2023. július 31., hétfő

ORBÁN PRÓFÉCIÁJA MESSZIRE REPÍTETT BENNÜNKET A VALÓSÁGTÓL

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2023.07.30.


Nem Orbán Viktor az első politikus, akinek küldetéstudta van, és várhatóan nem is az utolsó. Ő azonban annyiban különbözik elődeitől és vélhető utódaitól, hogy egy kifejezetten világi, sőt liberális párt élőről érkezett, de valamivel több mint 30 év után már arról prédikál, hogy maga a Jóisten jelölte ki népe vezetésére. Azok, akik régről ismerik, nem tűnnek meglepettnek, hiszen testközelből látták a folyamatot, ahogy Orbán tudatában megszületik egy olyan váteszi küldetéssel felruházott vezető képe, aki immár spirituális hatalommal is rendelkezik a már meglévő teljes politikai kontroll mellett. Most úgy tűnik, Orbán e kettősségben látja az örökkévalóság kulcsát, így nyíltan hirdeti, hogy elindult a halhatatlanság felé vezető úton.


Orbán Viktor számára mindig fontos volt, hogy hívei mindig az ő szemüvegén keresztül lássák a világot, így időről időre kijelöli az ideológiai irányvonalat az őt támogató milliók számára. Tusnádfürdő igazán ideális helyszín erre, hiszen itt egyszerre szólhat a hazai közönségéhez, ugyanakkor testközelből nyújthat szellemi és lelki támaszt a külhoni magyarságnak. Alaposan ki is használja ezt a lehetőséget, hiszen az erdélyi kisvárosban tartott eligazításain mindig tartogat meglepetéseket a hívei és az ellenségei számára is.

A miniszterelnök ezúttal sem fogta vissza magát, hiszen beszédét követően magára haragította a fogadó ország Románia, valamint a nem olyan rég még szoros V4-es szövetségesként számon tartott Szlovákia és Csehország politikai vezetését is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a lengyelekkel finoman szólva sem követünk hasonló irányvonalat az utóbbi években, akkor megállapíthatjuk, hogy a számunkra legfontosabb közép-európai régióban már csak Szerbiával ápolunk baráti kapcsolatokat.

Mindez elsősorban az orosz-ukrán háború kirobbanásának, és a szemben álló felekhez való sajátos viszonyulásának a következménye. Ebben a kérdésben egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányfő saját rögeszméinek rabjává vált, ami a magyar diplomácia folyamatosan erősödő elszigetelődéséhez vezetett. A Vlagyimir Putyinnal való korábbi szívélyes kapcsolata nemcsak megmaradt, de lehetőségeihez képest gátolja is, hogy az Európai Unió megbüntesse az agresszort, illetve támogassa Ukrajnát. Mivel azonban ezzel a gesztussal csak azt értük el, hogy az uniós országok többsége Orbánt Putyin „hasznos idiótájának” tartja, semmiféle gyakorlati előnyt nem tud felmutatni a különutas politika eredményeként.

Mivel szinte prófétai jövendölései továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a sajátjai körében, jó eséllyel ezúttal is hihető magyarázatot adott arra, miért kell felvállalnia a rosszcsont kölyök szerepét az EU-ban és a NATO-ban, és miért okoz örömmel vegyített kielégülést számára, ha bevághatja a seprűnyelet a küllők közé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.