„A 12 ÓRÁS SZÜNETBEN MINDEN MEGVÁLTOZOTT" – AZ 1956-OS FORRADALOM EGY 17 ÉVES DEBRECENI DIÁK SZEMÉVEL

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2023.10.23.

„Ma vagyok tizenhét éves. Még jó másfél év, és érettségizett fiatalember leszek. Ezt a naplót azért írom, hogy a diákéletből emlékem maradjon meg. Ez az élet a diákok számára sokszor elviselhetetlennek látszik, de ezt tudom, hogy egy pár év múlva nem így fogom látni (...). Magyarórán baj történt: 8-an feleltek, mind a 8 tököt kapott.”

Így kezdte naplóját Zsoldos János, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának harmadik osztályos tanulója, aki balszerencséjére maga is felelt azon a bizonyos magyarórán. A 2019-ben elhunyt szerzőtől már nem lehet megtudni, az átlagosnak induló diáknaplóból pedig nem derül ki, hogyan látta Zsoldos pár év elteltével azt a „tököt” és a diákéveit. Az azonban minden kétséget kizáróan meghatározó élmény lehetett, ami négy nap múlva a franciakockás füzetbe került:

„Mint eddig, nyugodt volt a nap első része; legalábbis számunkra. Felmentünk iskolába, tanultunk, feleltünk. A 12 órás szünetben minden megváltozott. Az udvaron megjelent három egyetemista, a központi feljáró ajtajához hívták az egész bandát, egy rövid beszédet mondtak, hogy csatlakozzunk az egyetemisták tüntetéséhez, az igazgatónk elengedett bennünket (...). Azután a három egyetemista vezetésével átvonultunk a Déri térre a pártbizottság épülete elé. A Refi volt ott leghamarabb. Nemsokára jöttek az egyetemisták, és más középiskolások is. Óriási lelkesedés volt. Itt a pártbizottsággal elfogadtatták a követeléseinket. Énekeltük a Himnuszt, a Szózatot, a Kossuth-nótát, Gábor Áront, s közben a következőket kiabáltuk, ahogy a torkunkon kifért: »Rabok tovább nem leszünk! Szovjeteket vonják (egyik fele a tömegnek: rúgják) ki! Nem tanulunk oroszt! Álljon közénk mindenki, ki a népet szereti! Új választást, több pártot! Bíróságra Rákosit! Szabad sajtó, szabad nép, visszahozzuk Nagy Imrét!« (...) Az előbbi jelmondatokhoz még azt is kiabáltuk, hogy »Összefog a diákság, mire vár a munkásság?!« A vége az lett, hogy a munkások összetörték a bent levő nagy címert és csillagot; azután hozzánk csatlakozva befele vonultunk a városba. Az ucákon a járdán sokan álltak, s boldog mosoly volt látható arcukon. Láttam nem egy olyan asszonyt, aki sírt. A rendőrök, katonák nagy része szintén velünk érzett.”

Ellentétben Csics Gyula 12 éves, hatodik osztályos pesti fiúval, akinek a forradalom 50. évfordulóján a szerzője által kiadott naplója óriási vihart kavart, a debreceni harmadikos gimis – vagy ahogyan ma neveznék, tizenegyedikes – Zsoldos János álmában sem gondolta, hogy naplójának később nemcsak személyes, hanem történelmi jelentősége lesz. A naplóját október 24-én, a forradalom megörökítésének szándékával elkezdő pesti diákkal ellentétben Zsoldos 1956. október 19-én kezdte írni saját felhasználású emléknek szánt naplóját. Igaz, maga is nevezetes napot választott, a születésnapján kezdett írni, majd a december 21-i családi disznóvágásig rögzítette 1956 őszének napi eseményeit.

„Nem a nyilvánosságnak szánta, a történelmi tapasztalatok, szüleink megpróbáltatásai arra intették, hogy írása titokban maradjon (...). Testvérem eredeti – csak szóban kinyilvánított – szándéka az volt, hogy száz évig nem jelenhet meg a szöveg” – áll a debreceni napló szerzőjének szándéka ellenére nyomtatásban is kiadott, a nagyközönség számára nem száz, hanem már kevesebb mint 70 évvel később hozzáférhető naplóhoz írt előszóban, amelyet a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, vagy ahogy az ott érettségizők hívják, a Refi egykori matematika-fizika szakos tanára, Zsoldos László, a naplóíró János öccse írt a báty feljegyzéseihez. Mint a Qubitnek a Refi későbbi tanárává vált öcs elmondta,

„János elsőszülött volt, a továbbtanulása, szakmai előmenetele nehézkes volt és – elsősorban a 13 fiatalabb testvére miatt – különösen óvatos volt, a politizálás minden formájától elzárkózott. A refis tanárait is mélyen tisztelte, és mivel az ők – diákszokás szerint – ragadványneveikkel szerepeltek a naplóban, semmi szín alatt nem akarta őket megbántani. A naplót egyébként anyánk őrizte, arról még János felesége, gyermekei sem tudtak. Anyánk halála után került elő, a tartalmát megismerve döntött úgy a család, hogy vétek lenne eltemetni a tartalmát.”...

ITT OLVASHATÓ