2017. december 3., vasárnap

MAGYARORSZÁGBÓL FUTBALLPÁLYA LETT

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: KÁCSOR ZSOLT
2017.12.02.


...Az egyik amerikai azt kérdezte, hogy a gárda megalapítóját vajon börtönbe csukták-e lázítás miatt, mire sajnos csak az igazat tudtam válaszolni: e gárda alapítója ma az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus, akit a közelmúltban egy zsidó kötődésű színpadon láttak vendégül, s végül még meg is tapsoltak.

A társaság tagjai ekkor egymásra néztek, s láttam a szemükben, hogy azt hiszik: ennek a bolondos magyarnak elment az esze. Kénytelen voltam hát részletesebben elmesélni, hogy én abból a Kelet-Európából jövök, ahol egy rasszista gárdát megalapító ember képes azt kérni a demokratáktól, hogy nézzék el neki korábbi ideológiai botlásait, mert ő már jó útra tért, s megérdemel egy új esélyt - holott a rasszista hívekkel erősített pártjából ez az ember nem lépett ki, tisztségeiről nem mondott le és mandátumát nem adta vissza. Mindenkinek szíve joga, hogy megbízik-e ebben a pártelnökben, mondtam, de azt azért megjegyezném, hogy a sorozatgyilkosok által kivégzett emberek már nem részesülhetnek semmiféle új esélyben, mivel nem élnek. A párt azonban, amelynek elnöke a rasszista gárdát megalapította, él és virágzik, sőt, népszerűbb, mint valaha, amiben szerepet játszhat az is, hogy habár az elnök úr állítólag jó útra tért, az említett volt szkinhed úr még mindig a párt és az országgyűlés egyik alelnöke, az ő szerepe ugyanis az lehet, hogy a jó útra tért elnök úr viselkedése miatt összezavarodott szurkolótábort egyben tartsa. Ezt azonban beszélgetőtársaim nem értették. S azt kérdezték, hogy jól értik-e, a magyar országgyűlésnek tényleg egy volt szkinhed az alelnöke? Sajnos igennel kellett válaszolnom, bár a társaság megnyugtatására hozzátettem, hogy ma már az érdemdús alelnök úr is jó útra tért, s visszamenőlegesen sem tekinti magát szkinhednek, sőt, kikéri magának, ha valaki az egykori tarkopasz fejére és szkinhed-viseletére emlékezteti, mert ez nagyban sérti őt. Ez történik Magyarországon, magyaráztam, de mondom, azt hitték, viccelek. Ezután már csak annyit tudtam javasolni, hogy képzeljék el, hogy az elnökválasztáson náluk legközelebb majd megint Donald Trump győz. Még itt, a demokrata Washington államban is. De kétharmaddal.

Na, ekkor kissé elkomorodtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.