2023. december 15., péntek

KÉT PÜSPÖK ÉS EGY HALDOKLÓ EMBER – AZ EUTANÁZIAVITÁHOZ

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2023.12.15.


Karsai Dániel nem akar meghalni. A közhiedelemmel ellentétben Karsai Dániel nagyon is élni szeretne. Legalább nyolcvan éves koráig. Csak éppen nem élhet. Ötvenig sem. A halálos beteg alkotmányjogásznak köszönhetően 2023 adventjén nem csak újsághasábokon és Youtube-stúdiókban, de buszon, villamoson, kocsmában is fontos morális szempontokat felvető, az emberlét lényegét érintő kérdésről vitáznak épp hazánk fiai és lányai. Az eutanáziakérdés bonyolult, rengeteg szempontja van – valójában azonban egyszerű is. Vélemény.


„Mindig azt gondoltam, ha majd eljön az idő, kiugrom az ablakon. Most, hiába jött el a pillanat, az ablakig sem tudok egyedül elmenni.” (Kertész Imre)

Székely János szombathelyi megyéspüspök cikkét közölte a Magyar Kurír. „A valódi segítés nem a halálba segítés, nem létezik gyilkos szeretet” az írás címe, amely csupán négy nappal azután jelent meg, hogy Fabiny Tamás evangélikus püspök Karsai Dánielnek írt elismerő, támogató magánlevele nyilvánosságra került.

Székely János ellenben nem írt magánlevelet Karsai Dánielnek, sőt, cikkében le sem írja a halálos beteg alkotmányjogász nevét. Ha az ember nem itthon élne, a sorok olvastán fogalma sem lenne arról, miért és miért épp most született egyáltalán ez az írás. Nos, azért, mert hosszú idő után valóságos, az emberlétet érintő vita bontakozott ki Magyarországon. A katolikus püspöknek persze nincs könnyű dolga: míg Fabinyt nem kötik dogmák és messzi tanítóhivatalok, alakíthatja a véleményét a valóság is, a katolikus nem mehet szembe egyháza hivatalos tanításával – ám egy emberi gesztusra még Kósa Lajos is képes volt a héten, amikor egy órán át beszél
getett Karsaival. A Fidesz alelnöke is fenntartotta közben álláspontját, nem támogatja a Karsai életvégi döntésének kivitelezését lehetővé tevő jogszabály-módosítást – ám ez, mint látjuk, tényleg nem zárja ki, hogy egyúttal együttérzéséről biztosítsa a szenvedőt. (Hogy mérésekre alapozott politikai számítás vagy valóban az emberség vitte rá erre Kósát, az ebből a szempontból mellékes.)

Székely cikke viszont éppen azért fontos, mert a döntéshozatalra képes Fidesz egy praktikus szempont mellett („veszélyes ajtókat nyitnánk ki az eutanázia legalizálásával” – erre az érvre később még kitérünk) jól láthatóan világnézeti alapon utasítja el a kezdeményezést. A magát keresztényként meghatározó kormánypárt vélhetően keresztény alapon – aligha Allahra, a Mikulásra vagy a vakszerencsére utalt például Gulyás Gergely, amikor így beszélt: „A mi álláspontunk az, hogy az emberi életről nem az embereknek kell végső soron rendelkezni. Ez mind a halálbüntetésre igaz, mind az eutanáziára”.

Keresztény álláspont persze senkit sem tud kötni a kérdésben – olyan ugyanis egységesen nem létezik.

Fabiny Tamás például így írt Karsainak: „Ilyenkor érzi az ember, hogy azok az – akár teológiai – elméletek, amelyeket korábban meggyőződéssel vallott, elhalványulnak. Az eutanáziával kapcsolatos nagyon összetett kérdésben személyesen sok a bizonytalanság bennem, de az Ön tevékenységének megismerése segít abban, hogy korábbi véleményemen változtassak.

Székely püspök cikke tehát nem a keresztény álláspontot tükrözi, hanem az egyik keresztény álláspontot: az egyértelműen elutasítót. Azt, amelynek alapján vélhetőleg a Fidesz is elutasítja az eutanázia engedélyezését. (Ez már csak azért is erős feltételezés, mert érveinek egyike-másika Kósa Lajosnál és Gulyás Gergelynél is előkerült.)

Nézzük hát meg, mennyire állja meg a helyét a katolikus püspök eutanáziaellenes érvelése!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.