2023. augusztus 14., hétfő

STADIONRA MÉG MINDIG JUT PÉNZ, AZ ÉPÍTÉSI STOP ELLENÉRE AZ ORBÁN-KORMÁNY 109 MILLIÁRDDAL KÖLT TÖBBET AZ EDDIG ISMERTNÉL

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2023.08.14.


Más kérdés, hogy ez hol és mikor fog megtérülni az adófizetőknek.


Az első félévben a költségvetésből 159 milliárd forintot fizetett ki a kormány állami beruházásokra az erre kijelölt költségvetési fejezetből, vagyis úgy tűnik, van foganatja a tavaly májusban elrendelt beruházási stopnak, hisz ez a tavalyi összeg alig tizede. Ugyanakkor a folytatásban már nem lesz ekkora a spórolás: a parlament elvileg 580 milliárd forintnyi beruházást engedélyezett idén a kormánynak, ám az saját hatáskörben már most 109 milliárd forinttal megemelte az előirányzatot, így a tervek szerint idén 689 milliárd forintot fizetnek ki.

A kormány egyik törekvése, hogy a beruházásokra fordított GDP arányos kiadások minél magasabbak legyenek. Az elmúlt években a magyar gazdaság e mutatója volt a legmagasabb az EU-ban, ennek ellenére érdemi gazdasági felzárkózást nem mutattunk. Ennek az az oka, hogy az állami beruházások olyan fejlesztésekbe folynak, amelyek gazdasági értelemben jószerével soha nem térülnek meg. Amikor a kormány elrendelte a beruházási stopot, elvileg azokat állíttatta le, amelyek még legkevésbé indultak el, nem pedig azokat, amelyekre amúgy sincs semmi szüksége az adófizetőknek.

Ám miközben a kormány több tucat iskolafelújítást húzott le a listáról, a nagy pénzzabáló sportberuházások maradtak.

Az első félévben kifizetett 159 milliárdból csaknem minden második forintot közútfejlesztésre fizettek ki, az időarányos teljesítésen alig látszik a spórolás, hisz az idén elvileg 353 milliárd forint megy erre a célra. Az időjárás miatt ugyanis a beruházásoknál mindig a második félév az erősebb. Még sajátosabb a helyzet a vasúti fejlesztéseknél: az idén mindössze 41 milliárd forintért épülhet vasút, ám ebből mindössze 1,5 milliárdot fizettek ki az első félévben. Az állami vasútfejlesztési keretben nincs benne a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, amely „fontossága” miatt külön költségvetési sorról kap 68 milliárd forintot. A Budapest-Kelebia szakasz felújítása jól jelzi a kormány hozzáállását az értelmetlen beruházásokhoz: a vasút kínai hitelből, kínai magyar cégek együttműködésével épül. A terve az volt, hogy ez a szakasz a vasúti selyemút része lesz, ám a napi egy-két plusz tehervonattal számolva a projekt megtérülési ideje egy tanulmány szerint 979 év. E beruházás mégis fontos a kormánynak, hisz magyar részről a társ-kivitelezők Mészáros Lőrinc érdekeltségei, amelyeknek megrendeléssel való ellátása, minden más megfontolást felülír...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.