Szerző: DANÓ ANNA
2023.09.04.
Játsszunk el a gondolattal, hogy ön a kormány első számú gyógyszerpiaci szakértője: ebben a pozícióban támogatta volna a gyártókra és forgalmazókra vonatkozó 40 százalékos extraadót?
Nem, mert a Covid óta radikálisan megváltozott a piaci környezet. Már nem az a kérdés, mekkora profitot hagyjon meg az állam a gyógyszercégek zsebében, sokkal inkább az, hogy lesz-e gyógyszer.
Miért?
Nagyon egyszerű: véget ért az a korszak, amikor szinte fillérekért, viszonylag gyorsan, biztonságosan megérkezett a Távol-Keletről bármi, köztük a gyógyszeralapanyagok vagy akár a kész termékek is. Most ami onnan jön, sokszor annyiba kerül, mint korábban, és emellett egyre gyakoribbak az ellátási problémák is. A gyártók költségeit az egekbe szöktette a szállítási utak nehezítettsége, az energiaárak drasztikus és hektikus változása. Több raktárat kell építeniük, nagyobb készlettel kell dolgozniuk. Mind több és költséges biztonsági elemet kell alkalmazniuk. S míg a nem támogatott készítményeknél áremeléssel szabadon ellensúlyozhatják a költségeik növekedését, a támogatott készítményeknél más a helyzet; itt az ár rögzített, kvázi hatósági. A finanszírozó nem akarja érteni, hogy miért kellene most sokszor annyit fizetnie ugyanazért a gyógyszerért. Eddig az állam, illetve a finanszírozó diktált. Egyrészt az ártárgyaláson lealkudott 80 százalékot, és emellett még a különadókkal is sújtotta a gyártókat. Mivel óriási volt a kínálat, eldönthette, hogy például a vérnyomás-szabályozásra ható 25 féle „filléres”, eddig Kínában gyártott készítményből melyik négy-ötöt vásárolja meg.
Csakhogy mostanra több terápiás csoportban már csak 3-4 elemre szűkült a választék, már nem is Kínából jön, viszont sokszoros áron.
Ezért aztán az extraadók kivetése lehetetlen helyzetbe hozza elsősorban a generikus gyártókat, akik az elmúlt évtizedekben a megtakarításokat hozták az államnak.
Lehet, hogy az állam valóban nem látja, hogy az olcsó gyógyszerek korszaka véget ért, váltani kéne a támogatáspolitikáján?
Az a benyomásom, hogy nem látja. Ennek viszont az az álságos kommunikáció is oka, amivel a gyártók az elmúlt húsz évben is éltek. Amikor az ártárgyalásokon ők indultak rosszabb alkupozícióiból, sokszor fenyegetőztek azzal, hogy nem lesz gyógyszer, és ki fognak vonulni az országból. Most már hiába mondogatják, hogy tényleg itt van az a pont, amikor valóban ez következik, senki nem hisz nekik. Ebből fakad a gyógyszerhiány, amit már a betegek éreznek. A helyzetet nehezíti, hogy a „finanszírozó”, amelynek át kellene látni, hogy új helyzet van, nem is egyetlen szeplő, hanem egy összetett kormányzati struktúra, amelyen belül nem is ugyanazt értik meg a helyzetből az egyes résztvevők.
A jövő évi költségvetés számaiból az látszik, hogy nem szánnak több pénzt a gyógyszerek támogatására. A beteg mire számíthat?
Ő egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Ez előbb a gyakoribb helyettesítést jelenti, később a meghökkenést, hogy már ezer éves hatóanyagokat sem lehet kapni.
Krónikus betegek maradnak kezelés nélkül?
A folyamat ebbe az irányba mutat. De én nem azt mondom, hogy nem kezeljük majd a krónikus betegségeket, ilyen abszolút nem fordulhat elő. Ám az biztos, hogy egyszer csak a betegek tízezreit, százezreit kell majd a korábbiról egy másik hatóanyagra átállítani. Ugyan ez nem ördögtől való, de ennek is meglesz a költsége, ha nem is a gyógyszerkasszában, de az ellátórendszerben biztosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.