HA EGY HÁBORÚ ÍGY ALAKUL, AKKOR BORÍTÉKOLHATÓ A BELSŐ FESZÜLTSÉGEK LÁTVÁNYOS FELSZÍNRE TÖRÉSE

TELEX
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.06.28.

Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimje a napokban egy első látásra meglepő helyről kapott kihívást, az állam által évek óta tápolt, és az ukrajnai hadszíntéren, különösen a mindkét oldalon hatalmas veszteségekkel járó bahmuti harcokban jelentős szerepet játszó Wagner-csoport nevű milícia és annak vezetője, az egykor Putyin szakácsaként tevékenykedő Jevgenyij Prigozsin részéről. A Wagner-vezér lázadást hirdetett, és Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök eltávolítása érdekében megindult csapataival Moszkva felé.

Prigozsin akciója alig egy napig tartott, mígnem a hotdogárusból lett hadúr Alekszandr Lukasenko belarusz elnök közbenjárásával (egyelőre) szabad elvonulást kapott.

Az egész eseménysor ezzel együtt élénk spekulációt szült a Putyin-rezsim stabilitásával és törésvonalaival, illetve az orosz vezető potenciális bukásával kapcsolatban. Számos történelmi példa felmerült, mint például II. Miklós cár az első világháborúban rosszul álló, súlyos belső feszültségekkel küzdő rezsimje elleni 1917-es petrográdi (szentpétervári) felkelés, amely megbuktatta a cári hatalmat, és később a bolsevik forradalomba torkollot; vagy a szovjet keményvonalas elvtársak augusztusi, sikertelen puccskísérlete az addigra teljesen talajt vesztett Mihail Gorbacsov pártfőtitkár ellen. Szintén népszerű párhuzam volt már jóval Prigozsin manőverei előtt is a Szovjetunió afganisztáni háborúja, amely (a gazdasági és politikai modell fenntarthatatlansága és az amerikai külpolitika mellett) sokat tett a rendszer ernyedéséért.

Ugyanakkor a mostanihoz hasonló események sok más országban is lejátszódtak, azaz nem az orosz rendszer sajátosságáról van szó: ha egy háború jelentős veszteségekkel és költségekkel jár, nem ér el értékelhető eredményt, sőt még céljai sem feltétlenül világosak, akkor

relatíve gyakran előfordul, hogy a rezsim tagjai közötti belső ellentétek, a bűnbakkeresés és/vagy a rezsim teljesítményével szembeni társadalmi vagy eliten belüli elégedetlenség a felszínre bukik.

Az ebből fakadó moszkvai feszültségek, és különösen Jevgenyij Prigozsin a hadsereg vezetésével szembeni kirohanásai és a Wagner-csoport és a formális orosz haderő közti rivalizáció eleve ismert veszélyforrás volt a külső szemlélők számára.

Hogy Prigozsin csak az első fecske volt, aki sokasodó belső kihívásokat jelez a rezsim számára, vagy pusztán egy magányos harcos, arra a múltbéli tapasztalatok nem adnak választ. Ám az a politikatudomány korábbi termeléséből kiolvasható, hogy az ilyen helyzetekben a személyközpontú rezsimek megdöntésére kicsi az esély, a rosszul menő háborúkat vívó autokraták pedig a belső feszültségek esetén inkább hajlamosabbak rákapcsolni, mint visszafogni a háborúzásból.

Az ukránoknak viszont jó hír lehet, hogy a megosztott rezsimek értelemszerűen gyengébben szerepelnek a hadszíntéren, és a Wagner-csoport és a formális haderő közti szembenállás nyilvánvalóan nem fogja segíteni az ukrajnai megszállás fenntartását...

ITT OLVASHATÓ 

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN