2024. február 17., szombat

„HIÁBA PRÓBÁLTÁK BLOKKOLNI” – ÍGY KEZELTÉK ORBÁNÉK A SZÍNFALAK MÖGÖTT A KEGYELMI BOTRÁNYT

DIREKT36 / TELEX
Szerzők: SZABÓ ANDRÁS. PETHŐ ANDRÁS, PANYI SZABOLCS
2024.02.17.


Február 8-ra hiába volt hangos az egész ország a kegyelmi botránytól, Varga Judit aznap még teljesen nyugodtnak tűnt. A norvég nagykövetségen európai országok nagyköveteivel találkozott egy közel kétórás munkaebéden, amelynek hivatalos témája a közelgő EP-választások voltak.

A korábbi tervek szerint az egykori igazságügyi miniszter vezette volna a Fidesz választási listáját, és arról beszélt a diplomatáknak, hogy szerinte mi várható majd a kampány során. Az egyik résztvevő szerint Varga „kedélyesnek, magabiztosnak” tűnt, és egyáltalán nem adta jelét annak, hogy attól tartana, a kegyelmi ügy kettétörheti a karrierjét.

Amikor a nagyköveti találkozón szóba került a téma, Varga a saját szerepéről higgadtan annyit mondott, igazságügyi miniszterként nem volt más választása, mint hogy aláírja a Novák Katalin által már elfogadott kegyelmi kérvényt. „Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a köztársasági elnök kegyelmi döntését?” – mondta Varga az egyik résztvevő szerint.

Alig több mint 48 órával később azonban Varga is beadta a lemondását, és bejelentette a teljes visszavonulását a közéletből. Az ő esetében beállt fordulatok is mutatták tehát, hogy mennyire nagy gyorsasággal zajlottak az események a Fideszben és a kormányon belül a kegyelmi ügy kezelése során.

A Direkt36 az elmúlt egy hétben több olyan szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező forrással beszélt, akiknek rálátása volt a történtekre. A források – akik a téma érzékenysége miatt névtelenséget kértek – elmondása alapján rekonstruáljuk azt, miként kezelte a kormány és személyesen Orbán Viktor az elmúlt tizennégy év fideszes kormányzásának talán legnagyobb belpolitikai botrányát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.