Szerző: KÖRÖSÉNYI ANDRÁS
2024.02.16.
Az elmúlt hónapokban a morális pánik jelei mutatkoztak a mainstream progresszív amerikai és nyugat-európai sajtóban Donald Trump, továbbá az európai populista és/vagy szélsőjobboldali pártok előretörése miatt. A politikai diskurzus középpontjában már jó ideje a szélsőségesnek tekintett pártok illetve politikusok jelentette fenyegetés áll, ez adja a hírek nyelvi-fogalmi és szimbolikus keretezését is – de most szintet léptek az események. A hagyományos pártok politikusai és a közvéleményformálók az Egyesült Államokban Trump kizárását szorgalmazzák az elnökválasztási versenyből, Hollandiában Geert Wilders-t próbálják megakadályozni a kormányalakításban. Franciaországban Marine Le Pen pártját, Ausztriában korábban a Szabadságpártot, a mai Németországban az AfD-t Wildershez hasonlóan politikai karanténba zárták. A demokráciára veszélyesnek, és ezért koalícióképtelennek tekintik őket, azaz a hagyományos pártelitek és a mainstream média összefogtak, hogy megakadályozzák kormányra kerülésüket, illetve, hogy más közhatalmi pozícióhoz jussanak. A veszélyérzet mértékét jelzi, hogy a 2020 februárjában Türingiában tartományi miniszterelnöknek megválasztott Thomas Kemmerichnek már azért is le kellett mondania, mert megválasztását AfD képviselők is támogathatták a titkos szavazáson. Januárban pedig, amikor egy oknyomozó portál megszellőztetett egy novemberi potsdami politikai tanácskozást, ahol egy új – akár német állampolgársággal rendelkezőket is érintő – kitoloncolási terv is napirendre került, újabb politikai botrány keletkezett. A Németország számos pontján tiltakozó tüntetők és a progresszív politikai elit a szövetségi szinten második legnépszerűbb párt, az AfD betiltását követelik (a CDU ehhez nem csatlakozott).
Általánosan is érvényes, hogy a mainstream sajtó és a politikai közéletben megszólalók Európában és az angolszász világban a szélsőségesek morális elítélésére és politikai elszigetelésére – karanténba helyezésére –, szólítják fel a politikusokat és állampolgárokat. Ritkábban foglalkoznak azonban a fejlemények magyarázatával, amit a politikatudományi- és az elemző- irodalom a múlt század vége óta a képviselet válságaként azonosított. És egyáltalán nem foglalkoznak az alkalmazott politikai stratégiájuk, a karantén politikai jelentésével és következményeivel sem. Azzal, hogy a mainstream pártok karanténállító stratégiája a demokrácia súlyos korlátozását jelenti – cikkemben azt próbálom megvilágítani, miért. Nem foglalkozom külön a demokratikus versenyben való részvétel adminisztratív-jogi korlátozásával, érvelésemet a morális-politikai karantén következményeire korlátozom. Mielőtt erre rátérnék, néhány szót e pártok karakteréről. A megbélyegzett, pária-sorba taszított pártok, illetve azok egyes politikusai a politikai elit számára „szalonképtelenek”, többnyire valóban radikálisok, populisták, és – politikai perspektívától függően – „szélsőségesnek” is minősíthetők. Többnyire azonban (ellentétben a második világháború utáni olasz kommunista és újfasiszta pártokkal) mégsem demokrácia-, alkotmány- vagy rendszerellenes pártok. De megkérdőjelezik a hatalmi-politikai status quot, az uralkodó ideológiai irányvonalat, és egyes kormányzati közpolitikákat. És a progresszív középosztály, a paternalista elit kedvenc ideológiai és/vagy életmód-vesszőparipái helyett a társadalom más rétegeinek a mindennapi életéhez és érzésvilágához közelebb álló problémákat tematizálnak.
De miért tekinthetjük e pártok politikai karanténba zárását a demokrácia korlátozásának?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.