2017. március 5., vasárnap

A MAGYAR ILLIBERALIZMUS JÓVAL TRUMP ELŐTT JÁR - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.03.05.


Time

A Yale Egyetem egyik történész professzora arról ír a „Trump és a zsarnokság új hajnala” c. cikkben, hogy az új elnök és munkatársai ugyan választások révén kerültek hatalomra, ám nem sok minden alapján lehet feltételezni, hogy jelenlegi formájában támogatják az amerikai alkotmányos rendet. Timothy Snyder szerint az új kormányzat törekvései inkább a más országokban végbemenő tekintélyelvű rendszerváltásra emlékeztetnek. Először is megsemmisítik az igazság gondolatát, az emberek valóságérzetét, ahogy azt csaknem 100 éve a fasiszták is tették.

A tények utáni világ a fasizmus előszobája.


Ennek érdekében félemlítik meg a sajtót és fosztják meg fontosságától. Sztálin is azt mondogatta, hogy az újságírók a nép ellenségei.

A hideg háború után Kelet-Európában tekintélyelvű kleptokráciák formájában új rendszerek jöttek létre. A legtartósabb példa erre Oroszország. Trump imádja autokratákat, ugyanakkor idáig nem sok szót vesztegetett a demokráciára. A magyaroknál, lengyeleknél és az oroszoknál a végrehajtó hatalom sikeresen partvonalra szorította az igazságszolgáltatást, majd engedelmességre kényszerítette a törvényhozást. Amint Trump képes megszelídíteni a bíróságokat és a Kongresszust, az Egyesült Államokban szintén kialakul a tekintélyelvűség. A jobboldali autoriter politikusok a terrorizmust használják fel, hogy megszerezzék, illetve megtartsák a hatalmat. Ennek legfőbb következménye, hogy elidegenítik a muzulmánokat, de hát ez az irányvonal igényli a terrortámadásokat. Akár ténylegesen, akár feltételezésként. A fasizmus és napjaink tapasztalatai arra utalnak, hogy nagyjából egy év szükséges ezeknek a változtatásoknak a keresztülviteléhez. A demokrácia alapjai törékenyek, csakis az amerikaiakon múlik, hogy mi fog történni ezután.

Spiegel


Hiba volna Trump és a többiek sikerét csupán a populizmusnak tulajdonítani, az csupán egy globális válság megnyilvánulása.

A demokrácia sok helyütt visszavonulóban van, beleértve az USÁ-t, Magyarországot és Lengyelországot.
A forgatókönyv a legtöbbször a következő: a lakosság olyan politikusok mellé áll, akik értenek a nép nyelvén. Azt ígérik, hogy hatékonyabb lesz a kormányzás, ami mindig hatásos érv a demokrácia nehézkes konszenzuskeresésével szemben. Amint hatalomra kerülnek, nekilátnak a fékek és ellensúlyok leépítéséhez, az alapjogok felhígitásához, saják klikkjük és kegyenchálózatuk megerősítéséhez. Az emberek viszont csak akkor ébrednek fel, amikor már késő. Vagy még akkor sem. A nagy baj ott kezdődik, amikor a nép feladja a demokráciába vetett hitet, illetve az elit nem ragaszkodik annak normáihoz, mert a másik oldalon túl nagyok az előnyök.

Nem véletlen, hogy a demokrácia visszaesése együtt járt a gazdasági recesszióval. A gyenge gazdasági teljesítmény és a fokozódó egyenlőtlenség ráerősít a demokratikus játékszabályok megszegésére. A fejlődő államokban tapasztalni lehet egyidejűleg a kleptokrata irányzatok megerősödését. És a kilátásokat erősen beárnyékolja, hogy a világ számára végzetes következményekkel jár az amerikai demokrácia meggyengülése. Főleg ha Oroszország és Kína az új tekintélyelvűség szuperhatalma lesz. A demokrácia csak akkor lehet ismét a régi, ha olyan, korszerű válaszokat kínál, amelyek megfelelnek saját nagy, utópista hagyományának. Csak ez esetben tudja magával ragadni hosszú távon újra a lakosság minden rétegét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.