2024. február 6., kedd

AN: A TÚLMOZGÁSOS ARROGÁNS NOVÁK ÁTLÉPTE A HATÁRT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.02.06.


Novák Katalin nem mond le, és nem lehet elmozdítani, mert a NER-ben csak az bukik meg, akit Orbán megbuktat. Novák minden bizonnyal (szégyenszemre) köztársasági elnök marad és nem lehet visszahívni sem, de erkölcsi hulla. Nagy elégtétel ez mindenkinek, aki irtózva nézte azt az elszállt ámokfutást, amit ez a nő előadott, s most morálisan megsemmisült.

Ebbe a beképzelt, öntelt és arrogáns törtetésbe kódolva volt a hatalmas bukás, mert Novák annyira el volt telve önmagától, hogy azt képzelte bármit megtehet. Éppen időben csattant a pofon, amikor már elkezdte járni az országot, diákok ezreit vezényelték ki a fogadására, tiszteletére felhúzatta a nemzeti zászlót a gyulai vár nemlétező rúdjára, amit neki állítottak.

A celebkedéseivel, a vérfagyasztó állandó vigyorgásával, a trappolásával, ahogy elkezdte járni a világot, mormonoknak beszélt a nagy családról, demográfiai csúcsot rendezett, ahol a magyar eredményekkel dicsekedett, miközben az országot demográfiai katasztrófa sújtja. Különösen mióta ő a családdal kampányol, senki nem akar családot, mert hánynak tőle.

Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer még visszasírjuk a bajszos csendes őrültet, pecás Áder Jánost, aki a gerincét a csalival együtt beledobta a vízbe, s aláírt mindent, végtére is erre tartották. De legalább nem pofázott, nem játszotta az eszét, nem oktatott ki minden embert. Nováknál irritálóbb némbert, aki hivatkozásaival égette a nőket, még nem láttunk.

TALÁN VARGA JUDIT VERSENYBEN VAN VELE, AKI NEM VÉLETLENÜL, SZINTÉN ÉRINTETT A PEDOFIL-ÜGYBEN, MINT AKI ELLENJEGYEZTE A KEGYELMI KÉRVÉNYT.

Azzal indított, hogy ő nem lesz báb, miközben már rég az volt, ezért lehetett köztársasági elnök a nemlétező köztársaságban. Orbán lábakapcája, a diktátor jellemtelen, gerinctelen, gátlástalan kiszolgálója, aki minden parancsot teljesít, lelketlen nímand, aki mindent aláírt, aki soha egy percre nem tudott együttérezni senkivel, s a végén azt is elhitte, hogy valaki.

Parancsra kegyelmet adott az elítélt neonáci terroristának, aki lóháton hagyta el a börtönt, ahonnan élete végéig ki sem lett volna szabad engedni. Nováknak rinocérosz bőr fedte az arcát, amikor volt képe a pápára hivatkozni. A pápára, aki körül az undorító feszülő fekete ruhájában úgy forgolódott, mintha az anyja lenne. De csak most derült ki, hogy ez semmi.

Budaházyval együtt kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki kiszolgáltatott, kihasznált, szexuálisan zaklatott gyerekeket, áldozatokat, akiket egy életre szóló traumával terheltek meg, megpróbált hamis tanúzásra rávenni. Kényszerítette őket a pedofil főnöke védelmében, hogy vonják vissza a vallomásukat, tagadják le, ami történt.

Ez is az erőszak egy formája, de az áldozatokkal szembeni legaljasabb árulás. Gyerekeket dobott oda egy pedofil ragadozónak, és nem állt melléjük, nem védte meg őket, hanem a hatalmával visszaélve megpróbálta elhallgattatni őket. Egy pszichológus, akinek feladata lett volna, hogy megvédje a gyerekeket, kiálljon mellettük, és segítse a gyógyulásukat.

Novák egy ilyen közveszélyes gazembert „kegyelemben” részesített, szabadon engedett, a büntetés következményei alól mentesített. Folytathatja a szakmát, mintha mi sem történt volna. Azért, mert odaszóltak neki, mert az Orbán-család ismerőse, Orbán Viktor öccsének az egyik csicskása, akivel gyerekeket kínoztak a birkózással, ahogy Böjte meg a boksszal.

Nováknak semmi nem számít, csak az, hogy kiszolgálja Orbánt. Csak a karrier számít. Nem számítanak az erőszakolt gyerekek, nem számít az ő lelkiviláguk, hogy mit gondolnak, ha a köztársasági elnök kegyelemben részesíti, érdemesíti azt az embert, aki megpróbálta őket megtörni, megalázni, kényszeríteni. A nagy Nő, a nagy Anya, semmibe vette a gyerekeket.

Ez a nő nem méltó arra, hogy Magyarország elnöke legyen, de még arra sem, hogy bármi közhivatalt töltsön be. El kellene kergetni, hogy takarodjon, ne merészeljen még egyszer emberek elé állni, nekik papolni (reformátusoknak lelkészkedni, mint Balog Zoltán, Novák fő „mentora”). Ne mutogassa magát, hanem szégyenkezve tűnjön el. Szálljon le a lóról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.