2023. december 16., szombat

HIÁBA A SOK ÉRINTETT, MÁRA SZINTE TELJESEN ELÉRTÉKTELENEDETT AZ EGYEDÜLÁLLÓ ANYÁKAT SEGÍTŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁS

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2023.12.16.


- Magyarországon közel kétszázezer 18 évnél fiatalabb gyereket nevelő egyszülős háztartás van, ezek kilencven százalékában nők nevelik egyedül gyermekeiket.

- Hiába a rengeteg háztartás, az egyedülálló szülőket célzó állami támogatások mára elinflálódtak, a Fidesz-kormányok kiemelt családtámogatási eszköze, a családi adókedvezmény pedig eleve a tehetősebb családoknak kedvez, és az egyedülálló anyák nehezebben tudják érvényesíteni maximális mértékét.

- Pedig kutatásokból is látni, hogy az egyedülálló anyák társadalmi megítélése még mindig pozitív itthon, ezért is lehet, hogy nem elvették, csupán hagyták elinflálódni a támogatásaikat.

- Interjú Herka Boglárka szociológussal.

Az egyszülős háztartások a szegénység által leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok közé tartoznak az Európai Unió országaiban. Szegénységi arányuk ugyanakkor jelentős különbséget mutat, és ezek a különbségek nagymértékben függnek attól, hogy a jóléti rendszerek mennyire igyekeznek segíteni őket – állítja disszertációja elején Herke Boglárka, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa.

Ezért adódott fontos kérdésként, hogy itthon mi a helyzet az egyedülálló anyák támogatásával: Herke a kutatása során nemcsak azt nézte meg, hogy miként alakultak az elmúlt időszakban az őket célzó szociálpolitikai támogatások Magyarországon, hanem azt is vizsgálta, hogy a társadalom mit gondol az egyedülálló anyák helyzetéről, és hogy mennyire vélik jogosultnak őket a támogatásra. Mint a kutatás végére kiderült, a családpolitikai intézkedések és a társadalmi percepció egyáltalán nincsenek összhangban egymással.

A 444-nek Herke Boglárka elmondta: kutatása során kifejezetten az egyedülálló anyákra koncentrált. Egyrészt, mert Magyarországon a 2016-os mikrocenzus adatai alapján közel kétszázezer 18 évnél fiatalabb gyermeket nevelő egyszülős háztartás van, és ezek kilencven százalékában nők nevelik egyedül a gyermekeiket. Másrészt, mert a nők munkaerő-piaci helyzete még mindig kedvezőtlenebb itthon: átlagosan kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és ez a tény hatással van az egyszülős családok helyzetére is. Mint Herke fogalmazott, a magyarországi adatokból látni, hogy az anyák inkább azok, akik csak részmunkaidőben helyezkednek el, ami az egyszülős családok esetében összefügg azzal is, hogy az egyedülállók körében magasabb a kisgyermeket nevelők aránya, míg a 10 százaléknyi egyedülálló apa jellemzően nagyobb, legalább iskoláskorú gyereket nevel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.