Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.06.29.
ellentétes Magyarország érdekeivel.
„A világrend válságára adott válaszként – azért, hogy dominanciáját legalább részlegesen megőrizze – a továbbra is az USA által vezetett Nyugat fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait” – szólt a narratíva Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának emlékezetes cikkében. Egy másik, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter neve alatt megjelent cikk arról értekezett, hogy az Egyesült Államok „fegyvert hoz és ipart visz” Európába, egy harmadik írás pedig arról, hogy a hanyatló Nyugattal szemben Kína jelenti a globalizáció jövőjét.
Ezek nem különösebben eredeti gondolatok. Az Egyesült Államok a Kínával szembeni geopolitikai és gazdasági érdekellentétek miatt valóban elkezdte szorosabbra fonni a nemzetbiztonsági kontrollt a nemzetközi (illetve transznacionális) kereskedelmi és pénzügyi áramlatok felett, és angolszász közgazdászok és politikai elemzők tömegei hangoztatják, hogy ez komoly veszélyekkel jár mind az amerikai, mind a világgazdaság számára. A történet az európai politikát sem kerülte el, Emmanuel Macron francia elnöktől Olaf Scholz német kancellárig számos középhatalom próbálja temperálni Amerikát, sőt Macron európai ellenlépéseket sürget az amerikai iparpolitikával szemben.
Ami a magyar kormány retorikájából feltűnő módon kimarad, hogy a külgazdasági kapcsolatok nemzetbiztonsági korlátozása és a hazai ipar védelme nem amerikai sajátosság. Az utóbbi években Kína is számos területen kezdte ellenőrzés alá vonni nyugati üzleti és gazdasági kapcsolatait és a piacához való, korábban sem különösebben szabad hozzáférést. Ennek fényében pedig minimum vakmerő dolognak tűnik abban bízni, hogy a keleti szelek megóvják a magyar gazdaság kapcsolatrendszerét...
„A világrend válságára adott válaszként – azért, hogy dominanciáját legalább részlegesen megőrizze – a továbbra is az USA által vezetett Nyugat fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait” – szólt a narratíva Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának emlékezetes cikkében. Egy másik, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter neve alatt megjelent cikk arról értekezett, hogy az Egyesült Államok „fegyvert hoz és ipart visz” Európába, egy harmadik írás pedig arról, hogy a hanyatló Nyugattal szemben Kína jelenti a globalizáció jövőjét.
Ezek nem különösebben eredeti gondolatok. Az Egyesült Államok a Kínával szembeni geopolitikai és gazdasági érdekellentétek miatt valóban elkezdte szorosabbra fonni a nemzetbiztonsági kontrollt a nemzetközi (illetve transznacionális) kereskedelmi és pénzügyi áramlatok felett, és angolszász közgazdászok és politikai elemzők tömegei hangoztatják, hogy ez komoly veszélyekkel jár mind az amerikai, mind a világgazdaság számára. A történet az európai politikát sem kerülte el, Emmanuel Macron francia elnöktől Olaf Scholz német kancellárig számos középhatalom próbálja temperálni Amerikát, sőt Macron európai ellenlépéseket sürget az amerikai iparpolitikával szemben.
Ami a magyar kormány retorikájából feltűnő módon kimarad, hogy a külgazdasági kapcsolatok nemzetbiztonsági korlátozása és a hazai ipar védelme nem amerikai sajátosság. Az utóbbi években Kína is számos területen kezdte ellenőrzés alá vonni nyugati üzleti és gazdasági kapcsolatait és a piacához való, korábban sem különösebben szabad hozzáférést. Ennek fényében pedig minimum vakmerő dolognak tűnik abban bízni, hogy a keleti szelek megóvják a magyar gazdaság kapcsolatrendszerét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.