Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.07.30.
Mindjárt az első napon Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök azzal az empirikus felismerésével örvendeztette meg a termékeny teoretikus gondolatokra szomjúhozó hallgatóságot, hogy míg nálunk, Magyarországon az érték a férfi és nő kapcsolata és a család, addig az európai érték – imigyen a püspök – a korrupció lett. Nem tudom, hogy a családról és a férfi-nő kapcsolatról miféle tapasztalatokkal rendelkezik Kiss-Rigó László, nem is tartozik rám, de a korrupcióról annál több ismerete lehet az amúgy méltán „luxuspüspökként” elhíresült, ingatlanokat, stadionokat, luxuséttermeket, wellnessközpontokat, termálfürdőt, borkatedrálist, hoteleket és balatoni kempingeket stb. közpénzekből felépítő és egyházának eltulajdonító megyéspüspöknek.
Aztán volt ott egy Molnár Imre nevű történész, aki napjaink keresztényüldözéséről sietve a holokausztra asszociált, hogy történettudósként leránthassa a leplet: mindkettő ugyanabból az életfelfogásból vezethető le – mondotta, ami az embert teszi a központba. Ezt követően nem sokat hezitált, hálás publikumának mindjárt neki is szegezte a nagy kérdést, amire aztán készségesen maga adta meg a feleletet: „Felmerülhet a kérdés, hogy hol volt az Isten Auschwitz idején. Hát ott volt, ahová az ember helyezte őt”. Dialektikus nézőpont a javából, csak épp azt kellene tisztázni, az emberek közül vajon kikre is gondolhatott Molnár Imre, a történész? A német vér és a német becsület védelméért meghozott törvény megalkotóira, a szelektálást és a gázkamrába való beterelést elvégző egyenruhásokra, netán a gyáván és cinkosan hallgató tömegekre, esetleg a zsidó vagyonra rátelepedő honfitársakra, vagy inkább azokra a zsidókra, akik a történtek miatt rendültek meg hitükben, vagy tán azokra, akik mint szerencsés túlélői a borzalomnak, épp az Istenbe vetett hitükben erősödtek meg. Mert sokféle ember van, ilyen is, meg olyan is, amit persze egy történésznek érdemes lenne tudnia, annál is inkább, mert ha Molnár Imrének volna fogalma az ötvenes-hatvanas évek úgynevezett holokauszt-teológiai vitáiról (amelyben zsidók és keresztények, teológusok és filozófusok, történészek és szociológusok, világi és egyházi személyek egyaránt hallatták hangjukat) nem tette volna föl a meglehetősen ostoba, bántóan és sértően leegyszerűsítő kérdését.
A dialektikus feszültség egyik csillogó példájával szolgált feltűnő mód terebélyesedő nárcizmusával és a legelemibb önmérsékletet nélkülöző, saját miniszteri pozícióját a mindenhez értés és a mindenről kötelező véleményt alkotás megmondóemberi státuszával azonosító, az utóbbi időben egyre viccesebbeket és egyre szórakoztatóbbakat be-beszóló Csák János, aki a tőle megszokott coelhoi szellemi magaslatokon tartózkodva egyebek mellett azt találta mondani, hogy a koreaiak nekünk rokonaink, csak Dzsungáriából mi nyugatra jöttünk, ők meg keletre mentek. A dialektikus feszültség ugyebár annak válik dinamikusan feltárulkozó realitássá, akinek eszébe jut egy másik jelentős politikai ágens, bizonyos Matolcsy György néhány évvel ezelőtti felismerése, miszerint legközvetlenebb rokonaink a japánok, ugyanis a mi kisgyermekeink fenekén, legalábbis 100-ból 30 esetben (a többiek nyilvánvalóan itt élő zsidók, svábok, romák és egyéb nemzetiségiek) kis piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén. Csák János mindössze azzal maradt adós, hogy mi van a mi kisgyermekeink fenekén, ami a koreai kisgyermekek fenekén úgyszintén föllelhető. Igaz, anatómiai hasonlata így sem maradt el, miután arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok olyan, mint a halott, akinek nő a körme: még történik valami, de már nincs mögötte lélek. Nekünk, magyaroknak viszont megvan a kultúránk, vagyis úgy nő a körmünk, hogy közben nem vagyunk halottak.
Kíváncsi lennék, ha a következő amerikai választáson Donald Trump kerülne ki győztesen, miként változna meg és értékelődne át Csák János „USA = körmét még növesztő halott” szépséges civilizációelméleti metaforája.
A sok-sok eszme- és művelődéstörténeti, vallási és antropológiai eszmefuttatás mellett komoly politikatudományi és értékelméleti diskurzusok is zajlottak, természetesen szintén a dialektika jegyében. A nagyívű politikai észjárást egyfelől Semjén Zsolt jelenítette meg, aki arról a virtuális nemzeti térről beszélt, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér.
Szóval közmédia és államrezon együttesen képezi meg a virtuális nemzeti teret.
Akkor hát nézzük közelebbről. Ami a közmédiát illeti, az attól közmédia, hogy az állami finanszírozás által működtetett közszolgálati médiaszolgáltatások függetlenek az államtól és a gazdasági szereplőktől. A közszolgálati médiaszolgáltatóknak olyan rendszerben kell működniük, ami biztosítja az elszámoltathatóságot, és a társadalmi felügyelet megvalósulását. Márpedig ilyen közmédia nincs a mai Magyarországon: ami van, az a hatalom által áttekinthetetlen módon pénzelt, a hatalom elvárásainak megfelelni kénytelen és megfelelni igyekvő, ellenőrzési funkciójáról lemondó, a kritikai attitűdöt messziről elkerülő, az öntömjénezés okán kizárólag a saját megmondóembereire és kiszolgálóira támaszkodó, a számára kellemetlen, az őt közpénzekből fenntartó párttal és koalícióval vitában álló személyek neveit fekete listára helyező, s azokat a megszólalás lehetőségétől örök időkre letiltó, szakmailag minősíthetetlen színvonalon működő, szolgalelkületű, velejéig hazug propagandisztikus pártszócső...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.