2018. október 20., szombat

SZÁMŰZIK A NEMZET SZÍVÉT, AHOL MÉSZÁROS LŐRINCNEK ADJÁK AZ ORSZÁGOT, MIKÖZBEN BÜNTETIK A HAJLÉKTALANT - MÁRPEDIG MAGYARORSZÁGON MOST EZ TÖRTÉNIK

24.HU / POSZT-ITT
Szerző: PETŐ PÉTER
2018.10.20.


Tényleg nem tudom elképzelni, miként lehet úgy igazán mélyen hinni ebben a nemzetben, ragaszkodni a három színben összekapaszkodó sorsközösséghez, ha nem háborít fel, hogy a hazámban párhuzamosan a következő két esemény történik.

1. Lapunk cikkéből kiderül, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó egerszalóki Saliris Resort Hotel nem vállalta, hogy beutalóval, a társadalombiztosítás támogatásával érkező beteg embereket fogadja.

2. Elítélték az első hajléktalant hajléktalanságért: húszezer forintot kell fizetnie egy gödöllői férfinak, mert rajtakapták a rendőrök, hogy nincs otthona.

Mert nyilván ilyen helynek képzeljük el a hazánkat. Olyannak, ahol a nemzet szégyenére az ország két leggazdagabb emberének egyike lehet a miniszterelnök barátja, felcsúti cimborája úgy, hogy soha az életében nem talált ki semmit, nem mutatott innovációt, nem kockáztatott, nem adott fel mindent az álmaiért, nem kellett példát mutatnia, tehetségesebbnek, okosabbnak, bátrabbnak lennie a többieknél. Merthogy úgy lett dollármilliárdos, hogy a Fidesz elfoglalta az államot, majd hatalmon összekészített egy felfoghatatlan méretű magánvagyont Mészáros Lőrincnek.

Mondom, Mészáros Lőrincnek, semmiképpen nem Orbán Viktornak.

Ennél jobban megalázni a nemzeti gondolatot összességében nem lehet...

A Fidesz hatalomra kerülése óta magyar jelmezben mulat a magyar népen, hiszen miközben tehetségesnek, erősnek, bátornak, különlegesnek mondja, a leggazdagabbá emelt egy korszakos senkit.

Azért senkit, mert egy valaki nem adja a nevét ahhoz a példátlan merénylethez, amit a vagyona összepakolása, azaz a közösségtől való elvétele jelent...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.