2017. december 3., vasárnap

GRECSÓ KRISZTIÁN: FELFOGHATATLAN A ROMLÁS TEMPÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HERSKOVITS ESZTER
2017.12.03.


Grecsó Krisztián új novellagyűjteménye, a Harminc év napsütés lírai önvallomás, talán egyfajta múltlezárás is. Az író arról is beszél: a kötet fő helyszíne, a szülőfaluja ma már nem ugyanaz a hely. A hazai vidék pusztul, hihetetlen mértéket ölt az elmagányosodás.


Noha korábbi műveibe is belecsempészett személyes motívumokat, a Harminc év napsütés merész kitárulkozása finoman szólva is szokatlan öntől. Megjött az írással a bátorsága?

– Talán mostanra értem meg erre, igen. Tény: sokkal érzékenyebbé válik az ember a kritikákra, ha magát szedi ízekre és a saját lelki nyavalyáiban turkál nyilvánosan. Épp ezért tényleg sokáig óvakodtam az efféle megnyilvánulásoktól: mert mi van, ha érzelgősnek vagy sziruposnak tartanak? Most, hogy végre mégis mertem érzelmes lenni, lehet, itt-ott túlcsordul az írás. Az is előfordulhat, hogy immár másképp írnám meg a könyvet. De ez a korábbi regényeimnél is így volt. Mindig ugyanazt érzem, amikor először kézbe veszem az új könyveimet: megváltoznak az arányok, és ezáltal kicsit másképp érzékelem a szöveget.

Mi lesz most, hogy csúcsra járatta az alanyi regényírást? Irányt vált?

– Azért vannak írók, akik egy egész életművet tudnak alanyi hitelességre építeni. Szabó Magda is ilyen volt. De én most tényleg váltok: épp egy tízéves kislány történetén dolgozom, a Jelmezbál Szoloványi Verájáén. Az a tervem, hogy a regény szereplőinek többsége külön kötetet kap. Most ehhez jött késztetés. Nálam ekképpen, spontánul alakulnak a korszakok. A Harminc év napsütés érzelmessége persze nem véletlen: valóban nagyon személyes kötetet akartam összeválogatni.

Különös, hogy ehhez nagyapja naplóját vette alapul. Amely egy harminc éven át mérnöki pontossággal vezetett napi időjárásjelentés-sorozat. Ennél személytelenebb leírást keresve is nehéz találni.

– A sok adat közé bekerült egy személyes mondat is: a mamának titkai vannak. Kamaszként nevettem a nagyapámon, mert nevetségesnek tartottam, hogy napsütésről és viharokról ír. Aztán később összeállt a kép, és utólag, kissé szégyenkezve, megértettem őt. Ez a mondat volt az árulkodó jel, hogy nagyapám valójában igazi naplót szeretett volna írni – de nem mert. Nem volt hozzá bátorsága, és hát a neveltetése, az őt körülvevő társadalmi konvenciók nem engedték meg neki ezt a fajta személyességet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése