2024. február 6., kedd

HERCZOG MÁRIA: „A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ESETÉBEN SÚLYOSBÍTÓ TÉNY, HOGY Ő ÁLLAMTITKÁRKÉNT, MINISZTERKÉNT FELELŐS VOLT A GYERMEKEK VÉDELMÉÉRT”

SZERETLEK MAGYARORSZÁG
Szerző: FISCHER GÁBOR
2024.02.06.


A gyermekvédelmi szakember szerint Novák Katalin kegyelmi döntése azt üzeni, hogy az államfő nem tekinti gyermekvédelmi szempontból veszélyesnek a volt bicskei igazgatóhelyettest, aki megpróbált eltussolni egy pedofil bűncselekményt.


A bicskei gyermekotthon egykori igazgatója legalább tíz kiskorú fiút zaklatott szexuálisan 2004 és 2016 között. Helyettese tudott a bűncselekményekről, de nem tett semmit, sőt arra kényszerített egy áldozatot, hogy vonja vissza a vallomását, egy másikat pedig 5 ezer forinttal próbált rávenni ugyanerre. Elítélték, mégis kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől, a kormány volt családügyi miniszterétől. A döntést Varga Judit akkori igazságügyi miniszter is ellenjegyezte.

Az elítélt igazgatóhelyettes ezután bármikor foglalkozhat újra gyerekekkel, hiszen kaphat erkölcsi bizonyítványt. Ami külön pikánssá teszi a helyzetet, hogy a szabályok szerint egy pedagógusnak nem is „sima” erkölcsi bizonyítványt kell kapnia, hanem speciálisan olyan okmányt, mely arról tanúskodik, hogy semmilyen gyermekbántalmazási ügyben nem volt elmarasztalva. És az elnöki kegyelem után ez is kiadható.

Novák Katalin döntése nagy felháborodást keltett, nemcsak szakmai körökben. Herczog Mária szociológus évtizedek óta foglalkozik a gyermekvédelemmel. Vele beszélgettünk a következményekről.

Hogyan lesz itt Európa legszigorúbb gyermekvédelme ezek után?

– Sehogy. Itt van még két további probléma a már sokunk által elmondottak mellett. Az egyik, hogy a Magyar Nemzet, ha jól olvasom, még azt is felvetette, hogy ez egy koncepciós per volt, és megkérdőjelezi az első, a másodfokú bíróság és a Kúria döntését is, amely helybenhagyta az ítéletet, tehát az igazságszolgáltatás működését kérdőjelezik meg. Ez finoman szólva is érdekes további kérdéseket vet fel.

Az eljárás során a gyerekek panaszai alapján bebizonyosodott, hogy ez a dolog így volt, és hát sajnálatos módon megtörtént.

Én magában ezt is egy nagyon drámai dolognak tartom. A másik pedig, hogy arra hivatkozik többek között a Magyar Nemzet is, ami gondolom, kormányzati üzenet, hogy az illető nagyszerű pedagógus és síedző, aki a gyerekeket sportversenyekre és Felcsútra vitte, és mindenhova, ahova kellett, mintha az egyik dolog kioltaná a másikat, és ezáltal elfogadható lenne, hogy valaki gyerekeket pénzzel és fenyegetéssel rábír a vallomásuk visszavonására. Arról nem beszélve, hogy azt is emlegetik, hogy egyedül van a felesége, meg a 85 éves édesanyja Erdélyben.

Ez érdekes megközelítés ugyancsak, hogy a büntethetőség és mentesség szempontjából mennyiben kell ezt figyelembe venni.

Ezen túlmenően is, amit minden szakember említ, és ezt rettenetesen fontos hangsúlyozni, hogy nagyon sok év alatt sikerült elérni, hogy a magyar büntetőjog azokban az esetekben, amikor a gyerekek elleni erőszak bármilyen formája fordul elő, eltiltsa az érintettet a büntetés letöltését követően is a gyerekek közelében tartózkodástól, illetve a velük való munkától. Viszont ebben az esetben a köztársasági elnök mentesítette az elítéltet a büntetett előélet, a közügyektől való eltiltás hatálya és foglalkoztatási tilalma alól is, tehát ez azt jelenti, hogy ő a kegyelem megadása óta már dolgozhatott újra gyerekekkel, minden következmény nélkül, és kaphat erkölcsi bizonyítványt, választható és választó. Ez ugyancsak nagyon súlyos kérdéseket vet föl. Ez azt jelenti, hogy ez a kegyelem tulajdonképpen megkérdőjelezi az ítélet hitelességét, illetve a történteket, és nem tekinti gyermekvédelmi szempontból veszélyesnek őt, a bizonyítékok és az ítélet ellenére sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.