2016. június 29., szerda

MI A BAJ A VÁROSLIGET-PROJEKTTEL?

MIKOR? MELYIKET? BLOG
Szerző: zupasta
2016.06.29.


Demokrácia, kultúra, kirándulás, zöld: ezek nem mindenki számára jelentenek értéket. Ami még nem feltétlen baj, de attól még nem kéne tönkretenni mindent, ami az elmúlt hetven, százötven, ezer évben fölépült, csak mert az aktuális hatalom nagyúri passziója úgy tartja. Volt már hasonló kor, amikor hozzá nem értő káderértelmiségiek vették kezükbe a város(sz)építést, azzal a meggyőződéssel, hogy ők az elképzelhető legtökéletesebb rendszer letéteményesei, és az ideológiai meggyőződés automatikusan pótol minden más szakmai és elméleti tudást. Nem baj, ha fittyet hánynak a helyi hagyományokra, sutba vágnak minden esztétikai érzéket, és szétverik a városképet. Ma is láthatóak ilyen szörnyszülöttek Budapesten. A két legocsmányabb talán a lánchídi alagútnál álló OTP-toronyház, illetve a Bazilikával szembeni azbesztkocka. Meg az a szintén betonból tervezett politikai rendszer, amit hasonló meggyőződéssel tartottak fenn negyven évig, még ha időközben olykor finomítottak is rajta. (És akkor már azt is meg lehet nézni, hogy a Horthy-korszakban milyen tervek készültek Budapest átépítésére. A háború befejeztével Budapest nem csak az amerikai bombázóktól menekült meg.)

Aztán azon lehet agyalni, hogy ezeket az építészeti borzalmakat, és velük ezeket az idejétmúlt, destruktív berögződéseket miért nem sikerült húsz év alatt sem eltakarítani - de most már mindegy. Ismét itt vannak, akik nem bírják elviselni, ha valami nélkülük is jól működik, és nem az ő nevüket dicséri. Az egyén, közösség és társadalom életébe csak szükség esetén és a szükséges mértékben beavatkozó, liberális állam a múlté. A büszke illiberális államnak be kell nyomulnia minden zugba, a vezetőinek meg feltétlen ott kell hagyniuk a kéznyomukat mindenhol: akár egy műemlék elbontásánál, akár egy park beépítésénél, akár egy váll eltörésénél. A lényeg, hogy ilyenkor mindent mentesít a magasabb, sőt mindenek felett álló cél. (Még akkor is, ha éppen a főváros szétverését kell mentegetni, akár 2006-ról, akár 2016-ról van szó.) Aki pedig a magasztos céllal szemben kritikával él, az ellenség, idegen ügynök, és megérdemli az eltiprást. Eltiprói munkakörre úgyis mindig borítékolható a túljelentkezés.

Persze amellett is lehet érvelni, hogy a beépítés csak három épületet jelent, azt is korábbi épületek helyére, tehát zöldterületből csak annyival lesz kevesebb, mint amennyivel az új épületek nagyobbak, de egyébként az egész qrrva jól fog utána kinézni. A jelenlegi terveket nézve akár még ez is védhető érv, ízlésen meg kár vitatkozni. (A tiltakozóknak sem az épületek esztétikai minőségével van gondjuk, hanem a tervezett helyükkel és méretükkel.) De a módszer, ahogy ezt a hatalom keresztülviszi, állatias fairtással, a lakosság emberszámba se vételével, nyílt politikai és fizikai erőszakot alkalmazva - mindez teljességgel elfogadhatatlan, és nem legitimálhatja semmilyen művészeti érték. És arra sincs semmi biztosíték, hogy tényleg az és úgy épül meg, mint ahogy azt belengették. Nem beszélve arról, hogy ugyanennek a projektnek a másik fele Orbán Viktor gusztustalan várba költözése, ami - a foci mellett - egy újabb szimbólum: az ő hosszú távra tervezett egyeduralmáé. (Nota bene: a 2002-re felújított Sándor-palota eredetileg is Orbán Viktor miniszterelnöki rezidenciája lett volna, csak mire bebútorozhatott volna, addigra már Medgyessy Péter lett az új kormányfő. Ő meg inkább múzeumot szeretett volna belőle csinálni, ám mivel ez ismét csak óriási kiadásokat jelentett volna, inkább jött a konszenzusos ötlet, hogy inkább a köztársasági elnök lakjon benne.)...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.