2018. május 22., kedd

LIGET - NÉGYSZERES ÁRON

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2018.05.22.


A Városliget Zrt vezetője ígéri: 250 milliárd forint már elég lesz a Liget teljes fejlesztésére. Szerinte az eddigi drágulás a tervek és az építőipari árak változása miatt volt.

Ősz óta dolgoznak a munkagépek a Városliget több pontján, ezzel a megvalósulás szakaszába lépett Közép Európa legnagyobb városépítészeti-kulturális vállalkozása, a 100 hektáros, rendkívül leharcolt Városliget teljes megújítása. (A kezdő dátum bizonytalan, 7-8 éves politikai viták, illetve a ligetvédőkkel folytatott zajos botrányok homályába vész.) Bár a beígért fejlesztési helyszínek felénél még nem indult el a munka, a gyakorlatilag folyamatosan változó tartalmú – és nem mellékesen folyamatosan emelkedő költségvetésű – beruházás vége immáron prognosztizálható.

„Immáron túl vagyunk azon a ponton, ahonnan vissza lehetne fordulni – mondja a Városliget Zrt. vezérigazgatója, azaz az eddig (részben jelenleg is) papíron lévő tervek, a makettek elkezdtek megvalósulni, ütemezetten egyre több helyen beindul a munka és biztosnak látszik, hogy még a mostani építőipari munkaerőhiány mellett is 2021 végére a Ligetbe tervezett összes közintézmény épülete elkészül. Gyorgyevics Benedek szerint a parkfelújítás néhány része túlcsúszhat ezen a határidőn, mivel vannak olyan kertészeti munkák, amelyeket lehetetlen elkezdeni a közmű-felújítás és a magasépítési munkák befejezése előtt. A vezérigazgató azzal számol, hogy lesznek olyan parkelemek, amelyek csak 2022-ben nyerik el véglegesnek tekinthető formájukat.

A társaság vezetője szerint a vonatkozó kormányhatározatok és a költségvetési törvény ütemezetten biztosítja a Liget Projekt finanszírozását. A fejlesztések kapcsán gyakran felemlegetett 250 milliárdos keretösszeg tartalmazza a történelmi értelemben vett Liget intézményfejlesztési költségeit, amelyek mostanra – kettő kivételével – engedélyes, sőt, kiviteli terveken alapulnak. A Liget-fejlesztéshez logikailag kapcsolódik a környező közeledési hálózat fejlesztése, ennek azonban csak egy részét finanszírozzák a Városliget Zrt. számára elérhető büdzséből. Azonban ha olyan döntés születne, hogy megépítik az M3-as autópálya lehajtójához a tervbe vett felüljárót – melynek a tervezését a Városliget Zrt. büdzséjéből fedezték - az további tízmilliárdos költséget jelentene...

EGY RÉGI VICC KÖSZÖN VISSZA, ELNÉZVE ORBÁN KORMÁNYZÁSÁT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2018.05.22.


A Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti irodájának bezárásával Magyarország azt kockáztatja, hogy minden eddig elért haladása veszendőbe megy – írja a Politico. A New York Times a nagy veszélybe került európai álomról és Magyarország autokráciává válásáról ír. Utóbbiról egy rendszerváltáskori viccet is felidéz. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.

A Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti irodájának költözéséről ír a Politico című amerikai lap európai kiadása. A cikk emlékeztet arra, hogy a szervezetet alapító Soros György annak idején jelentős anyagi hozzájárulással segítette a rendszerváltást, és ennek jegyében például százaknak – köztük Orbán Viktornak – tette lehetővé a nyugati tanulmányok folytatását. Az Orbán-kormány azonban az elmúlt két évben több mint 100 millió euró közpénzt költött arra, hogy hazugságokat terjesszen a Nyílt Társadalom Alapítványról és partnereiről – idézi az alapítvány közleményét.

A cikk ismerteti Soros alapítványának szerteágazó tevékenységét, egyebek közt a tárgyi beszerzéseket is, a költséges kórházi eszközöktől a másológépek Magyarországra juttatásáig. A huszadik század nagy szabadságharcosának nevezi Soros Györgyöt, akinek a rágalmazása szerinte azzal a kockázattal jár, hogy minden eddig elért haladás veszendőbe megy Magyarországon.
Hallgassa meg

Egy rossz döntéssel indult

Mi baj van Európával? – ezzel a címmel közli a New York Times Paul Krugman véleménycikkét. 

A szerző szerint a második világháborút követő hat évtizeden át Nyugat-Európa került a legközelebb a humanitárius álom valóra váltásához, az olyan társadalmi modellhez, amely a demokratikus berendezkedés mellett a társadalom széles rétegei számára tette lehetővé a jólétet, de legalábbis a tisztességes megélhetést. Most azonban – írja Krugman, elismerve azt, hogy a demokrácia az Atlanti-óceán mindkét partján ostrom alatt áll – nagy bajok jelentkeznek Európában, amelyek csak részben mutatnak párhuzamosságot az amerikai trumpizmus rémálmával.

Az amerikai kommentátor szerint Európa problémáinak jelentős részét az az egy emberöltővel ezelőtti, katasztrofális döntés okozta, hogy közös fizetőeszközt hoztak létre. Az euró megteremtése átmeneti fellelkesülést váltott ki, hiszen áramlott a pénz olyan tagországokba, mint Spanyolország vagy Görögország, de aztán a buborék szétpattant. A saját pénznemüket megőrző országok vissza tudták nyerni versenyképességüket a pénzük leértékelésével, az eurózóna egyes országai azonban gazdasági visszaesést éltek át, rendkívül magas munkanélküliség mellett. A drákói megszorító intézkedések még tovább súlyosbították a visszaesést. Az euróválság áldozatai közül a spanyolok nagy nehezen visszanyerték a versenyképességüket, Görögország azonban katasztrófaövezet maradt, Olaszország pedig – amely a britek kilépésével az unió harmadik legnagyobb nemzetgazdaságának számít – két évtizedet elvesztegetett: az egy főre jutó GDP-je nem magasabb, mint amekkora 2000-ben volt.

Krugman erre vezeti vissza azt, hogy a márciusi olaszországi parlamenti választás győztesei Európa-ellenes pártok lettek – a populista 5 Csillag Mozgalom és a szélsőjobboldali Liga. Most ezek a pártok alakítanak kormányt, és bár egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen politikai irányvonalat fognak követni, az biztos, hogy fékezni fogják Európát, több értelemben is. A pénzügyi szigor visszafordítása akár az euróövezetből való kivonuláshoz is vezethet. Itália várhatóan lesújt a bevándorlókra és a menekültekre...

KIEMELT ÁGAZAT - NINCS ÚJ A NAP ALATT 4.

VÁROSI KURÍR - BANÁNKÖZTÁRSASÁG 
Szerző: ANDOR MIHÁLY
2018.05.22.


Normális országban, normális emberek azért néznek futballmeccseket, mert elbűvöli őket egy hajszálpontos hetvenméteres átadás és annak levétele, egy a kapunak háttal állva sarokkal a hálóba pöccintett gól, egy Messi-féle könnyed emelés és egyéb varázslatok. Persze nem baj, ha ezeket a saját klubcsapat vagy a saját válogatott mutatja be, de akkor is lehet élvezni, ha nem. Ezekben a normális országokban a normális emberek nem csinálnak a fociból nemzeti sorskérdést.

Orbán Viktornak sikerült a futballt nemzetstratégiai ágazattá tennie, és ezzel újabb lépést tett egy nem normális ország kialakítása felé, amelyben senki sem normális. Sem hívei, sem ellenfelei.

A hívei azért nem normálisak,

mert elhiszik neki, amit mond, és ugyanúgy gondolják: „…sose értettem egyet azokkal, akik azt mondták, hogy ez csak egy meccs. A válogatott meccs, az csak egy sportesemény. Az igazság az, hogy ha válogatottak lépnek pályára, akkor azzal a reménnyel küldjük a csapatainkat, a játékosainkat a pályára, hogy az adott közösség, ez esetben a magyar nemzet, legnagyszerűbb tulajdonságait mutassák be sportkörülmények között. Válogatottnak lenni nem azt jelenti, hogy én vagyok a legjobb játékos. Az a minimum. Az előföltétel. Hanem azt jelenti, hogy képes vagyok megtestesíteni azt a valamit, azt a jót, azt a kiemelkedőt, azt a tulajdonságot, ami egyébként nekünk magyaroknak is sajátunk…. Ezért ha fölmegy a csapat a pályára, ezzel az elvárással ülünk le a TV képernyője elé, hogy mindezt lássuk. A futball nyelvén ezt meséljék el nekünk.”

A kritikusai pedig azért nem normálisak,

mert alig leplezett kárörömmel fogadják a magyar futballválogatott csúfos vereségeit. Orbán személyes ügyének tekintik, és annak örülnek, hogy jól pofára esett. Ez a káröröm akkor sem normális, ha maga Orbán ágyazott meg neki azzal, hogy a diktatúrákban szokásos arcátlansággal az NB I-be juttatott egy falusi csapatot, amihez szabott egy adótörvényt, az udvar végében emelt egy magánstadiont, csinált hozzá kisvasútat, és egy szegényedő országban üresen ásítozó stadionok építésére szórt el milliárdokkal.

És indokolja mindezt egy kalandregények romantikus világában élő kamasz szellemi színvonalán, aki összekeveri fantáziaképeit a valósággal. „Erősek vagyunk, a sajátos észjárásunkra büszkék vagyunk. Látni akarjuk ezt a pályát. Nagyvonalúak vagyunk. Mi egy lovagias nemzetnek tartjuk magunkat. Nem vagyunk kicsinyesek, és nem vagyunk szűkkeblűek. Akarom, szeretném, ha láthatnánk a pályán a magyarok nagyvonalúságát. Gondolkodásban, az ellenfél felé tett gesztusokban. A bátorságot. Úgy gondoljuk, hogy a magyarok bátrak. … Tehát bátorság. És cselvetés. Az is nagyon fontos. Lovagolni, menekülést színlelve hátrafelé nyilazni. Vannak mindenfajta hagyományok, tehát valami… valami cselvetést is szeretnénk látni.”

Lehet, hogy az országnak és Orbánnak is az lenne a legjobb, ha felhagyna a politikával, és egy olyan hagyományőrző egyesületbe lépne be, ahol minden nap lóháton vágtatva nyilazhatna hátrafelé?

Andor Mihály
(Galamus, 2013. október 17.)

MI A BAJ A KOMPETENCIATESZTEKKEL?

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: KIS GYÖRGY MÁRK
2018.05.22.


Mint számos ország a földön, Magyarország is részese több iskolai kompetenciatesztnek. A PISA, TIMSS, és egyéb tesztek célja, hogy képet nyújtson a diákok tárgyi vagy alkalmazott tudásáról a főbb területeken, amik pontszámát könnyű összehasonlítani, mint a matematika és a természettudományok. A tesztek eredménye néhány évente pusztító viharként söpör végig az oktatási szférán, hogy néhány nap múlva elhaljon a vita, és minden folytatódjon tovább. De van-e értelme ezeknek a teszteknek? Mérnek olyan képességet, ami az életben is hasznosul, és egyáltalán megfelelően vannak-e felépítve?

A kompetenciamérések kétélű fegyverei az oktatáspolitikának. A nemzetközi szervezetek szeretik, ugyanis – még ha sokszor tévesen is – lehetőséget nyújt összehasonlításokra, és a bizonyítékalapú szakpolitikusok képesek a kapott adatokat felhasználni új módszerek kidolgozásához. A tesztek azonban ponthajhászásba kergetik a résztvevőket, mindezt úgy, hogy komoly kritikát kapnak minden egyes tesztelési időszakban. A cikkben bemutatjuk a kompetenciatesztek főbb problémáit és kritikáit...

KORÁBBAN A PUNCS.HU-NAK CSINÁLT REKLÁMOT, MOST OKTATÓVIDEÓT KÉSZÍTETT A SZEXUÁLIS ZAKLATÁS ELLEN EGY ÜGYNÖKSÉG


MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.05.22.


Egy férfi lép oda egy egyedül táncoló nőhöz, egy pohár vizet ad neki. A nő belekortyol, a víz végigfolyik a nyakán. A férfi nézi, majd a nő után kap, aki viszont elutasítja. A szituációt két jelenetsorban is végignézhetjük. Az elsőben a nő egy nyakig zárt felsőben van. A másodikban mélyen dekoltáltban. Az üzenet csupán annyi: a nem mindkét esetben nemet jelent.

A Kreatív Online szúrta ki, hogy az Umbrella ügynökség oktatóvideókat készített a Playboy Magyarország közreműködésével, azzal a céllal, hogy bemutassák a férfiaknak, hogy az áldozathibáztató megjegyzések (minek ment oda, miért vett fel ilyen ruhát, de hát mosolygott, stb.) mögött milyen sztereotípiák húzódnak, és hogy ezekhez képest a valóságban hogyan kell viselkedni...

AZ ADÓSSÁGCSÖKKENTÉS NÖVELI A JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGET, AZ ADÓEMELÉS VISZONT NEM CSÖKKENTI

QUBIT
Szerző: PRINZ DÁNIEL
2018.05.22.


Nem a vállalatok működése változik meg hirtelen, és nem is arról van szó, hogy az államok másképp költik el az adóbevételt, hanem arról, hogy a gazdagok elkezdik másképp bevallani a jövedelmüket. Közgázhíradó.

Az adókról, a cégekről és a jövedelmi egyenlőtlenségről nem először van szó a Qubiten. A leggazdagabbak a tőkejövedelmek miatt gazdagodnak tovább, miközben a szegények helyzete jó esetben stagnál. Kiderült az is, hogy a vállalatok által kifizetett tőkejövedelmek valójában jelentős részben munkajövedelmek, szóval érdemesebb lenne ezeket magasabb kulccsal adóztatni. A szupersztár cégek világában pedig sokkal jobb tőkéből élni, mint munkából. Januárban viszont egy olyan tanulmányt ismertettünk, amely szerint a progresszívabb jövedelemadók akár növelhetik az egyenlőtlenséget, mert amikor az államok kormányainak elkezdett nőni a bevételük, azt inkább a jobb politikai érdekérvényesítő potenciállal rendelkező gazdagok kedvére költötték el, és nem a szegények érdekei szerint.

Másképp vallanak a gazdagok

Egy új tanulmány arra jutott, hogy a vállalati adók csökkentése egyenesen növeli a jövedelmi egyenlőtlenséget, ami nem éppen jó hír nem sokkal Trump nagy vállalati adócsökkentése után. (Magyarországon 2017-től vezettek be jelentős adókönnyítéseket a vállalati szférában.)

Suresh Nallareddy (Duke University), Ethan Rouen (Harvard Business School) és Juan Carlos Suárez Serrato (Duke University) megvizsgálták, mi történt azokban az amerikai államokban, ahol csökkentették vagy éppen emelték a vállalatok adóját. Első körben arra jutottak, hogy miközben az adócsökkentések növelik a jövedelmi egyenlőtlenséget, az adóemelések nem csökkentik azt...

GYARMATI ANDREA: UGORJ ÉS ÚSSZ!

24.HU - POSZT ITT 
Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.05.20.


Mert túlélheted, velem ne törődj.

Normál hétköznap. Csöng a telefon. Ebben nincs semmi különös, ha csak annyi nem, hogy a vonalason hív valaki, ami lássuk be, manapság elég ritka. Idős férfihang, erős akcentussal, hogy én biztosan nem ismerem őt, az édesanyámmal úszott annak idején, néhány hét múlva hazalátogat, szeretne Anyuval találkozni.

Mondom, Anyu már nem igazán fiatal és nem is nagyon fogad látogatókat, de megkérdezem.

„Én sem vagyok már húszéves, de valaha, még a háború előtt nagyon jó barátságban voltunk, talán kivételt tesz velem.”

Felírom a nevét, ami érdekes módon nem mond semmit számomra, 

pedig a szüleim fontos kapcsolatait és régi barátait, ha nem is mindet személyesen, de legalább név szerint ismerem. Kiderül, ennek a bácsinak a története sem ismeretlen számomra, csak név és arc nélküli volt a sztori mind ez ideig.

Anyu lelkesen azt mondja, szívesen beszélgetne az illetővel. „Amin Tomi keresztülment, nem semmi! Neki nem szabad nemet mondani.”

Hiába vagyok hatvannégy éves és anyu kilencvenkettő, a gyereknevelés sosem fejeződik be, és ha elmesélem a történetet, bizonyára te is úgy érzed majd, hogy nagyon is egyetértesz.

Anyu és Tomi együtt úsztak, sőt még aztán is edzettek, hogy az edzőjüket elvitték a háborúba. Amíg lehetőség volt rá, Pestről átgyalogoltak Budára, a Lukács uszodába, és a csapatból néhányan folytatták az olimpiai felkészülést úgy, hogy remény sem volt következő olimpiára.

Valószínűleg az úszás éltette őket.

Aztán egyre kevesebben lettek, mert a helyzet minden volt, csak biztonságos nem.

Nem is lehetett tudni, kivel mi történt, él-e vagy meghalt, egyáltalán, merre jár.

Nem akarom az előzményeket hosszan taglalni, láttuk, tudjuk számos elmondás, mozifilm és olvasásélmény nyomán, miképpen is mentek abban az időben a dolgok. Anyu is megjárta a maga poklait, de végül a háború véget ért, a családja minden tagja életben maradt, sőt, az edzője is szerencsésen hazatért.

Lehetett az életet újratervezni, készülni hittel, akaraterővel a megmaradt csapattal az olimpiára...

A NEMZETI ÉRTÉKEK MEGBECSÜLÉSE MIÉRT ELKÉPZELHETETLEN LOPÁS NÉLKÜL?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.05.22.


Jó reggelt, kedves és drága! Nem elég, hogy oda a pünkösdi vigasság (jó, attól persze lehet szemet forgatva kereszténykedni) és már megint egy szürke hétköz- és munkanappal kell szembenézni, de azt is olvastam, hogy Németh Szilárd már valószínűleg nem fog egy országot napi/heti/havi random időkeretben szórakoztatni, merthogy – gondolom, Habony éppen magához tért – azt találták ki, és a mindig jól értesült Magyar Időknek el is bizalmaskodták, hogy új arcokra bízza a Fidesz a kommunikációját. Pontosabban Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Karc FM Álláspont című műsorában beszélt erről. Erről is.

Vagyis egyrészt arról, hogy ugyanazokat a foltokban igazságokat is tartalmazó, általában a nettó uszításra kalibrált szólamokat más figurák rágják majd bele a szánkba. Azért mindenki nyugodjon meg: Kovács Desikerült? Zoltán és Hidvéghi Balázs a helyén marad, de például Hollik és Budai Gyula kihullott a választási rostán, helyettük kell találni hasonló kalibereket, Szilust meg Tuzson Bencét viszont hátrébb húzzák-vonják a frontvonalból. Nekik már nem kell megküzdeniük saját magukkal, meg az idegesítő újságírókkal, akiknek Szilárd úr eddig sem válaszolt a központi ukáznak megfelelően. Hogy kik lesznek az új arcok, arról nem született döntés. Mármint a másodszor is nagyapává avanzsált Orbán Viktor még nem döntötte el.

Másrészt arról is szólt a Hidvéghi nevű beszélő öltöny, hogy nagy dolgokra készülnek ők. Rögtön két ügyben – demográfiai kérdésekről/családpolitikáról, valamint az EP-választások előtt európai kérdésekről – tartanának nemzeti konzultációt, ugyanis ezt a műfajt igen sikeres eszköznek tartják. Ehhez valóban nem fér körömfeketényi kétség sem: ez a soha senki által nem ellenőrizhető, átláthatatlan, tetszőlegesen manipulálható, álkérdéseknek álcázott, a kormány által elvárt válaszokat magában foglaló, rengeteg közpénz pofátlan lenyúlására és a közbeszéd tematizálására alkalmas áldemokratikus szemfényvesztés valóban eddig is rendkívül sikeres volt. Az igaz, hogy a tavalyi nemzeti konzultációjukban is öblöseket hazudtak és már bírósági papírjuk is van erről, de a kollektív memória rövidsége, meg az ebből adódó következmény nélküliség okán ebből a világon semmi bajuk nem származott. Most majd újratöltik ezt az infantilis, mindenkit hülyének néző népnemzeti társasjátékukat, és úgy tesznek, mintha az előre megrágott egyenvéleményeken kívül bármi másra kíváncsiak lennének. Fasza...

ÚJABB BIZONYÍTÉK: KOCKÁZAT NÉLKÜL NYÚLHATÓK LE AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RAJNAI ATTILA
2018.05.22.


Még mindig nincs gyanúsítottja annak az évek óta tartó nyomozásnak, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal különböző pályázatain elnyert állami támogatások jogosulatlan, illetve céloktól eltérő felhasználása miatt indult. Pedig a hivatalos iratok szerint az ügy nem túl bonyolult. A gyanúval érintett társaságok időközben sorra bedőltek, a főszereplő pedig – mintha mi sem történt volna – már új cégeket irányít.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyei Adó- és Vámigazgatósága három éve indított vizsgálatot az Inno-Biotech Kft. áfa-visszaigényléseivel kapcsolatban. 2015 augusztusában revíziót tartottak a cég telephelyén, és a jegyzőkönyv szerint az ellenőrcsapat az alábbiakat állapította meg: „A társaság gazdasági tevékenységére utaló jeleket nem tapasztalt, a beszerzésben szerepeltetett EP-LAB 150 enzimtermelő berendezés a helyszínen nem volt megtalálható.” Sőt a cég partnerénél, az IC-Produkt Zrt. telephelyén sem volt ilyen berendezés, holott papíron mindkettő nagyon is létezett, legalábbis az Inno-Biotech Kft. busásan fizetett az IC-Produkt Zrt.-nek a technológiáért. (2015. február 2-án 42 millió 355 ezer forintot, amit márciusban további négy számla követett összesen 114 millió 490 ezer forint értékben, ezekből kettőnek enzimtermelő berendezés volt a megnevezése, a másik kettőnek pedig szoftver.)
Az adóhatóság szerint sem az Inno-Biotech Kft., sem az IC-Produkt Zrt. nem tudott bemutatni olyan bizonylatokat, amelyek alátámasztanák, hogy valós gazdasági tevékenységet végeztek volna. A NAV augusztusi ellenőrzésének jegyzőkönyve szerint az enzimtermelő berendezés helyett a telephelyen csupán két tartályt fedeztek fel, de sem laboratóriumnak, sem a berendezés működtetéséhez szükséges eszközöknek, illetve szoftvereknek nem találták a nyomát. Ráadásul az Inno-Biotech Kft. alkalmazottai a kihallgatásuk során ellentmondásba keveredtek, volt, aki azt vallotta, hogy a berendezések beszerzése még folyamatban van, mások viszont azt mondták, hogy azokat visszaküldték, mert meghibásodtak. Alvállalkozókat, beüzemelőket, gyártókat nem tudtak megnevezni, szállítási dokumentációik sem voltak. Az adóellenőrök végül azt a konklúziót vonták le, hogy a számlák kiállítása, illetve befogadása „tudatos szervezés eredménye volt”. Azt is megállapították, hogy a társaságok között személyi összefonódás van: „Dr. Szakács Tamás a vizsgált időszakra vonatkozó értékesítési ügylet minden egyes pontján az IC-Produkt Zrt. és az Inno-Biotech Kft. esetében is irányító szerepet tölt be.”
Mindezek alapján az adóhatóság a számlakibocsátó cég adólevonási, valamint áfa-visszaigénylési jogát 2016. június 30-án elutasította. Büntetőeljárást azonban hivatalból nem indított. A helyszíni szemle és a határozat meghozatala között több mint egy év telt el, ezalatt megváltoztak a tulajdonviszonyok: az IC-Produkt Zrt. 2015 végén, az Inno-Biotech Kft. pedig 2016 elején eladta a többségi részvényeit, mindkét céget egy szlovák származású férfi, Laczi János vásárolta meg...

A LIBERALIZMUS ELÁRULÁSA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
200148.05.21.


Egy ideje szitokszó lett, ha valakire azt mondják, liberális. Nincs ezen mit szépíteni, a liberalizmust, mint olyat, lejáratták. Az ismert bon mot szerint: egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne.

Azokért meg – és ezt már én teszem hozzá – még annyira sem, akik nem hisznek benne, csupán felírják a zászlajukra. Bősz Anettre gondolok a legújabb fejlemények kapcsán. És persze Fodor Gáborra, merthogy Bősz Anett az ő magyar hangja.

Fodor Gábor tehetséges politikusnak indult. Időben szakított a Fidesszel, akkor, amikor Ungár Klára, Hegedűs István és még sokan mások. Bayer Zsolt is ekkor hagyta ott Orbán Viktor pártját, elmondása szerint Simicska Lajos miatt, mert mint írta a 90-es évek közepén, Orbán Viktor barátja körül olyan volt a légkör, mint egy kokainbáró rezidenciáján Kolumbia-alsón. Bayer aztán visszatalált a Fideszbe, Fodorék maradtak liberálisok.

Azzal, hogy Bősz Anett otthagyta az MSZP-Párbeszéd frakcióját, nem ennek a pártszövetségnek ártott a legtöbbet, még csak nem is a magát demokratikusnak mondó ellenzéknek. Bősz Anett árulása a liberalizmusnak ártott sokat, mert újabb adut adott azok kezébe, akik szerint a liberalizmus idejétmúlt, sőt, kifejezetten kártékony, és mint ilyen, irtandó.

Sokan úgy sejtik, hogy a Fidesz áll a mostani és az ezt megelőző ármánykodások mögött, a kormánypárt mozgatja a szálakat, Fodor végül is nekik tett szívességet. De ha így van, és jó lenne hinni abban, hogy ez nem igaz, akkor az MSZP is nyakig benne van. Ők vitték be a hátukon a parlamentbe Fodor Gábor magyar hangját, Bősz Anettet, mindenki tudta, már akit érdekelt ez egyáltalán, hogy Bősszel valójában Fodor került be a parlamentbe és az MSZP-Párbeszéd frakcióba.

Most, hogy Mellár Tamás beül a már majdnem megszűnt frakcióba, csak látszólag áll helyre a világ rendje. Lesz frakció és lesz pénz, de valójában semmi sincs rendben.

Amit ugyanis Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett képvisel, az nem liberalizmus. A liberalizmus ugyanis egy eszmerendszer, épp úgy, ahogyan a konzervativizmus is az. Arról, hogy valaki konzervatívnak mondja magát, még nem biztos, hogy konzervatív. Lehet, hogy csak hazudós az illető, vagy álszent, esetleg politikai haszonszerzésre szakosodott.

Bárki mondhatja magát konzervatívnak.

Fodor Gábor, Bősz Anett, ha kedvük tartja, nevezhetik magukat liberálisnak, mint ahogy Kövér László is mondhatja magáról, hogy demokrata. Ami persze szintén nem igaz, tőle magától tudjuk, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Abban az értelemben, ahogy Kövér László demokrata, úgy persze Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett is liberális.

JÓ ÜTEMÉRZÉKKEL EJTŐERNYŐZÖTT LÁZÁR EGYIK EMBERE

24.HU - POSZT ITT
Szerző: BAKSA ROLAND
2018.05.22. 


Lázár János bukott a legnagyobbat az előző kormány befolyásos tagjai közül, a Miniszterelnökség leváltott ura még az új Fidesz-frakció fényképezkedésére sem ment el és a parlamenti ülésteremben is a hátsó sorba kérte magát. Lázár utalt arra, hogy még a saját pártjában is sokan szorítottak a bukásáért, és láthatóan meg is viselte a lefokozás. Úgy néz ki, hogy bizalmasainak jó része is távozik a Miniszterelnökségről. Van azonban egy ember az általa nemrég még irányított minisztérium felsővezetői közül, aki pár hónappal ezelőtt egy másik utat taposott ki magának, és már élvezi is annak előnyeit: kevésbé stresszes munkával több pénzt keres.

Palich Etelka egy volt a Miniszterelnökség másfél tucat helyettes államtitkára közül, a területi közigazgatás irányításáért felelt 2014 óta, ami kevés médiaszerepléssel járt. Tavaly ősszel aztán lemondott és célba vette a Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar elnöki posztját. (Helyettes államtitkárként nem lehetett volna a szervezet elnöke, ezért kellett távoznia a posztról.) Az MKK elvileg érdekvédelmi szerv, alapvetően konzultációs szerepe van: amikor a kormány- vagy állami tisztviselők munkakörülményeit érintő jogszabály-módosítást tervez a kormány, ki kell kérnie a tisztviselői kar véleményét, de változtatást a szervezet maga is kezdeményezhet.

A kar decemberben tartott tisztújítást, az előző elnök a 70. évének betöltése miatt februárban távozott, év végéig ügyvezető vette át a stafétát. A minisztériumokban már jó előre szóltak a dolgozóknak, hogy Palichra kell szavazni, már a választás előtt lehetett tudni, hogy ő lesz a befutó – mesélték a 24.hu forrásai. És valóban formalitás volt a szavazás, Palich egyedüli aspiránsként elnyerte az elnöki pozíciót. Azóta az MKK-honlap tanúsága szerint több megyei kormányhivatalhoz ellátogatott, a kar pedig egynapos képzést szervezett hivatali dolgozóknak.

Palich mandátuma öt évre szól, ráadásul ha befolyásban nem is, de fizetésben mindenképpen előrelépett.

Az MKK elnökeként államtitkári illetményre jogosult, így az eddigi helyettes államtitkári fizetésénél most havonta bruttó 230 ezerrel többet, csaknem 1 millió forintot keres.

És erre jönnek még a különféle juttatások, mint a személygépkocsi, cafeteria. Hogy ez kimagasló ez a fizetés az MKK-n belül, jelzi, hogy az alelnökök, a pénzügyi ellenőrző bizottsági elnök és az etikai bizottság elnöke fejenként kap évente 150 ezer forintot, vagyis havonta 12,5 ezret, a többi, díjazásban részesülő tisztségviselő még kevesebbhez jut. (Arról nem beszélve, hogy a kormánytisztviselői karban hosszú évek óta nem volt béremelés.)...

EMLÉKPAD FÁBIÁN JULINAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2018.05.21.


A fiatalon elhunyt énekesnő kedvenc pihenőpadja a Normafánál őrzi a "lenyomatát." Fábián Juli rokonai, barátai, zenésztársai avatták fel a szabadtéri ülőalkalmatosságot, ami mostantól már egy kis táblácskával is jelzi, hogy a tehetséges és közkedvelt énekesnő, akinek mindössze 37 év jutott ezen a világon, szívesen kapcsolódott ki a környéken, és pihent meg ezen a padon. Az eseményről az RTL Klub híradója számolt be.


ÜRES SZAVAK ÉS VÁGYOTT DOLGOK - A MÁSIK MAGYARORSZÁG

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GYÖRGY PÉTER
2018.05.18.


...Némán és visszafordíthatatlannak tűnően pillanatok alatt felépültek az új középosztály kulturális terei, kialakultak életformájuk mintateremtő szokásai, működnek a reprodukcióhoz szükséges, szegények számára elérhetetlen magánkórházak; e középosztály tagjai és az ő gyermekeik a nyertesei a félmilliós magyar migrációnak, szabad világokban élnek, s a kormány nem őket fenyegeti. Ellenkezőleg, minden támogatást megad nekik ahhoz, hogy egyetlen percre se érezzék úgy, hogy valami közük van a láthatatlanságban élőkhöz.

A szolidaritás hiányát pusztán morális problémának látni s láttatni érvényes politikai filozófia hiányában: mindössze értelmiségi fenyegetés. Tény, hogy elég nevetséges, amikor a baloldali értelmiség folyamatosan ostobának és gonosznak, üresnek és a kormány hívének írja le az új középosztályt. Holott csak a haszonélvezői egy politikai stratégiának. S ugyan miért is utasítanák vissza?

A rég doktrína nélkül maradt, morális fölényében megingathatatlan elitértelmiség dolga nem az, hogy másoknak rossz közérzetet okozzon, még akkor sem, ha erre mindig nyílik némi lehetősége. Nem tudom, hogy a magát Demokratikus Koalíciónak becéző párt, amúgy a minőségi étkezéssel elfoglalt, szakácskönyvet író elnökének taktikai xenofóbiája vagy a magát ok nélkül szocialistának nevező, intellektuálisan eltompult, Karl Marxot hírból sem ismerő párt másik Magyarország iránti teljes közönye elképesztőbb-e. A szolidaritás maga a politikai program lényege, vagy üres szó, semmi más, az időjárás-jelentéssel azonos téma. Márpedig ma egyetlen olyan ellenzéki programot sem ismerek, amelynek csak néhány olyan komolyan vehető mondata lenne, aminek köze van a kortárs jelenhez: a kettészakított ország valóságához.

Az új politikának nem a szegényekről, hanem a szegényekkel kellene beszélnie. Nem komikus országjárásra kellene indulni, hanem tenni kellett volna valamit a szegényekkel együtt, nem jótékonykodni, hanem politikai partnernek tekinteni a láthatatlanságban élőket, akiknek nem a felzárkóztatásukról kellene gondoskodni, hanem az emberi méltóságukat kellett volna magától értetődőnek tartani, azt, amit az elit magára nézvést elvár. S akkor ez a mindent megsemmisítő vereség sem lenne morális katasztrófa.

A saját magát tönkreverő posztkommunista, posztliberális ellenzék akkor tud majd szembeszállni az etnicista kormánypárttal, ha megérti, hogy azzal szemben – ha nem éri be a munkáskultúra mára értelmiségiek számára releváns méltó hagyományával – egyetlen lehetősége: a baloldali népiek felidézése, s éppúgy kellene szembefordulniuk a hatalommal, mint ahogy egykor azok szembementek a Horthy-rendszerrel. A szegények és a romák méltósága, jogaik csorbíthatatlansága, sorsuk bármi mást megelőző politikai programjának evidenciája: ez az igazi kérdés. Minden más gyávaság és árulás.

Lenéztünk a hajógépházba, / ahol a dugattyúk között / a fűtők futkostak pucéran / s vörösen, mint az ördögök; / a forró lég, mintha valóban / pokolból zúdult volna ki – / Micsoda munka!... »Megszokták már.« / Szólt könnyedén mellettem valaki. // […] Néztem kapkodva a vizet, a / futó tájat, mintha velem / már nem is ez a hajó futna, / hanem a dohogó történelem. / Mintha dühöngve, hányingerlőn / az rázna, könyörtelenül / tagolva a szót: nem feledhetsz, / nem menekülhetsz – bárhová kerülj!”

Illyés Gyula: Nem menekülhetsz, 1937

MELLÁR TAMÁS: MOST NEM PÁRTOKAT KELL ÉPÍTENI

SZTÁRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2018.05.21.


A Párbeszéd-frakció „megmentője” szerint nem az a baj a pártokkal, hogy pártként funkcionálnak, hanem, hogy pártelitekké váltak. Ezért most nem új pártokat kell csinálni, és nem a pártoknak kell összefogni, hanem a pártok és a civil társadalom egymásra találására van szükség. Interjú.

Mit tart értéknek, amit köztudottan konzervatív emberként képviselni kíván egy baloldali frakcióban?

Azt gondolom, a Párbeszéd-frakció nem kifejezetten baloldali. Karácsony Gergely szociális társadalomról szokott beszélni, ez az én értelmezésemben nincs messze a szociális piacgazdaságtól, a skandináv jóléti modelltől. Mivel ez abszolút piacgazdasági alapelveken nyugszik, nem nevezném baloldalinak, inkább középutasnak mondanám.

És ha konkrét ügyekben gondolkozunk?

Nagyon fontos lenne visszaállítani a többkulcsos szja-rendszert, ez sokkal igazságosabb jövedelemelosztást jelentene. Az alacsony jövedelmeket sújtó áfát csökkenteni kellene, és a társasági adózást is kétkulcsossá kellene tenni, hogy arányosabb legyen a közterhek megoszlása.

A gazdasági kérdéseken kívül még mire helyezné a hangsúlyt a Párbeszéd-frakcióban?

Legfontosabb az oktatás, ami szintén nem bal- vagy jobboldali kérdés. Egyetemi tanárként látom, de igazából a vak is látja, hogy úgy rossz most ez a rendszer, ahogy van, teljesen át kéne alakítani. Természetesen a demokrácia visszaállítását, és a nemzeti intézmények (versenyhivatal, KSH, ÁSZ stb.) átlátható működésének visszaállítását, az állami szervek ellenőrzését sem téveszthetjük szem elől...

PAUL KRUGMAN: MAGYARORSZÁG IMMÁR EGYPÁRTI AUTOKRÁCIA, AZ IDEGEN BEFEKTETŐK TÖMEGESEN VONJÁK KI A PÉNZÜKET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.05.22.


- Amikor az európai elit tekintélye megrendült, Magyarország hátat fordított minden értéknek, amit az EU megtestesít

- A külföldi tőkét már nyugtalanítja Orbán választási sikere, a múlt hónapban eszméletlenül sok pénz távozott az országból

- A Nyílt Társadalom Alapítvány kipaterolása véget vethet minden demokratikus eredménynek, ami Soros nevéhez kötődik, ám Orbán feltehetőleg egyáltalán nem gondolja komolyan,hogy a milliárdos százezer számra akarna migránsokat Európába hozni

New York Times

Baj van Európával, miután sötét erők vannak feljövőben, de igazából ugyanazok a gondok jelentkeznek, mint Amerikában és mindkét helyen igen hosszú lesz a megváltáshoz vezető út – írja Paul Krugman, a világhírű közgazdász. Ennek az évszázadnak az elején az öreg kontinensnek sok tekintetben jobban ment a sora, mint az újvilágnak. Mostanra azonban hatalmas kalamajkába került, támadás éri a demokráciát. Ebben persze nem különbözik az Egyesült Államoktól. Sok esetben a nehézségek kiváltó oka az euró bevezetése volt. Kirobbant a pénzügyi válság, amit csak tetézett, hogy az elit gyógyírként a drákói takarékosságot választotta, és ezáltal még jobban súlyosbította a helyzetet. A görögöknél továbbra is katasztrofálisak az állapotok, az olaszok pedig elvesztegettek két évtizedet, a GDP-jük még most sem magasabb, mint 2000-ben volt. Nem véletlen tehát, hogy Itáliában euroszkeptikus pártok nyerték a választásokat és biztos, hogy kormányra kerülve egy sor fronton szakítani fognak Európával. Ideértve, hogy kilépnek az euróövezetből és lecsapnak a menekültekre.

Másutt a fejlemények ijesztő precedenssel szolgálnak: Magyarország gyakorlatilag egypárti tekintélyelvű rendszer lett, amelyet etnonacionalista ideológia vezérel. A lengyelek ugyanezen az úton haladnak. Sötét erők persze mindig jelen voltak Európában, de sakkban tartotta őket a a földrész demokratikus elveket valló elitjének tekintélye. Ám amikor a rossz döntések miatt ez a presztízs megingott, a magyar kormány hátat fordított mindennek, amit a kontinens képvisel, bár továbbra is kapja a jelentős segítséget Brüsszeltől. Krugman a párhuzamokat elemezve rámutat, hogy Amerikát olyan párt irányítja, amely épp annyira kevés tiszteletet mutat a demokratikus normák vagy a jogállam iránt, mint a Fidesz. Ebből a helyzetből nehéz lesz kikeveredni az Atlanti-óceán mindkét oldalán.

Wall Street Journal

A dollár megerősödése jelentős zuhanást idézett elő a zloty és a forint jegyzésében, de a bajokban jócskán közrejátszott a két ország politikája is. A két fizetőeszköz az utóbbi napokban több mint 7 %-ot esett az amerikai valutához képest. Részben belejátszott ebbe, hogy az érdeklődés megugrott a tengerentúli állampapírok iránt, de az is, hogy a budapesti és a varsói jegybank alacsonyan tartja a kamatokat és figyelmen kívül hagyja a gyengébb árfolyam, illetve a drágább olaj inflációs hatásait. Elemzők szerint az EU-val kialakult feszültség ugyancsak kihat, mivel befektetők kezdenek kritikusabb szemmel tekinteni a feltörekvő piacokra. Annál is inkább, mivel az unió arra készül, hogy megvonja Magyarországtól és Lengyelországtól a támogatások nem kis részét. A Fidesz és a PiS persze megkérdőjelezi a terv törvényességét, de a Bizottságra nyomás nehezedik több főváros részéről, hogy a független sajtó és a civilek elleni lépések miatt Varsó után indítson jogállami eljárást Budapest ellen is.

Vannak más jelek is, amelyek alátámasztják, hogy a befektetők kezdenek idegesek lenni. A magyar és a lengyel tőzsde mutatói estek az eltelt egy hónapban, és nettó 259 millió dollárt vontak ki áprilisban a részvényalapokból, amire több mint egy éve nem volt példa. Egy szakértő ezt azzal indokolja, hogy a tőketulajdonosok már kevésbé nézik el a politikai kockázatokat, miután a jegybankok kezdik leépíteni a válság idején bevezetett ösztönzőket. A többi közt kedvezőtlenül hatott Orbán Viktor újraválasztása is. Ugyanakkor a BlackRock regionális befektetési igazgatója nem izgul a Brüsszel, illetve Varsó és Budapest közti feszültség miatt. Mint mondja, a térség 4-5 %-os növekedés produkál, részben természetesen az uniós alapoknak köszönhetően. Másfelől pedig azért nem nyugtalan, mert a gazdaságok egymást erősítették...

VILLANYAUTÓT MINDENKINEK! NISSAN LEAF, MÁSODIK GENERÁCIÓ - ÚJ KORSZAK?

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CSIKÓS ZSOLT
2018.05.21.


Hatótávolság-problémák. Lassú tölthetőség. Használhatatlanul szűk csomagtartó. Helyfukar utastér. Játékautó-kezelőszervek. Filléres belső kivitel. Általános autószerűtlenség. Pocsék ár/használhatóság arány. Csupa olyan, jogos kifogás, amelyek java része a ma kapható villanyhajtású autók többségére igaz, és amelyek súlyosan gátolják az ilyen kocsik elterjedését. De most, úgy tűnik, a Nissan összevegyészkedett egy vonzó csomagot a lehetetlenül komplikált paraméterrengetegből.

Épp most állítottam össze egy takarékos, közepesen felszerelt Astra ötajtóst az Opel konfigurátorában. Tettem bele dízelmotort, hogy olcsón szaladjon, lett rajta alufelni meg sízsákos, osztottan dönthető hátsó üléstámla a praktikussághoz, kértem volna automatát is, hogy ne kelljen kuplungolni a dugóban, de ehhez a motorhoz olyat nem lehet, pedig félmillió forintot, amennyi a felára, hitelrészletekre elosztva biztosan megért volna nekem. Így kicsivel hétmillió fölé jött ki a kiszemelt Astra ára.

Épp most jelent meg az új, már igazi autónak kinéző Nissan Leaf. Ennél is végigböngésztem az árlistát: a Visia alapkivitel ára nyolc és fél millió forint. Az Opellel ellentétben nem 136, hanem 150 lóerős, ráadásul már az alapverziót is kistafírozzák minden jóval, hiszen van benne sávelhagyás-figyelő, fél tucat légzsák, keresztforgalom-figyelő, sebességtartó automatika és egy rakás egyéb. Mindeközben az Astrával ellentétben sem kuplungpedál, sem váltókar nem nehezíti a használatát. De az új Leaf nem áll meg ennyinél, olyat is tud, aminek köszönhetően a fékpedált sem piszkoljuk majd össze cipőtalpunkkal. Az e-Pedal, azaz elektronikus gázpedál ugyanis világelső komfortot hoz a vezetésébe: lenyomva gyorsít, helyben tartva rögzíti a tempót, felemelve pedig lassít, méghozzá szinte úgy, mintha fékeznénk. Bár a régi Leaf is tudta azt a harmatgyenge motorfékhatást, mint a normális, benzinmotoros autók, de éppúgy nem volt képes megállni, ahogy a motorfék sem hozza álló helyzetbe az autónkat...

Ez a mostani e-Pedal azonban tudja a teljes mutatványt. Ha lábunkat elemeljük a gázpedálról, és már nem bizonyul elégnek az elektromotor lassító ereje, a fékek is működésbe lépnek, és lecövekelik a kocsit. Teljes erejű vészfékezést természetesen nem lenne jó ötlet ilyen egylábas zsonglőrködésre bízni, ezért az e-Pedal csak erősen tud lassítani, durván nem, mert ha többre lenne képes, gyakorlatlanabb sofőrrel a volán mögött csúnya bakkecskézéssé válna az utazás. Ha nagyobb a baj, a vezetőnek azért persze rá kell lépnie a fékpedálra is. Hogy számokkal megfoghatóbbá tegyem a dolgot: a motorfékek tipikus 0,05–0,08 G-jéhez képest az új Leaf egypedálos 0,2 G-je igencsak erős lassítást jelent, s nagyjából a forgalmi helyzetek kilencven százalékát meg lehet oldani vele (még szerencse, hogy a féklámpát is működteti nekünk). Egyetlen ügyes pedál azonban még kevés lenne a villanyautó-áttöréshez. Ehhez kellett, hogy a Leaf elektromos vezérlőrendszerét optimalizálják, nagyobb kapacitású akkukat tegyenek bele, a menetszél számára pedig sikamlósabbá tegyék. A 30 helyett 40 kWh-s akkucsomag – nyolc év és 160 ezer kilométer rá a garancia –, a jóval összetettebb árammenedzsment és a 0,32 helyett 0,28-as alaktényező oda vezetett, hogy a második generációs Leaf az új, szigorúbb mérési módszer (WLTP) szerint vegyes használatban is 270 kilométeres hatótávot tud felmutatni, a megengedőbb, régi (NEDC) szerint pedig 378-at – ami természetesen elérhetetlen álom.

Aki tehát eddig messze kerülte a Leafet, mert nem tudott vele elugrani a rokonokhoz látogatóba, annak most majd felkerül a radarjára, hiszen kicsi az ország, egy csaknem 300 kilométert lépő varázscsizma kis híján átlépi. Még jobb híreim vannak azoknak, akik eddig is használtak Leafet, mert városi kocsinak vették: ők 415 kilométert tudnak megtenni egyetlen feltöltéssel, természetesen szintén az új mérési ciklus szerint. E már valóban autószámba menő tudás mellé a Nissan egy hét kilowattos fali töltőt ad, amellyel 230 voltos hálózatból a teljesen lemerült akkucsomag feltöltéséhez hét és fél óra kell, de mellékelnek egy gyorstöltőkábelt is a ChaDeMo-gyorstöltők használatához – az arra jó, ha az autóval még messzire kell mennünk, azon keresztül ugyanis 60 perc alatt 80 százalékos töltöttségre hozható fel az elfáradt akku. Nota bene: ilyen ChaDeMo-gyorstöltőből már Magyarországon is van harminc...

TARLÓST GYAKORLATILAG LEVÁLTOTTÁK, FÜRJES BALÁZS LETT HIVATALOSAN IS BUDAPEST ELSŐ EMBERE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.05.21.


2016 óta irányítja Fürjes a budapesti fejlesztéseket, mindezt pár napja megerősítették. Tarlós önállósága zéró, teljesen mindegy, hogy indul-e a következő ciklusban. 

Sőt, az is mindegy, hogy a budapestiek kit szavaznak meg főpolgármesternek: Fürjes Balázs 2016. július 1. óta „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosként” irányítja a budapesti fejlesztéseket, ő felelt többek között a Duna Arénáért, a Ludovika Egyetemi Központjáért, az Akvárium közösségi központért. Nagyon úgy néz ki, hogy

2016 óta őt nevezhetjük Budapest első emberének,

Tarlósra bízták az ügyvitelt. A B1 blog úgy értesült: lehet, hogy előbb-utóbb Tarlóst ki is fogják vonni a képletből és Fürjest teszik meg főpolgármesternek.

Fürjes Balázs kinevezése egyébként logikus lépés a kontrollmániás miniszterelnöknek: a saját államtitkárát csak Orbán válthatja le és csak neki tartozik elszámolással, mint kormánytag. Azaz a következő 4 évre a budapestieknek két választási lehetősége van:

1. Megszavazzák Orbán emberét, Tarlós Istvánt (vagy Fürjest) főpolgármesternek, Budapest toporog majd tovább a 70-es évekbeli giccsfejlsztésekkel és túlárazott úszó-vb-kkel, a NER-lovagok degeszre nyerik magukat a fejlesztéseken, vagy

2. jöhet megint a kormányzat háborúja a fővárossal szemben – ha esetleg az ellenzék győzne.

De erre elég kevés esély van, hiszen igazán életképes jelöltet (sőt: semmilyen jelöltet sem) az ellenzék még nem állított ki, míg Tarlós már kampányol és feltételeket szab: a Magyar Időknek ad interjút, amiben Orbánt dícséri. Bár a fővárosi Fideszt a hát mögött tudhatja, hiszen Kocsis Máté is kiállt mellette.

Ez egyébként egy teljesen nonszensz politikai állapot, két szempontból is:
  1. A kormány, vagyis Orbán egyszemélyen irányítja még a Budapest önkormányzatát is. Ha Fürjes nem lenne elég, a fővárosi önkormányzatban is egyértelmen a fideszes érdekek érvényesültek, Kocsis Máté irányításával. Kocsist most felfelé nyomták, ezért is kell Fürjesnek és Gulyásnak ott bábáskodnia Tarlós mögött.
  2. A budapesteik másodrendűek a város fejlesztése szempontjából. Nem érdekel senkit a szmog, a fák kivágása, az utak rettenetes állapota, a közlekedési káosz, az állandósult dugók, vagy a forgalomcsillapítás – helyette van Liget Projekt, Várba költözés, Várkert Bazár, meg úszó VB. Vagyis Orbán személyes ambíciói visznek mindent, amikor Budapest fejlesztéseiről van szó, a helyiek véleménye senkit nem érdekel...

KERESZTESLOVAG CSEPELRŐL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.05.22.


Nem is a mi Szilárdunk lenne ez a Németh, ha egy rongálás miatt nem vizionálna világvégét, és ne könyörögne akasztásért lihegve, guvadt szemekkel, persze. Egyedüli példányunk ő minekünk, s egyben archetípus, amely organizmus az elemi ösztönök és a kimódolt gonoszság együttes burjánzását példázza, s ilyképp hasonlatos az IÁ harcosaihoz, és semmivel sem jobb azoknál. Csak lefejezéskor nem azt visítja, hogy Allah, hanem, hogy Jézus-Jézus.

Csepelen, ahol a népek már többször kijelentették szavazatukkal – mindenféle velős pacal ellenére -, hogy nem kérnek a helyi zsírtáltosból, ám őt ennek ellenére mindig ott eszi a rosseb, megrongálták a Tamariska-dombon lévő Kálváriát, mégpedig pünkösd napján, ami hallatlan és égbe kiáltó. Logikája is van a helyi Szilárdnak valamint Borbély polgármesternek, és ezek ketten arra jutottak, hogy “a tett mozgatórugója aljas provokáció és/vagy a kereszténység elleni vak gyűlölet lehetett”.

Akár az is, vagy pediglen kisnyúl. A magyar nemzet díszes példányai sok mindent rongálnak. Kukákat, polgári szobrokat, autókat, úgy általában azt, ami a kezük ügyébe akad. Mégsem gondoljuk úgy, hogy a köztisztasági vállalat elleni vak gyűlölet tobzódik az elkövetőben, hanem csöndesen megállapítjuk, hogy ezek ilyenek, bunkók tehát. A két hittérítő viszont, holott még azt sem tudjuk, kicsoda-micsoda volt a bűnös, bízik az igazságszolgáltatásban, és ”példás büntetésben” reménykedik.

Érzik a vér szagát, védik a hitet, mint valami hős lovagok, s ha például Fidesz lennék, akkor ordítanék, hogy nyomást helyeztek a bíróságra, ami hallatlan. Viszont még tettes sincs, voltaképp semmi sincs, szomorú tavasz van csupán, ha fölfogja az ember, hogy mi jön most, mi következik, hogy a főpap meghirdette a keresztény állam építését. Sok-sok „példás büntetés” a hitetleneknek, amiért úgy nyüszít majd a csökött agyú népezet, mint annak idején a leharcolt Irén hót mákon a Dongó kocsmában, hogy férfit akarok.

2018. május 21., hétfő

RÁADÁS: GYEREKNEVELÉS DÁN MÓDRA

MOLY
Szerző: Jessica Joelle Alexander · Iben Dissing Sandahl
2018.


Dánia évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön – de vajon minek köszönhető ez? E könyv szerzői – egy amerikai anya, aki dán férfihez ment feleségül, és egy dán anya, aki gyakorló pszichoterapeuta – szerint a válasz abban rejlik, ahogyan a gyerekeiket nevelik: hiszen boldog gyerekekből boldog, életrevaló felnőttek lesznek. 

A gyerekek alapvető jóságába vetett hit, az őszinte és hiteles szülői hozzáállás, az elfogadás és az ítélkezésmentesség olyan nevelési alapelvek, amelyeknek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak, empatikusak és együttműködők lesznek – és ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nem csak a gyerek-, hanem a felnőttkori boldogsághoz is szükségesek.
Dr. Vekerdy Tamás a könyvhöz írt utószavában bemutatja, hogy a hazai nevelési elvek inkább a könyvben részletezett teljesítményorientált amerikai gyakorlathoz állnak közel, ezért mi is sokat tanulhatunk a világ legboldogabb embereitől a gyereknevelés területén.
------------------------
Vekerdy Tamás: Utószó a magyar kiadáshoz / ÉS MI VAN VELÜNK?

Mint könyvünkben is olvashattuk, a több mint 40 éve – pontosabban most már 46
éve – folyó „boldogságkutatásokban” mindig a dánok állnak az első helyen. Ők a
legboldogabbak. És a gyerekeik. Persze, mert a „boldog” – szívesebben mondanám:
örömteli – gyerekkor „boldog”, örömteli felnőttkort prognosztizál, jósol, vetít előre.

De mi az, hogy boldog?

Már ajánlottam az „örömtelit”, de most még hozzáteszem: jól érzi magát a
bőrében.

Miért?

Min múlik ez?

Egy amerikai anya, aki dán férfihoz ment feleségül, és egy dán anya, aki
pszichoterapeuta is, a józan ész és az alapos kutatások segítségével is megpróbálnak
rájönni ebben a könyvben arra, miért van ez így. Miért a dánok a legboldogabb
emberek?

Dániát és a dán nevelési szokásokat tapasztalataik alapján az amerikaiakkal vetik
össze, és néhány dolog azonnal szembeötlik, és sajnos ez a néhány dolog semmiben
sem különbözik a magyar és a dán gyakorlat különbségétől.

Mi az amerikai utat követjük…

Verseny, versengés, az én gyerekem, a mi gyerekünk jó, a legjobb –
tanulmányban, sportban, viselkedésben stb. –, és nem jut eszünkbe, hogy ez talán
összefügg azzal, hogy a gyerek annyit szorong, hogy olyan „figyelemzavaros”, olyan
depressziós, olyan agresszív…

Nem, nem jut eszünkbe, hogy szokásainkon, elvárásunkon változtassunk, inkább
kezeltetjük a gyereket, inkább gyógyszereljük.

Mondogatjuk, hogy milyen fontos dolog a játék, a szabad játék, és még bele is írjuk
az óvodai nevelés országos alapprogramjába (de persze csak oda, az iskolai
tantervekből már hiányzik), holott a dán tapasztalat szerint az örömteli, a
magabiztos és rugalmas (a stresszeket jól tűrő és a kibillenés után mindig eredeti
önmagához könnyen visszatérő) felnőttkor nem érhető el sok szabad játék nélkül.

Az ember akkor igazán ember, amikor játszik – mondta már Schiller is, európai
himnuszunk, az Örömóda nagy költője, az esztétikai nevelésről írott leveleiben.

Kitűnő pécsi agykutatónk, Grastyán Endre kedvenc idézete volt ez, és ő mindig
hozzátette – macskákkal végzett kísérletei alapján: de a játék szabadsághoz kötött
funkció. A művészetben és a tudományban aztán olyan dolgokkal játszunk – és ha
nem játszunk velük, nem is leszünk igazán eredményesek! –, amiket nem tudunk
megoldani, és olyan dolgokra bukkanunk, amilyenekre nem is gondoltunk volna.

És vajon hitelesek vagyunk-e? Vagyis őszinték vagyunk-e önmagunkkal és
gyerekeinkkel? Vagy hagyjuk, hogy a környezetből érkező nyomás – média,
rokonok, külvilág – akaratunk ellenére is tereljen, szorítson abba az irányba, amerre
ő akar? Esetleg megkövetelünk a gyerekünktől olyan dolgokat iskolai eredményben,
sportban, magaviseletben – Köszönj szépen a néninek! – vagy bármi másban,
amikkel igazából mi sem értünk egyet, de hát ezt így kell csinálni?

Vagy meg tudunk-e maradni hitelesnek, önmagunkkal azonosnak az őszinteség
erejével?

Mert csak akkor tudjuk megérteni igazán a másikat, ha magunkat mindig
megújuló erőfeszítésben újra és újra megpróbáltuk megérteni és kifejezni.

És ez a magatartás ad – adna – biztonságot a gyerekeinknek is!

Lehet, hogy mi is bizalom és rugalmasság helyett inkább hatalmi harcokat
folytatunk? A családban is ugyanúgy, mint az iskolában? Hatalmi harcokat, melyek
könyvünk szerint felszámolják a bizalmat, az őszinteséget, a hitelességet – és ezzel
az örömteli, „boldog” életet!

Tudjuk-e igazán értékelni a haszontalannak tűnő dolgokat, a hangulatot, a kedélyt
– a lassan sötétedő délutánokat, amikor a gyerekekkel fölösleges dolgokról,
mondjuk, a mi nagymamánk fekete vizslájáról beszélgetünk? Az ilyen nem nevelő,
nem okító beszélgetések orientálják a gyereket térben és időben, és az érzelmi
biztonság, az összetartozás élményét adják…

De mi sajnos nem hiszünk ezekben a „haszontalan” dolgokban. Számunkra a
legfontosabb az előrejutás, a tanulás, a „siker”, amiről sokszor nem is tudjuk, hogy
mi, vagy teljesen félrevezetnek benne minket. Könyvünk szerzői szomorúan
állapítják meg, hogy az Egyesült Államok, melynek Függetlenségi nyilatkozatában
szerepel a boldogságra való törekvés joga, még az első tízben sincs a boldog
országok rangsorában. „Épphogy bekerül az első húszba, a tizenhetedik hely
környékén, Mexikó után. Annak ellenére, hogy a boldogsággal egy egész
pszichológiai ágazat foglalkozik.”

És mi?

Hát valahol a 104. helyen kullogunk (2015-ben). Bizonyára nálunk is ki lehetne
mutatni, hogy hány fiatal szed antidepresszánsokat, és hogy ez hogy emelkedett az
elmúlt egy-két évtizedben, ahogyan szerzőink följegyzik, hogy az Egyesült
Államokban 2005 és 2008 között 400%-kal emelkedett ez a fogyasztás.

Hányszor olvasom a szülői panaszokat levelekben, hogy „elhatároztam, hogy én
soha nem fogok úgy üvöltözni a gyerekemmel, ahogy az anyám üvöltött velem, és
egyszer csak elszakad a cérna, és csak hallgatom magamat kívülről, hogy ugyanúgy
üvöltök, mint annak idején az anyám”.

A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor se, ha éppen ki akar rohanni az
úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya
megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, ahogy könyvünkben olvashatjuk, és így
beszél vele.

Sikerrel.

Mert a mély kapcsolatban ott él a „haszontalan” dolgokban, játékban,
hangulatokban kikovácsolt összetartozás…

Igen, mi magyarok ugyanúgy bűntudatot érzünk, mint az amerikai szülők, amikor
szabadon játszunk – „értelmetlenül” – a gyerekkel, ahelyett, hogy „tanítanánk”,
„nevelnénk”, „fejlesztenénk”…

Kétségbeejtő, hogy nálunk úgy kerülnek óvodába manapság, nagy számban a
gyerekek, hogy nem tudnak játszani és mesét hallgatni!

Holott a játékban és a mese hallgatása közben dolgozza fel a gyerek mindennapi
élményeit, és ha ez nem történik meg, duzzad benne a feszültség, és agresszív
indulatokban robban, majd később lehúzza őt a depresszióba.

Igen, az Egyesült Államokban is drámai módon csökkent az elmúlt 50 évben a
gyerekek játékra fordított ideje. Egyrészt a tévé és más képernyős technológiák
hatására, másrészt a szülők eszelős módon félteni kezdték a gyerekeiket a
sérülésektől, a drága időt pedig inkább fejlesztésre akarták fordítani.

Pedig gondoljuk meg: amikor képernyő elé ültetem a gyereket, ezt az örökmozgót,
gúzsba kötöm aktivitását, nem beszélve arról, hogy a látott mese leállítja
fantáziájának működését… (A hallott mese pedig belső képeket hív elő, ami a
feldolgozás legfontosabb módja.)

Igen, Dánia a játék és a mese – mesélés, történetmondás – országa.
Játék! Gondoljunk csak a legóra, nem véletlenül árad ki az egész világra éppen
Dániából. (Leg godt = jól játszani!)

Kutatásokból tudjuk, hogy ha a gyerek eleget játszik szabadon, sokkal kevesebbet
szorong.

Dániában a tanítók és a tantervek kidolgozói az elmúlt évszázadokban nem
akarták, hogy a tanulás kösse le a gyerekeket. Azt akarták, hogy maradjon idejük
játszani. A játékban kialakul a belső ösztönzés, míg a teljesítménykényszerben
éppen ez apad el. És igen, akik a külső elvárásoknak akarnak megfelelni – mert
ennek kell megfelelniük –, azok szoronganak és a depresszió felé tartanak, míg a
belső vezérlés jó érzéssel tölt el.

Magyarországon az utóbbi időben leszoktunk arról, hogy hagyjuk, hogy a gyerek
maga próbálkozzon, és ehelyett, mint az amerikaiak, ott körözünk fölöttük
(helikopterszülők), és „óvjuk”, „segítjük” őket – vagy, és ez a másik véglet, nem is
törődünk velük.

Engedjük szabadon gyerekeinket, tanácsolja a dán praxis, és kerüljük el a túl
gyors beavatkozást. Így fejlődik igazán az önkontroll és a rugalmas válaszadás
képessége. És így kerülünk egyre mélyebb kapcsolatba saját magunkkal, ami nagy
biztonságot ad.

És: mindenről beszélni kell, a tragikus és felkavaró eseményekről is, a gyerekekkel.
A dánoknak soha nem jutott eszükbe, hogy a tragikus befejezést egy-egy mesében
átírják, hogy megkíméljék a gyereket.

A hallgatóra bízzák a következtetések levonását.
Magyarországon nem győzi hangoztatni az ember, hogy ne akarj tökéletes szülő,
tökéletes anya vagy apa lenni. A dánok ki is mondják, a gyerekeknek a szüleiktől
nem tökéletességre, hanem érzelmi őszinteségre van szükségük. A nagyapa halálától
az esetleges válásig mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel, csak ezt mi nem
hisszük el.

Inkább hazudozunk a gyerekeknek. „Apának sok dolga van mostanában, azért
lakik máshol.” Vagy éppenséggel a válófélben levő apa azt javasolja, hogy majd este
mindig ő fekteti a gyereket, és reggel ő viszi óvodába, és egy szót se kell szólni arról,
hogy már nem alszik éjjel itthon.

Mintha a gyerek nem tudná.

Tudomásul kellene vennünk, hogy láthatatlan csápjaik belénk lógnak, letapintják
képzetáramlásainkat, sőt tudattalan tartalmainkat is.

De mivel nem mondtuk ki soha, hogy miről van szó, nem tudják, hogy mit tudnak,
csak érzik, és ez nagyon nagy feszültséget teremt.

Azonnal meg kellene mondani, apa elköltözött, és ez nagyon rossz, és sajnáljuk,
szerettük volna, ha nem így történik, és akár nyugodtan elsírhatjuk magunkat. És ha
a gyerek velünk sír, az a lehető legjobb. Akkor az van, ami van. Hitelesek vagyunk,
őszinték, és a gyerek csak annyira fog szorongani, amennyire a valós élethelyzet ezt
megkívánja. Nem pedig sokkal jobban. Persze ehhez még hozzátehetjük, menjünk el
minél előbb megnézni, hogy apa most hol lakik, mert minden, ami konkrétum,
csökkenti a fantázia terheit és ezzel a szorongást. És még akár az is kiderülhet, hogy
apa most kivel lakik ott…

Ez az őszinteség vezet a realista, vagyis valósághű optimizmushoz – a dánok
kifejezése –, és csakis ez lehet sikeres, nem a valóság átmázolása, elhazudása.
Magyarországon például György Júliától – Az antiszociális személyiség és A
„nehezen nevelhető gyermek”1 egykori Kossuth-díjas szerzőjétől – már réges-régen
megtanulhattuk volna, hogy ne azonosítsd a gyereket a cselekedetével! Akármit
csinált, neki azt kell, azt kellene éreznie, hogy te mellette állsz, az ő igazi
személyiségét támogatod, miközben az éppen megvalósult „rosszat” – rossz
viselkedést, rossz tettet – te is elítéled. De te tudod, hogy ez az ő viselkedése, egy
pillanatnyi botlása, és nem azonos személyisége legmélyebb magjával.

De nem tanultuk meg.

„Így belőled, fiam, semmi se lesz!” – „Az ilyen embert senki se szereti!” – „Hát
olvasni, azt aztán nem tudsz!” – „Nem csoda, hogy nem tudsz semmit, mert sosem
figyelsz!” – „Rossz gyerek vagy!”

A pszichológus gyakran találkozik olyan gyerekekkel, akik, ha megkérdezi, miért
is vannak itt, diadalmasan vagy bánatosan azt vágják oda, hogy „Mert rossz vagyok!”

Ha az ember netalán megkérdezi, hogy „Tényleg rossz vagy?”, akkor esetleg egy
szemvillanás kíséretében ez a dacos válasz: „Igen, én rossz vagyok!”

Így állítunk elő reménytelen helyzeteket.

„Makacs vagy!” – És nem jut eszünkbe – ahogy a dánoknak –, hogy a makacsság a
kitartás jele lehet.

Ahogy az sem – hallgassuk könyvünk szavait –, hogy a szórakozott gyerek lehet
nagyon kreatív, aki szereti és nagy tehetséggel műveli a művészeteket…

Nagyon meg kellene tanulnunk a dánoktól, hogy válasszuk el a viselkedést a
gyerektől, és „írjuk át”, „keretezzük át” magunk és gyerekeink számára a
személyiségükre vonatkozó negatív következtetéseket.

Rémülten olvashatjuk könyvünkben, hogy az elmúlt évtizedekben, 20-30 év óta
mintegy 50%-kal kevesebb megértést, empátiát tapasztalnak a fiatalok körében az

Egyesült Államokban a kutatók, miközben kétszeresére nőtt az önzés-önszerelem, a
narcizmus szintje. Ebben az én különválasztja magát másoktól, és ez
megakadályozza az igazán mély emberi kapcsolatok kialakulását.

És nálunk?

Meg tudjuk-e tenni, hogy feladjuk önmagunkat, és „belebújunk a másik bőrébe”,
hogy a világot úgy lássuk és érezzük át, ahogyan ő látja és átérzi? Mert ez volna az
empátia. Nem pedig az, hogy egyszerűen csak megértjük az érzéseit…

Nem, ezt nem tesszük meg.

Ennek az ellenkezőjében élünk.

Körömszakadtáig ragaszkodunk a magunk „egyetlen igazságához”, és ha egy mód
van rá, földbe tapossuk a másikat.

Holott: egyetlen igazság nincs! És aki azt mondja, hogy van, és ő ismeri, arról
biztosan tudhatjuk, hogy: hazudik!

Az amerikaiak úgy gondolják, hogy az ember alapvetően önző, agresszív és
versengő.

De a dánok nem így gondolják.

Úgy gondolják, hogy nem lehet kedélyesen élni és jól érezni magunkat a
bőrünkben, ha így tekintünk önmagunkra és másokra.

Milyen nehéz az anyák helyzete! Mert az anyák is versengenek, már a játszótéri
beszélgetésekben is. Ki a jó anya, ki a jobb anya, ki a tökéletes anya?

Holott a „boldog” anya éppenséggel a „tökéletlen”, a csak „elég jó” anya, aki meri
vállalni tökéletlenségét, gyengeségeit. Aki mer megnyílni és sebezhetőnek
mutatkozni, nem fél attól, hogy mások megítélik és elutasítják őt. Persze ehhez
megfelelő környezet is kell.

Ha félünk, akkor kapcsolataink megrekednek a külsőségeknél.

A sebezhetőség felvállalása és az empátia – kíváncsian a másik bőrébe bújás –
közelebb tud hozni minket egymáshoz.

Az agykutatók már felfedezték az ún. közösségi agyat. Ez az agyterület
aktivizálódik, amikor sikeres társas interakciókban veszünk részt, amikor
gondolatainkat és megértésünket a másik fél gondolatai, érzései és céljai felé
irányítjuk, és ennek a működése hozzájárul saját személyiségünk fejlődéséhez. És jó
érzéseket kelt ennek az aktivitása, sőt odáig is elsodor, hogy több örömöt szerez a
másik elégedettsége bizonyos helyzetekben, mint a saját magunké. Igen, az derült
még ki az agyfiziológiai vizsgálatokból is, hogy saját boldogságunkhoz
elengedhetetlen az, hogy mások boldogságával is foglalkozzunk.

Mondhatnám: saját boldogságunkhoz a másik ember boldogságán át vezet az
igazi, a tartós, a királyi út.

Talán ezért vagyunk ennyire boldogtalanok mi, magyarok…

Persze ennek az állapotnak a kibontakoztatásában ott vannak az elmúlt
évszázadok.

És Dániában viszont ezekben az évszázadokban már a tudatos átformálása az
iskolázásnak is.

Ma Dániában már az óvodások különböző érzelmeket ábrázoló képeket
nézegetnek más gyerekekről, és megpróbálják szavakba önteni az érzéseiket egyegy
szomorú, haragos, örömteli vagy rettegő kép láttán. Megtanulják
megfogalmazni a saját és a mások érzelmeit. Igen, óvodáskortól empátiát,
problémamegoldást és önkontrollt tanulnak. Nagyon fontos a programban, mint
könyvünkben olvashatjuk, hogy a gyerekek és segítőik nem ítélik el a megfigyelt
érzéseket. Egyszerűen csak felismerik és tiszteletben tartják. Mária dán királyi
hercegnő alapítványáról is olvashatunk, amelyik az iskolai bullying, a folytonos
megfélemlítés, csúfolás, szekálás elleni programot dolgozott ki, amelyet az egész
országban bevezettek. Háromtól nyolcéves korig vesznek részt ebben a gyerekek, és
beszélnek a megfélemlítésről, a csúfolódásról, hogy ebben ki mit érez, és
megtanulnak figyelni egymásra. Az alkalmazó tanárok több mint 98%-a ezt minden
intézmény számára ajánlja. És ami még nagyon fontos ezekben az iskolákban, hogy
a különböző képességű gyerekeket tudatosan vegyítik. Nagyon finoman és nagy
szakértelemmel. Rendkívül fontos, hogy a tanár a gyerekeket megismerje, és
eszerint ültesse őket, hogy segíteni tudják egymást. Ösztönzik az együttműködést, a
csapatmunka és a kölcsönös tisztelet minden formáját. Magyarországon is
tapasztalhattuk, hogy a tanyasi iskolások – nyolc osztály ült egy teremben együtt! –
jobban megtanultak írni, olvasni az 1970-es években lefolytatott vizsgálat éveiben,
mint a modern módon osztott csoportban – kor szerint elkülönített osztályokban –
tanuló gyerekek.

Docendo discimus!
Tanítva tanulunk!

A nagyok tanították és segítették a kicsiket. A kutatók nem akartak hinni
maguknak, de akárhányszor ismételték a vizsgálatot, mindig ezt az eredményt
tapasztalták.

Az, hogy a gyerekek jobban megismerik egymást, és közel kerülnek egymáshoz, ez
a kooperatív tanulásban nálunk is nap mint nap tapasztalható, mégsem terjed
eléggé ez a módszer.

A kutatások kimutatták, hogy az oldott, empatikus gyerekek sikeresebbek lesznek a
későbbiekben, és sokkal jobban tudják, hogy mit akarnak, mint „teljesítményre”
szorított, narcisztikus kortársaik. Rendkívül fontos, hogy a dán iskolában a hivatalok
bíznak a tanárokban, és a tanárok bíznak a gyerekekben. Bizalom nélkül semmilyen
valódi eredmény nincs. Ami Magyarországon, mint egy legveszedelmesebb
kórokozó, csontig rágja a társadalmat, az éppen a bizalom hiánya.

Azt mondják, hogy amikor még Arany János életében a Toldit kötelező
olvasmánnyá tették, Arany János kétségbeesve felkiáltott: „Magyar ember nem fogja
többé élvezettel olvasni!”

És tényleg. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy nagyszerű műveket utálkozva,
undorral vesznek kézbe a gyerekek. Elolvassák a zanzásított tartalmi kivonatot,
legjobb esetben megnézik a filmet, és nem is tudják, hogy mitől fosztják meg
magukat (és a jövendő társadalmát).

Régóta tudjuk, hogy Dániában ilyen értelemben nincs kötelező olvasmány. „Egy
modern dán regény.” – „Egy klasszikus dán regény.” – „Egy modern regény a
világirodalomból.” – „Egy klasszikus regény a világirodalomból.” – Körülbelül így
van meghatározva a kötelező olvasmány. Hogy a gyerek már olvasta? Nem baj. Sőt!
Jó, hogy most újra föleleveníti. Hogy esetleg a tanár nem olvasta? Nem baj, majd a
gyerek mesél róla…

Amiben mi egyáltalán nem bízunk, és amiben a dánok nagyon bíznak, az az erős
belső iránytű, amely a helyes irányba vezérli majd a gyerekeket, ha megtanulják,
hogy érzéseik érvényesek és elfogadhatóak. Ehhez persze ítélkezésmentesség kell, a
család és az osztály minden tagját meg kell hallgatni és komolyan kell venni. Nem
csak azt, aki a leghangosabb. És saját magunkkal és másokkal szemben is:
türelmesnek, toleránsnak kell lennünk.

Megint valami, ami Magyarországon olyannyira hiányzik.

Könyvünk arra próbál rábeszélni minket, szülőket és tanárokat, hogy legyünk
empatikusak, soha ne legyünk megszégyenítők, mutatkozzunk magunk is
sebezhetőnek, hogy hitelesek maradhassunk, és így segíteni fogunk a
gyerekeinknek, hogy ők is kevésbé legyenek ítélkezők másokkal – és velünk! –
szemben.

A mi Magyarországunk a gyors – elhamarkodott –, pattogó (és hamis) ítélkezések,
ítéletek világa…

Magyarországon ma a fiatalok alig-alig olvasnak.
A dánok háromszorosan hangsúlyozzák: olvassunk, olvassunk, olvassunk!
Hivatkoznak a kutatásokra, hogy milyen nagy mértékben növeli a gyerekek
empátiáját, másokkal való azonosulásra szolgáló képességét, ha olvasunk nekik. És
nemcsak a kellemes könyvek jöhetnek szóba, hanem minden könyv, ami érzelmet –
akár negatív vagy kellemetlen érzelmet is – kelt. A valóság megélése őszintén és
hitelesen, itt is ez a fontos.

És tegyük ehhez hozzá: az empátia és a megbocsátás, mint a kutatások mutatják,
az agy ugyanazon részét aktiválja. És az igazi baráti és családi kapcsolatok is ide
kötődnek, amelyek meghatározzák biztonságunkat és jóérzésünket – ha tetszik,
„boldogságunkat”.

És még egy fájdalmas téma.

Kezdő pszichológus koromban megkérdeztem a szülőket, úgy, ahogy akkoriban
tanultam, hogy ha kell, mivel büntetnek? Meghallgattam, hogy savanyúcukormegvonással,
nem nézheti a tévét stb. Kicsit feltűnő volt, hogy ha a gyerek
véletlenül lelökött egy könyvet az asztalról beszélgetés közben, és én a könyv után
kaptam, a gyerek két karját feje fölé emelte rémülten, védekezően. Úgyhogy új
kérdezési stílust vezettem be. „Ha meg kell verni a gyereket, ki veri meg inkább?
Maga vagy a férje?” Az anya boldogan mosolygott. Végre nem egy hülyével ül
szemben. „Én verem – mondta lelkesülten –, a férjemnek olyan nagy a tenyere, hogy
ő egyszer ütött rá, és akkor is eltört a farkcsigolyája.” „És maga kézzel veri, vagy
esetleg fakanállal?” „Ó, a fakanál már régen csak a kalaptartón van az előszobában.
Elég, ha odamutatok, és a gyerek máris összekapja magát.”

Sok ilyen beszélgetést folytattam, és tapasztalnom kellett mind a két nagy
budapesti kerületben, ahol dolgoztam, hogy bizony nagyon komolyan verik a
gyerekeket, a legkülönbözőbb eszközökkel – kutyakorbáccsal is! –, és van, amikor a
tanító nénire hivatkoznak, aki a vasalózsinórt javasolta, mondván, hogy ő is azzal
verte a gyerekét, és lám, főkönyvelő lett belőle.

Hogy a brutalitás mennyire él a magyar családokban mindmáig, azt az évente
agyonvert nők – anyák! – száma bizonyítja.

A gyerekekről még nem készült ilyen statisztika.
Ma már a kutatásokból egyértelműen tudjuk, hogy a verés romboló hatású a
gyerek hosszú távú fejlődésére. A gyereket a depresszió és az agresszió felé sodorja,
hazugságra, sőt folyamatos hazudozásra készteti, szoros összefüggés van a később
kialakuló torzult személyiség, mentális problémák – szorongás, kábítószer- és
alkoholfogyasztás, agresszió, depresszió – és a testi fenyítés között. A testi fenyítés
rövid távon mintha hatásos lenne, de hosszú távon hatástalanná válik, és roncsolja
a személyiséget. Hatalmi harcokat és ellenséges érzelmeket alakít ki, haragot,
ellenállást és lázadást.

Magyarországon az az alapgondolat, hogy a gyerekek rosszak, meg kell őket törni.
Dániában az alapgondolat szerint a gyerekek eredendően jók. Átesnek olyan
korszakokon – a különböző dackorszakokon –, amik a fejlődés határait jelzik, ezt
tudomásul kell venni, ez normális és elfogadott. Legalábbis a dánok szerint; és így
már nem is olyan idegesítő, nem szörnyű.

Tisztelet?

Ahhoz, hogy megkapjuk a tiszteletet, meg is kell adnunk.
Igen, a dánok ott kezdik, hogy megadják a gyerekeknek a tiszteletet, és úgy
tapasztalják, hogy az így nevelt gyerekek jobban hallgatnak a későbbiekben is a
szüleikre, és kevésbé befolyásolják őket kortársaik, önállóbbá válnak döntéseikben.

A dán iskolában, mint könyvünkben olvassuk, a tanárok minden évben a
diákokkal együtt hozzák létre a szabályokat. Közösen döntenek. Minden osztályban
más szabályok érvényesek, és minden év elején újraalkotják őket. Az eredmény
lenyűgöző. Olvashatjuk, ha valaki túl hangos, vagy zavarja a tanítást, esetleg az
egész osztály föláll, körbesétál a teremben, és tízet tapsol. Még az év elején
határoztak így. Általában minden kérdésben sokkal több időt és energiát fordítanak
arra, hogy hogyan előzzék meg a problémákat, mint hogy hogyan büntessék miattuk
a gyerekeket. Gondolnak a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra, amit a felfújható,
egyik felükön „tüskés” ülőpárnáktól kezdve az ún. „izgő-mozgó készleten” át sokféle
eszközzel próbálnak kezelni az iskolában. És újra és újra visszatérő alapelv, soha
nem a gyerek rossz, csak az, amit csinál. Minden gyerekkel – mert minden gyereket
egyénnek tekintenek – közösen tűznek ki célokat, és évente kétszer áttekintik az
egyéni fejlődést.

Kedves anyák! Kedves apák! Kedves tanárok! De jó volna, ha nem aggódnátok
amiatt, hogy mások mit gondolnak rólatok, gyereketekről és osztályotokról, hanem
sokkal bensőségesebben foglalkoznátok velük! És aztán néhány fontos szabály:

Aludjunk többet! Mozogjunk többet! Fordítsunk több időt magunkra! Annak, hogy
magunkat jól érezzük a bőrünkben, az egyik legfontosabb összetevője a minőségi
idő, amit együtt tudunk tölteni szeretteinkkel.

Rettenetes átélni, hogy Magyarországon az anyák ugyan átélik, hogy milyen nehéz
egy-két-három gyerekkel egész nap egyedül – de nem tudnak róla, hogy ilyen a
civilizációk történetében soha nem volt, mert vagy nagycsaládban éltek az anyák,
vagy nagy cselédség volt –, és azt hiszik, hogy ők rossz anyák, mert úgy érzik, hogy
megőrülnek a gyerektől egy idő után, hogy a szeretett gyerek idegesítő és
kibírhatatlan. És nem tudják megszervezni, hogy szomszédokkal, játszótéri
barátokkal kicseréljék egymás között a gyerekeiket, hogy néha megszabaduljanak
tőlük. A gyerekek elemi érdeke volna, hogy néha megszabaduljunk tőlük! Hogy
aztán újra egy pihent anyát kapjanak vissza. Igen, a gyerekek lerágják a húsunkat,
kiszívják a vérünket, ezért kell időről időre megszabadulnunk és feltöltődnünk, és
aztán majd ők egy újra jól szívható és rágható anyát kapnak vissza.

Kétségbeesve tapasztalja az ember Magyarországon, hogy ha volna pénz, akkor se
fogadnak segítőt, ha mondjuk nem sikerült szomszédnőt, játszótéri ismerőst
beszervezni, a nagyszülők távol vannak, vagy még dolgoznak, más rokon sem ér rá,
mert „ha más kibírja, én is kibírom”. Aztán csodálkozunk, amikor két-három év után
az apa egyszer csak eltűnik a láthatárról… Szóval, próbáljunk együttműködni, és
lássuk be, hogy mit bírunk és mit nem.

Summázva: a könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!