, HOGY JÓPOFIZZON ORBÁNNAL, DE AZ AMERIKAI APPARÁTUS AZT REMÉLI, HOGY ILY MÓDON JOBB BELÁTÁSRA TUDJA MAJD BÍRNI AZ EURÓPAI ILLIBERALIZMUS ZÁSZLÓVÍVŐJÉT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.08.16.


- Az amerikai külpolitika legújabban Orbán Viktort öleli keblére, de kérdés, hogy mit kap érte viszonzásul

- Egy új gazdasági válság veszélybe sodorhatja a demokráciát, de legalábbis a szabadságot az olyan, feltörekvő államokban, mint Magyarország

- Lengyelország nem sokáig halogathatja, hogy döntsön a liberális, illetve orbáni Európa között

New York Times

Obama kerülte Orbánt, de a magyar kormányfőnek Trump a barátja, írja hosszú összefoglalójában a lap, amely azzal indít, hogy a vidéki sajtó nagy része a miniszterelnök migránsellenes programja mellett van, egyben támogatja, hogy a politikus módszeresen leépíti a fékeket és ellensúlyokat. Ellenzéki média nemigen létezik. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az amerikai Külügyminisztérium által bejelentett 700 ezer dolláros ösztöndíj, ám azt a Fidesz újabb provokációnak tekintette az USA részéről, miután az az utóbbi hat évben páriaként kezelte Magyarországot. A terv azonban váratlanul elakadt. A Trump-adminisztráció az előző washingtoni vezetéstől eltérően azt jelzi, hogy új alapokra helyezi a viszonyt, akárcsak Lengyelországgal, de ez riadóztatta a demokrácia és a jogállam híveit. Mások arra hivatkoznak, hogy Obama hiába próbálta meg elszigetelni Orbánt, és csak megnyitotta az utat az orosz, illetve kínai befolyás előtt.

Trump nem csinál titkot abból, hogy kedveli az erős embereket, kormányzata viszont időnként egészen más irányban tesz lépéseket. Egyes európai diplomaták úgy gondolják az elnök pálfordulásáról, hogy az amerikai kormányzat igyekszik megosztani az EU-t. Havel cseh elnök korábbi kabinetfőnöke azt mondja, a fejlemény nem segíti elő, hogy Magyarország az eddiginél elkötelezettebb híve legyen a transz-atlanti kapcsolatoknak és csupán áldását adja az oroszok szerepére a magyar politikában. Az olvadás azután kezdődött meg, hogy Pompeo került a külügyminiszteri székbe, nem sokkal később esett kútba a magyar újságírók támogatása. Cornstein budapesti nagykövet azonban tagadja, hogy a döntés mögött politikai megfontolás húzódott meg. Szerinte a sajtóval az egész térségben gond van. Pedig Magyarországon jól nyomon követhető a független médiára gyakorolt nyomás, lásd a Heti Választ vagy a Hír TV-t.

Az előző kormányzat emberi jogokért és demokráciáért felelős helyettes külügyi államtitkára, Robert Berschinski kiemeli, hogy a mostani washingtoni vezetés teljes mértékben másodlagosnak tekinti a demokratikus intézmények és az emberi jogok előmozdítását külföldön. Egyben zöld jelzést ad a magyar kormánynak, hogy az feladja a liberális demokráciát. Ugyanakkor bár Simonyi András nemigen van jó véleménnyel a mai Magyarországról, mégis úgy véli, érdemes más módszerekkel próbálkozni, mert Obama agresszív taktikája nem hozott eredményt. Szerinte a Nyugatnak érdeke, hogy tárgyaljon Orbánnal. Az új nagykövet védelmébe vette a CEU-t és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha úgy látja, hogy a magyar vezetés fenyegeti a jogállamot. De diszkréten, a színfalak mögött kíván eljárni.

Bloomberg

A hírügynökség szerint hogy Trump felkarolja a populista vezetőket, az most már érvényes Orbán Viktorra, az európai illiberalizmus zászlóvivőjére is. Ily módon ő az utolsó, aki páriából partner lett a mostani amerikai külpolitikai változások eredményeként. A magyar kormányfő azt ígéri, hogy az illiberális demokrácia felé tereli az uniót. Az elemzés idézi Cornstein budapesti nagykövetet, aki kifejtette, hogy csak a bírálatra nem lehet stratégiát építeni. Ezért a párbeszédet szorgalmazza, nem csupán a hatalommal, hanem a magyar közvéleménnyel is. A közeledés egyben annak beismerése, hogy nemigen hozott eredményt Orbán kiközösítése. A politikus megszilárdította hatalmát, más államokra is kiterjesztette az illiberalizmus filozófiáját, szembement az EU demokratikus értékeivel és kokettál az orosz, valamint kínai befolyással.

Az amerikai nagykövet szerint az USA mindenekelőtt azon van, hogy megerősítse Magyarország elkötelezettségét a Nato iránt, és hogy az ország bástya legyen az orosz és kínai nyomulással szemben. Washington megállapodásra törekszik az Orbán-kabinettel, ideértve a katonai együttműködést, és azt, hogy folyékony gázt szállítson az országnak. A diplomata úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok sokkal többet ajánl a magyar félnek, mint Moszkva vagy Peking. Már vannak jelei, hogy Washington eltűrheti a magyar kormányfő egyre tekintélyelvűbb politikáját, amibe beletartozik, hogy független intézményeket kaparint meg és lecsap az eltérő véleményekre, jöjjön az a sajtóból, az egyetemekről vagy a civilektől. Magyarországon a borúlátóak ezek után azt mondják, hogy az új amerikai politika szentesítheti az Orbán-féle illiberális államot, anélkül azonban, hogy bármit is kapna cserében. Ezzel szemben a nagykövet azt bizonygatja, hogy az amerikai értékek nem módosultak, de okosabban kell tárgyalni a szövetségesekkel. Tisztelettel és barátsággal kell közeledni hozzájuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.