2023. augusztus 31., csütörtök

A KORMÁNY ELVENNÉ A TANÁROK KEDVÉT ATTÓL, HOGY BÍRÓSÁGHOZ FORDULJANAK

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2023.08.31.


Szerda este kihirdették a státusztörvény végrehajtási rendeletét, amely a korábbiakhoz képest néhány előnyös és hátrányos módosítást is tartalmaz a pedagógusokra nézve.


Szinte az utolsó pillanatban, bő egy nappal a tanévkezdés előtt jelent meg a Magyar Közlönyben az új pedagógus életpályatörvény – ismertebb nevén státusztörvény – végrehajtási rendeletének végső, a kormány által elfogadott verziója, amely a törvény alkalmazásának részletszabályait tartalmazza. Bár a rendelet 2024. január 1-jén lép hatályba (a pedagógusoknak innentől szűnik meg közalkalmazotti státuszuk és az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban kell dolgozniuk), a következő tanévre való akadálytalan felkészülést az segítette volna, ha a rendelet már korábban megjelenik, hiszen az tartalmazza egyebek mellett a szabadságok kiadásnak vagy a nevelést-oktatást segítő óvodai és iskolai dolgozók alkalmazásnak szabályait is.

A rendelet kevés, ugyanakkor fontos módosításokat tartalmaz a július végén megjelent tervezethez képest. A bérezés ügyében például egyértelműsítették, hogy a Pedagógus I. kategóriába tartozó tanárok fizetése sem lehet kevesebb havi bruttó 440 ezer forintnál (ami kedvezmények nélkül 292 ezer forintot jelent nettóban). A tervezetben ez az összeg csak a gyakornokok bérezésénél szerepelt, miközben a Pedagógus I. kategóriában dolgozók fizetésének alsó határát a státusztörvényben bruttó 410 ezer forintban állapították meg.

Vagyis a rendeletben lényegében felülírták a törvényben meghatározott minimumösszeget. A pedagógus érdekképviseletek közbenjárására bekerült a rendeletbe az is, hogy a nevelés-oktatást segítő dolgozók, ha van középfokú iskolai végzettségük vagy szakképzettségük, a garantált bérminimumra jogosultak az alacsonyabb összegű minimálbér helyett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.