2016. október 27., csütörtök

NEMZETI ÜNNEPEN NEM LEHETÜNK CSENDBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző:Kapellner Zsolt
2016.10.26.


Napok óta folyik a vita a magyar nyilvánosságban – még van ilyen? – a miniszterelnök kifütyülésével kapcsolatban, hogy tudniillik szabad-e nemzeti ünnepen politikai véleményt nyilvánítani. Nem tiszteletlenség-e ez a kormánnyal, a nemzettel, a hősi halottakkal, ’56 eszméjével szemben. A dolog mögött nyilván egyrészről az az általánosan elterjedt megérzés húzódik meg, hogy a politika valami mocskos dolog, kicsit olyan, mint a nemi élet – kocsmaasztalok mellett lehet beszélni róla, de nyilvános helyen művelni azért mégis csak illetlenség. Persze ha az ’56-os megemlékezést nem szabadna az aktuálpolitika profán mocskával beszennyezni, akkor hogy van az, hogy ott a miniszterelnök – aki azért mégis csak politikus – tart beszédet és a „modern kori népvándorlásról” és „Brüsszelről” beszél? Aktuálpolitikaibb témát nehezen lehetne elképzelni.

Persze lehet mondani, hogy jó-jó a szószéken való politizálás sem szép, de hát nem kell rátenni még egy lapáttal – nem lenne szép, ha legalább a nemzeti ünnepen egységbe tudnánk forrni mi magyarok, félretennénk kicsinyes nézeteltéréseinket – szabadságról, polgári jogokról, miegyébről –, és együtt gyönyörködnénk a nemzeti szellem nagyszerűségében? Hát nem. A nemzeti ünnep sokak szerint olyan történelmi kulcseseményekre való emlékezés, amelyek meghatározzák nemzeti identitásunkat, az önmagunkról való gondolkodás kereteit. Ezek a keretek többé-kevésbé adottak és egyértelműek, és a nemzeti ünnepen nem lenne más dolgunk, mint ezeken a kereteken, alapvető értékeken, közös emlékeken elmélkedni, és azokat örömujjongással szívünkbe idézni.

A nemzeti ünnep e felfogás szerint szentség és mítosz: olyan esemény, amelynek értelméről és értékéről nem folytathatunk vitát, amely pusztán azért igaz, mert a nemzeti narratíva generációkon át tovább örökítette, és amely ilyen módon a világlátásunk szerves és megkérdőjelezhetetlen alapjává vált. A mítoszok népnevelő és államalkotó erejéről nem csak Antal József, hanem például Nietzsche is sokat tudott: „íratlan törvényt maga az állam sem ismer erősebbet, hatásosabbat a mitikus alapnál, mely igazolja az államnak a vallással való kapcsolatát, bizonyítja, hogy az állam mitikus elképzelések valóra váltása.”[1] A nemzeti ünnepnek szakrális eseményként való felfogása – melyet profán politizálással megzavarni blaszfémia, míg ezzel szemben a szószéken álló politikus politizálása valaminő szentség – az állam mitikus legitimációjának része. Eszköz arra, hogy az államot és főleg a vele mind inkább egységbe forró kormánypártot azon nemzeti mítosz megtestesülésének, és szerves folytatásának állítsák be, amelyet mindannyiunknak kötelessége tisztelni, és a róla adott hivatalos értelmezéseket áhítattal hallgatni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.